Szakmai hírek

Equinet - Equality Law rendezvény, Athén, 2017. november 10.

A vallási és világnézeti meggyőződésen alapuló hátrányos megkülönböztetés legfontosabb kérdéseiről szóló jelentését tárgyalta meg az Equinet (European Network of Equality Bodies) Equality Law munkacsoportja Athénban 2017. november 10-én. A rendezvényről az Egyenlő Bánásmód Hatóság delegált munkatársa tudósít.

A tanácskozáson a résztvevők bemutatkozását követően az Európai Unió szintjén, illetve az Equinet-en belüli, az antidiszkriminációs jogalkotást és jogalkalmazást érintő legújabb információk ismertetésére került sor, majd a román, a dán, a belga és a norvég tagszervezet képviselője osztott meg egy-egy releváns jogesetet a munkacsoport tagjaival. A norvég ügyben a nők nem voltak választhatók egy keresztény közösség által fenntartott iskolák igazgatóiból álló legmagasabb szintű vezető testületébe. A szabály alapja a vallási közösség irányelve volt, amely szerint csak a férfiak prédikálhatnak és dönthetnek vallási kérdésekben. Mindez a közösség Biblia-értelmezéséből következett. Isten a nőknek és a férfiaknak eltérő életfeladatokat adott, a nők feladata elsősorban a háztartás vezetése, a gondoskodás a férjükről és csak korlátozottan láthatnak el irányítói, döntéshozói feladatokat. A szóban forgó legfőbb irányító testület érvelése szerint a nők választhatóságára vonatkozó szabály vallási szempontból igazolható és legitimnek tekinthető, amelyre a hátrányos megkülönböztetés tilalma alóli kivételként kell tekintetni. A szabály azért is szükséges, mert nélküle a legfőbb irányító testületben a nők nem csupán irányító szerepet tölthetnének be, hanem vallási kérdésekben döntenének, arról szavazhatnának.

A norvég ombudsman szerint a nők nem zárhatók ki az iskolák legfőbb döntéshozó testületéből, ez ugyanis ellentétes a nemzeti antidiszkriminációs jogszabállyal, illetve az Európai Parlament és a Tanács a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló 2006/54/EK irányelvében foglaltakkal. Az ombudsman érvelése alapján függetlenül attól, hogy a cél legitim volt-e vagy sem, a szóban forgó gyakorlat nem volt szükséges és arányosnak sem tekinthető. A norvég ombudsman a hazai esélyegyenlőségi jogszabály előkészítése alatt kidolgozott munkaanyagra is hivatkozott, amely kritizálta a vallási közösségeken belüli nemi alapú diszkriminációt, mert nem teremt azonos lehetőségeket a nők számára, hogy a közösség más tagjaival megegyező módon gyakorolják a vallásukat. Az elmarasztalt vallási közösség megfellebbezte a döntést, a felülvizsgálat folyamatban van. 

A megbeszélés fő témaköre a munkacsoport tagjainak a vallási és világnézeti meggyőződésen alapuló hátrányos megkülönböztetés legfontosabb kérdéseit és problémáit európai perspektívában tárgyaló jelentése volt. Az egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezetek az első félévében szolgáltattak adatot az országukban tapasztalható vallási és világnézeti meggyőződésen alapuló hátrányos megkülönböztetés gyakorlatáról, illetve a témakörben vizsgált jogesetek alapján. A várhatóan év végéig elkészülő jelentés az Equinet hasonló témában publikált 2011-es jelentésének (A Question of Faith: Religion and Belief in Europe) aktualizálásával az eltelt időszak eredményeit és változásait foglalja össze. Elkészítésének elsődleges célja, hogy útmutató és kézikönyv legyen az egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezetek, amikor vallási vagy világnézeti meggyőződés miatt hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos esetben kell döntést hozni. A jelentés ezért azon túl, hogy összefoglalja a vonatkozó nemzetközi és uniós joganyagot és joggyakorlatot, jelentős számú jogesetet tartalmaz majd áttekinthető és hivatkozható formában az egyes diszkriminációs területek (foglalkoztatás, oktatás, áruk és szolgáltatások, közigazgatás és önkormányzatok által végzett tevékenységek, illetve nyújtott szolgáltatások) szerinti bontásban. Érdekessége a jelentésnek, hogy nem kizárólag a hátrányos megkülönböztetés elszenvedőjének védett tulajdonságaként közelít a vallási, illetve világnézeti meggyőződéshez, hanem górcső alá veszi azokat az eseteket is, amelyekben a bepanaszolt, illetve eljárás alá vont személy, szerv vagy gazdasági társaság kimentésként hivatkozott a vallási vagy világnézeti meggyőződésére, elköteleződésére. A jelentés elérhető lesz az Equinet honlapján és várhatóan a tagszervezetek is népszerűsítik rövid ismertetéssel vagy hivatkozással a saját honlapjukon. 

