Örömmel hallgattuk az Alternatív Nóbel -
díjas Bíró Andrást
Elhatároztuk, hogy idõnként meghívunk egy-egy
olyan neves embert, aki élete során sokat tett az
emberi jogok érvényre juttatásáért,
védelméért. Elsõk között Bíró
Andrásra esett a választásunk, aki
elfogadta meghívásunkat és eljött egy
kötetlen beszélgetésre. A Hatóság
munkatársai élvezettel hallgatták történeteit,
tapasztalatait, melyekbõl áradt az EMBER tisztelete,
szeretete, megbecsülése. Élete során sokat
foglalkozott a cigányság helyzetével,
életvitelükkel, másfajta mentalitásukkal,
védelmükkel, harcolt a kiszolgáltatottságuk
ellen. Bíró András az általa életre
hívott szociális célú Autonómia
Alapítvánnyal 1995-ben kapta meg az Alternatív
Nóbel-díjat.
Ezt a díjat a díjazottak
többsége környezetvédelmi eredményekért
kapta, míg vendégünk tevékenységi
területe a cigány lakosság integrálása
volt. Bíró András úgy látja, hogy
a cigány lakosságnál elsõsorban az oktatás
területén látható fejlõdés, amit
örömmel üdvözöl, mert ez a felfelé
vezetõ út fontos állomása. Ugyanakkor a
cigányság gazdasági helyzete nemhogy javult
volna, hanem inkább romlott, és nem csökkent a
diszkrimináció sem.
A beidegzõdött elõítéletek
ma is megvannak, sokat kell tenni a társadalmi tudat
formálásáért az élet minden
területén. Üdvözölte a régióban
beindított Roma integráció évtizede
programot, de megállapította, hogy ennek eredményessége
azon is múlik, hogy képes-e belátni a többségi
társadalom, hogy a gyûlölködés nem vezet
sehová, továbbá azt is, hogy mindig elfeledkezik
a többségi társadalom arról, hogy az
integráció határait a romáknak kellene
meghatározni és nem a többségi
társadalomnak. Örül annak, hogy létrejött
az Egyenlõ Bánásmód Hatóság, mert
egy ilyen széles hatáskörrel felruházott
hatóság sokat tud tenni a diszkrimináció
visszaszorításáért. Tevékenysége,
életútja példaképül szolgál
számunkra.