Szakmai beszélgetés neves szociológussal

Vendégünk volt dr. Csepeli György neves szociológus, egyetemi tanár, akivel az elõítéletesség kérdéskörét, a diszkriminációval való összefüggéseit, kapcsolatát vitattuk meg. A tanár úr levezette az elõítéletesség kialakulását, annak stádiumait, elmondta, hogy a kutatási tapasztalatok azt mutatják, hogy a mássággal kapcsolatos „fenntartások” minden emberben megvannak, de rendkívül fontos annak állandó kontroll alatt tartása. Kifejtette, hogy nagyon fontosnak tartja, hogy úgy a közigazgatási szervek, mint a bíróságok, ügyészségek, rendõrségek munkatársai rendszeresen részesüljenek szociál- pszichológiai képzésben. Fontosnak tartja, hogy az Egyenlõ Bánásmód Hatóság munkatársai folyamatosan tájékoztassák a jelzett szervek munkatársait is az egyenlõ bánásmód követelményével kapcsolatos tudnivalókról, a hatósági döntésekrõl. Legalább ilyen fontos az is, hogy a közvélemény, a lakosság is értesüljön a Hatóság által hozott döntésekrõl, azzal a céllal is, hogy a sérelmet szenvedettek bátran forduljanak orvoslásért a Hatósághoz, és a döntések tanulságul szolgáljanak mindenki számára.

Valid XHTML 1.0 Transitional