A munkacsoport foglalkozott a beavatkozás lehetőségével a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt harmadik félként. A megbeszélésen megosztották a munkacsoport tagjai által folyamatosan végzett strasbourgi ügymonitorozás tapasztalatait és ismertették az Equinet harmadik félként történő beavatkozással kapcsolatos - a tagszervezeteket is érintő - eljárásrendjének végleges verzióját. 

A megbeszélés a munkacsoport 2018 évi munkatervének megbeszélésével zárult. A résztvevők megállapodtak, hogy 2018-ban az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés kérdésével foglalkoznak és a fenti, vallási és világnézeti meggyőződésen alapuló hátrányos megkülönböztetésről szóló jelentéshez hasonló munkaanyag elkészítését és kiadását tervezik. 

 

Budapest, 2017. november 24. 

Készítette: dr. Lukovics Adél

Equinet tréning Brnoban

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság munkatársa részt vett az Equinet (Esélyegyenlőségi Testületek Európai Hálózata) 2017. augusztus 31-én és szeptember 1-jén Brnoban megtartott tréningjén.

A tréningen résztvevők az egyenlő értékű munkáért egyenlő bér elvének nemi alapú megsértésével kapcsolatos ügyekről készült, egyenlőbánásmóddal és esélyegyenlőséggel foglalkozó nemzeti testületek (francia, cseh és osztrák) által vizsgált esettanulmányt dolgoztak fel kiscsoportokban. A tréningen számos, az Európai Bíróság által korábban vizsgált esetet is ismertettek, továbbá olyan kérdésekre keresték a választ a résztvevők, hogy ki a panaszossal összehasonlítható személy, hogyan alakul a bizonyítási teher ezekben az ügyekben, miként kell felépíteni sikeresen egy ilyen témájú ügyet, mit kell átlátható bérezési rendszer alatt érteni, mivel mentheti ki sikeresen magát az eljárás alá vont munkáltató. 

A tréning meghívott vendége Barbara Havelková volt az Oxfordi Egyetemről, aki a téma szakértőjeként több, érdekes előadást is tartott a megjelenteknek.

Az esemény házigazdája a cseh ombudsman hivatala volt.

Az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottsága 2017. május 23-24-én Strasbourgban tartott szemináriumot

A tagországok egyenlő bánásmód testületei, hatóságai részére évente megrendezett szeminárium idei témája a Rasszizmus, xenofóbia, antiszemitizmus és intolerancia elleni küzdelemmel nemzeti szinteken foglalkozó speciális testületek, intézmények részére kiadott 2. számú ajánlás felülvizsgálatára készített tervezet megvitatása volt.

Az ECRI a 2. számú ajánlásának módosítására készített tervezetét már egy hónappal a szeminárium előtt megküldte a hatóság számára, amelyre az észrevételeinket írásban megtettük.

A módosításra több mint 270 írásbeli észrevétel érkezett a különböző szervezetektől, és további javaslatokat tettek a szemináriumon megjelent képviselők.

A szeminárium bevezetőjében az ECRI jelenlegi elnöke a résztvevők üdvözlése után a beszédében kitért arra, hogy a 2. számú ajánlás elfogadása óta éppen 20 év telt el, amely alatt nagyon sok változás történt. Számos egyenlőbánásmóddal és esélyegyenlőséggel foglalkozó szervezet jött létre, melyek hatás- és feladatköre fokozatosan változott, bővült, ezért mindenképp időszerű az akkori ajánlás áttekintése és revíziója.

