Román delegáció járt a Hatóságnál

Az EBH fennállása óta a legmagasabb szintû nemzetközi delegáció, a Román Parlament Képviselõháza Nõk és Férfiak Közötti Esélyegyenlõséggel Foglalkozó Bizottsága tett látogatást a Hatóság székhelyén, élén Minodora Cliveti elnök asszonnyal, Gheorge Firczak alelnök úrral és Tamás Sándor úrral, aki a Bizottság tagja.

A delegációt elkísérte még Brandenburg Karina az Országgyûlés Külügyi Hivatalának munkatársa valamint Almási Kálmán tolmács.

A Hatóság részérõl dr. Demeter Judit elnök asszony fogadta a küldöttséget, aki röviden szólt a Hatóság munkájáról, a fennállása óta eltelt idõszak leggyakoribb eseteirõl, a Tanácsadó Testületrõl és feladatairól valamint a Hatóság eljárási rendjérõl.

Dr. Furmann Imre elnök-helyettes úr ismertette az elmúlt fél év munkáját statisztikai adatok szempontjából, mennyi kérelem érkezett ez alatt az idõszak alatt a hatósághoz, hány ügyben állapította meg a Hatóság az egyenlõ bánásmód követelményének megsértését, milyen szankciókat hozott, mi az oka a kérelmek gyakori elutasításának, milyen nehézséget jelent a Hatóság számára a fordított bizonyítás elvének alkalmazása, mely ügyek kerültek bíróság elé a Hatóság határozatainak felülvizsgálata során és hogyan döntött azokban a bíróság.

Minodora Cliveti elnök asszony a fordított bizonyítási teher kapcsán megjegyezte, hogy a román törvényben, mely a Diszkrimináció minden fajtájának tilalmáról szól, még nincs benne ez a szabály, azonban a törvény módosítását már kezdeményezték, és a tervezetben szerepel az is, hogy a diszkrimináció áldozatainak jogérvényesítését e fontos eljárási garanciával is megkönnyítsék és elõsegítsék.

Romániában több szerv is foglalkozik az egyenlõ bánásmód követelményének érvényesítésével, így a Román Nemzeti Tanács a Hátrányos Megkülönböztetés Ellen, az Esélyegyenlõségi Ügynökség, mely utóbbi a Munkaügyi és Társadalomvédelmi Minisztérium felügyelete alatt mûködik és a Parlamenten belül a Nõk és Férfiak Közötti Esélyegyenlõséggel Foglalkozó Bizottság, ahonnan a delegáció érkezett.

A megbeszélésen szóba került, milyen fontos a Hatóság mûködésében a függetlenség biztosítása, nemcsak szakmai, hanem pénzügyi szempontból is. Cliveti asszony megjegyezte, hogy Romániában is szeretnék elérni, hogy az Esélyegyenlõséggel foglalkozó Ügynökség- amely a Hatósághoz hasonlóan idén kezdte meg mûködését- önálló költségvetéssel rendelkezzen és olyan intézmény legyen, amely speciális hatáskörrel rendelkezik a férfiak és nõk közötti esélyegyenlõség megteremtésében és hatékony szerepet játszik az esélyegyenlõségi politika kidolgozásában. Tervezik azt, hogy nemcsak országos hatáskörû szervként mûködne, hanem lennének megyei szervezetei is.

A megbeszélés néhány konkrét eset ismertetésével zárult, ahol a hatóság eljárása során megállapította a diszkrimináció megtörténtét és a kérelemnek helyt adott, valamint olyan ügyek ismertetésével, ahol különösen eredményes volt a Hatóság közvetítõi szerepe a felek megegyezésében.

Valid XHTML 1.0 Transitional