Az akkori ajánlás nagyon rövid volt, az egyenlőbánásmóddal foglalkozó testületeket „speciális” névvel illette, több, a jelenlegi tervezetben részletezett, és ezekkel a testületekkel szemben támasztott követelmény kidolgozatlanul maradt, amelynek eredményeként az ilyen szervezetek függetlensége, az áldozatok védelme, a számukra biztosítandó lehetőségek nélkülözték azt a komplexitást, amelyet a tervezet módosításában már aprólékosan igyekeztek kifejteni.

A szemináriumon részt vett az Equinet képviseletében a szervezet elnöke, aki egyben az Északír Esélyegyenlőségi Biztosság elnöki tisztségét is betölti. Előadásában utalt arra, hogy tavalyi évben az Equinet az egyenlőbánásmód testületek számára tavalyi évben standardokat dolgozott ki, amelyeket minden tagjának megküldött azzal, hogy azokat a nemzeti nyelvükre fordítsák le és tegyék közzé a szervezet honlapján. A standardok célja, hasonlóan az ECRI ajánlásához, az egyenlőbánásmód testületek működésének és feladatainak meghatározása, az áldozatvédelem, a diszkriminációt elszenvedő személyek lehetőségeinek a jogérvényesítés különböző területein történő egyértelműsítése.

Tekintettel arra, hogy a 2. számú ajánlás felülvizsgálatára elkészített tervezetben részletesen szó van az egyenlőbánásmóddal és esélyegyenlőséggel foglalkozó szervezetek különböző típusairól, a szemináriumon több előadót kértek fel egy-egy ilyen testület feladatainak, működésének bemutatására, az intézmény felépítésének elemzésére. Az előadásokban foglalkoztak az egyenlőbánásmód szervezetek működésének hatékonyságával, a függetlenségük kérdésével és a diszkrimináció áldozatai részére nyújtott lehetőségekkel, a jogorvoslathoz való hozzájutás kérdéskörével.

Már a szemináriumon látszott, hogy a tagok részére kiküldött ajánlástervezeten újabb módosítások lesznek, és még sok munka van a 2017. decemberre tervezett elfogadásig. A tervezetben jelenleg az szerepel, hogy az így elfogadott ajánlást a tagállamok minél előbb ültessék át a hazai joganyagukba, azonban ezzel kapcsolatban is tettek észrevételt arra, hogy célszerű lenne konkrét időpont megjelölése az átültetésre.

 

 

Budapest, 2017. május 31.

 

Készítette: dr. Gregor Katalin

Equinet szeminárium

„Az egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezetek az értelmi fogyatékos személyekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés ellen” címmel tartott az Equinet szemináriumot Zágrábban 2017. március 9-10-én.

 (Equinet Seminar – Equality bodies tackling discrimination against persons with intellectual disabilities)

 

 

 

„Nem vagyok tárgy. Ember vagyok. A szabadság engem is megillet.”

(„I’m not an object. I’m a person. I need my freedom.”)

- Rusi Stanev -

 

 

Dr. Lukovics Adél hatósági főreferens vett részt 2017. március 9-én és 10-én Zágrábban az értelmi fogyatékos személyeket érintő diszkrimináció kérdéseit napirendjére tűző szemináriumon, amelyet az Egyenlő Bánásmóddal foglalkozó Szervezetek Európai Hálózata (European Network of Equality Bodies, Equinet) és a horvát, kifejezetten a fogyatékos személyek jogainak védelmével foglalkozó alapjogi biztos hivatala (Croatian Office of the Ombudswoman for Persons with Disabilities) közösen szervezett.

A képzés célja kapacitásbővítés volt, hogy az egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezetek hatékonyabban tudjanak foglalkozni az értelmi fogyatékos személyeket – e tulajdonságuk miatt – érő diszkriminációs esetekkel. A szeminárium résztvevői egységes álláspontot alakítottak ki az értelmi fogyatékos személyeket érő hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos legfontosabb fogalmak, illetve koncepciók értelmezésében. A képzés hasznos gyakorlati útmutatást kívánt adni a fogyatékos személyeket érő diszkrimináció eseteinek kezeléséhez jogi, szakpolitikai és kommunikációs nézőpontból egyaránt.

A szemináriumot Anka Slonjsak, a fogyatékos személyek jogainak védelmével foglalkozó horvát alapjogi biztos és Evelyn Collins, az Equinet Igazgatóságának elnöke, illetve az Északír Egyenlő Bánásmóddal foglalkozó Bizottság (Equality Commission of Northern Ireland) ügyvezető igazgatója nyitotta meg.

A program első előadója Senada Halilcevic, az értelmi fogyatékossággal élő személyek és családjaik európai szövetsége, az Inclusion Europe alelnöke volt, aki felhívta a figyelmet az értelmi fogyatékos személyeket érő legfőbb kihívásokra. Utalt az ép gyermekekkel együtt történő oktatáshoz való hozzáférés hiányára, a cselekvőképességtől való megfosztásra, azon joguk elismerésének hiányára, hogy a közösség tagjának tekintsék őket és önállóan élhessenek, erőszak és diszkrimináció esetén az állapotuknak megfelelő panasztételi eljárás hiányára, illetve a könnyen érthető tájékoztatás (easy-to-read information) hiányára is. Az alelnök kérte az egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezeteket, hogy támogassák a szolgáltatások nyújtóinak ellenőrzésére irányuló független mechanizmusok működését, minél több vizsgált eset leírását hozzák nyilvánosságra könnyen olvasható formában, támogassák az értelmi fogyatékos személyeket függetlenül és önkéntesen segítő személyek munkáját, valamint az értelmi fogyatékos személyeket abban, hogy bántalmazásuk és manipulálásuk ellen hatékonyan felléphessenek.

Oliver Lewis, a Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány (Mental Disability Advocacy Centre, MDAC) ügyvezető igazgatója előadásában az értelmi fogyatékos személyek jogaira vonatkozó európai és nemzetközi jogi szabályozást ismertette. Bátorította az egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezeteket, hogy használják az európai és nemzetközi jogforrásokat - különösen az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményét (Convention on the Rights of Persons with Disabilities) - és a szakpolitikai stratégiákat az értelmi fogyatékos személyeket érő diszkriminációs ügyek vizsgálatában. Ösztönözte az egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezeteket, hogy kérjenek szakmai segítséget az értelmi fogyatékos személyeket támogató személyektől, az e tudományterületen jártas szakemberektől, valamint más egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezetektől.

Az előadásokat követően jogi, szakpolitikai, illetve kommunikációs műhelyfoglalkozásokon vettek részt az egyenlő bánásmód szervezetek képviselői. A hatóság munkatársa a jogi workshophoz csatlakozott, amely Oliver Lewis vezetésével a stratégiai pervitel (strategic litigation) és az ENSZ fogyatékosügyi egyezményének alkalmazásával foglalkozott az értelmi fogyatékos személyeknek nyújtott jogi segítség során. A stratégiai pervitelhez kapcsolódóan Oliver Lewis ismertette az MDAC által képviselt bolgár Rusi Stanev esetét. Stanev urat, akit egy hozzátartozója 2000-ben gondnokság alá helyeztetett, 2002-ben egy mentőautó az otthonától 400 km-re, egy férfiak számára létrehozott elmegyógyintézetbe szállította. Stanev úrral az intézetbe szállításának okát nem közölték. A Kínzás Megelőzésére létrehozott Európai Bizottság (European Committe for the Prevention of Torture, CPT) az intézet látogatása során megállapította, hogy az emberi tartózkodásra alkalmatlan, a körülmények embertelenek. Stanev úr nyolc évet töltött az intézetben, többszemélyes szobában lakott és rendszeresen arra ébredt, hogy valamelyik szobatársa meghalt. A Bolgár Helsinki Bizottság munkatársa az intézetben találkozott Stanev úrral, ahonnan az MDAC a Helsinki Bizottsággal együttműködve megpróbálták kihozni őt. 2006-ban egyébként Stanev úr megszökött, de elfogták és visszavitték az elmegyógyintézetbe. A szabadon bocsátása iránti kérelmeit a bolgár hatóságok, illetve bíróságok rendre elutasították. A hazai jogorvoslatok kimerítését követően a MDAC és a Bolgár Helsinki Bizottság az Emberi Jogok Európai Bíróságához (European Court of Human Rights) fordult. A 2006-ban beadott kérelem ügyében 2012-ben – két szóbeli meghallgatást követően – született ítélet. A Stanev v. Bulgaria (Application no. 36760/06) ügy volt az első, amelyben a strasbourgi bíróság a kínzás és embertelen bánásmód tilalmának (az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikke) megsértését egy fogyatékos személy ügyében mondta ki. Ebben az ügyben állapította meg először a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jog (5. cikk) sérelmét is a bíróság egy, a szociális biztonság és egészségügy területére tartozó esetben. Az ítéletet követően Bulgária ratifikálta az ENSZ fogyatékosügyi egyezményét és - nem-kormányzati szervezetek bevonásával - megkezdte a gondnokság alá helyezéssel kapcsolatos nemzeti jogszabályok reformját. Stanev urat végül kiengedték az intézetből, a bolgár állam azonban nem rehabilitálta és élete végéig gondnokság alatt maradt. Stanev úr szabadulását követően együtt dolgozott az MDAC munkatársaival és nyilvános fórumokon osztotta meg a történetét az érdeklődőkkel. Strasbourgba utazása alkalmával így foglalta össze ügyének lényegét bolgár ügyvédjének: „Nem vagyok tárgy. Ember vagyok. A szabadság engem is megillet.” („I’m not an object. I’m a person. I need my freedom.”) Stanev úr a szeminárium előtti napon, március 8-án éjjel 61 éves korában hunyt el.

A szeminárium következő előadója  Martha Stickings, az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (European Union Agency for Fundemental Rights, FRA) kutatója az értelmi fogyatékos személyek cselekvőképességének kérdéseiről tartott előadást és vezetett beszélgetést.

A kutató bemutatta az ENSZ fogyatékosügyi egyezményének 12. cikke által a cselekvőképességgel kapcsolatban felvázolt koncepciót és annak legfontosabb elveit, valamint az 1. számú Általános Megjegyzést (General Comment 1 relating to Article 12 of the CRPD). Kiemelte a támogatott döntéshozatali rendszer bevezetésének fontosságát, és utalt arra, hogy az 1. számú Általános Megjegyzés a támogatott döntéshozatallal kapcsolatban is tartalmaz gyakorlati útmutatást. Az előadó által ismertetett szabályozás célja, hogy a hagyományos gondnokság intézményét az egyezményt ratifikáló országokban a támogatott döntéshozatal rendszere váltsa fel.

A szeminárium második napján az értelmi fogyatékos gyermekek és nők jogaival foglalkoztak a résztvevők. Maureen Piggot, az Inclusion Europe elnöke bemutatta a szervezet munkáját, majd azokra a kihívásokra hívta fel a figyelmet, amelyekkel az értelmi fogyatékos nőknek szembe kell nézniük. Az ENSZ fogyatékosügyi egyezményéhez fűzött 3. számú Általános Megjegyzés főbb pontjainak ismertetését követően, az előadó rávilágított arra, hogy különösen a zárt intézetekben élő nők vannak megfosztva a jogaiktól, közöttük a reprodukció jogától (gyakori például, hogy nem tarthatják meg vagy nevelhetik fel gyermekeiket). Az előadó hivatkozott az értelmi fogyatékos gyermeket nevelő nőket – gyermekük állapota miatt – érő diszkrimináció jelenségére.   Hangsúlyozta az egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezetek szerepének fontosságát abban, hogy felhívják a figyelmet, az értelmi fogyatékos nők is jogok hordozói, és biztosítsanak az értelmi fogyatékos nők számára megfelelő kommunikációs csatornákat annak érdekében, hogy az őket ért sérelmeket előadhassák és a jogaikat gyakorolni tudják.

Biljana Janjic, a Disability Rights International nevű szervezet szerbiai irodájának munkatársa az értelmi fogyatékos gyermekek jogairól, illetve az e nehézségekkel küzdő gyermekek oktatáshoz való hozzáféréséről tartott előadást. Az előadó bemutatta az ENSZ fogyatékosügyi egyezményének 24. cikkét és az ahhoz kapcsolódó 4. számú Általános Megjegyzést, amelyek az értelmi fogyatékos gyermekek oktatáshoz való jogáról és hozzáféréséről szólnak. Az előadó hangsúlyozta a befogadó oktatási rendszer (inclusive education system) megvalósításának fontosságát, hogy az értelmi fogyatékos gyermekeket ne szegregáltan, hanem az ép gyermekekkel együtt, integráltan oktassák, valamint  e gyermekeknek is joguk van a minőségi és ingyenes alap-, illetve középfokú oktatáshoz az épekével azonos tanrend szerint. Az előadásokat követően az érintett témakörökhöz kapcsolódó kiscsoportos műhelybeszélgetéseken cserélhettek tapasztalatot a résztvevők.

A szeminárium Anne Gaspard és Anka Slonjsak záró üzenetével fejeződött be, amelyben az Equinet ügyvezető igazgatója és a fogyatékos személyek jogainak védelmével foglalkozó horvát alapjogi biztos megköszönte az egyenlő bánásmóddal foglalkozó szerveztek képviselőinek aktív részvételét és az eredményes hozzájárulását a szemináriumon folyó megbeszélésekhez.

 

 

Budapest, 2017. április 12.

 

Készítette: Dr. Lukovics Adél

Az Equinet munkaanyaga az egyenlő bánásmód érvényesítéséért felelős szervezetek szabványainak kidolgozására

Az Equinet 2016-ban – tagjainak közreműködésével – kidolgozott egy normarendszert az Európai Uniós irányelvek alapján létrehozott szervezetek hatékony működésének elősegítése és biztosítása érdekében.

Az  Equinet, 34 ország 46 egyenlőbánásmóddal és esélyegyenlőséggel foglalkozó intézményeiből álló nonprofit szervezet, amely 2007 novemberében Brüsszelben alakult. Célja a hátrányos megkülönböztetés különböző formái elleni fellépés.  Magyarországot az Equinetben az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és az Egyenlő Bánásmód Hatóság képviseli.

Az Equinet tagjai a 2016 októberében megtartott általános közgyűlésen vállalták, hogy a normarendszer szövegét nemzeti nyelvükre lefordítják és elérhetővé teszik a nyilvánosság számára.

A munkaanyag itt érhető el

 

Tájékoztató előadás egyezség keretében

Dr. Lukovics Adél hatósági főreferens 2017. január 16-án tájékoztató előadást tartott egy Pest megyei általános iskolában. A tantestület részvételét az előadáson az általános iskola a hatóság előtt folyó eljárást lezáró egyezségben vállalta.

A kérelmező és az eljárás alá vont általános iskola megnyugtató módon lezárultnak tekintette a hatósági eljárást eredményező konfliktust – többek között – az iskolai vezetők és a tantestület tájékoztatásával az egyenlő bánásmód követelményéről. A hatóság főreferense ismertette a hazai antidiszkriminációs jog legfontosabb rendelkezéseit és az oktatás területéről vizsgált jogeseteket osztott meg a résztvevőkkel. A hallgatóságot különösen az érdekelte, hogy a hétköznapokban hogyan küszöbölhetők ki a jövőbeni jogsértések, és hogyan juttatható a lehető legteljesebben érvényre az egyenlő bánásmód követelménye az oktatásban.

A hatóság valamennyi eljárásában megkísérli egyezség létrehozását a felek között. Minden esetben örömmel üdvözli és előremutatónak tartja, ha olyan egyezség jön létre, amely az egyenlő bánásmód követelményének jövőbeni érvényesülését és az antidiszkrimiminációs jog megismerését szolgálja az érintettek minél szélesebb körében.  

Brüsszelben tartotta meg az Equinet 2016. évi rendes közgyűlését szeptember 29-én és 30-án

Az Esélyegyenlőségi Testületek Európai Hálózatának (Equinet) közgyűlésén az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke és munkatársa vett részt. A közgyűlésen az Equinet vezetősége beszámolt a 2015-ös tevékenységéről, ismertette az elmúlt év költségvetését, a 2016-os év munkatervében előirányzottak megvalósulását és a 2017-es évre szóló munkatervét, amelyet a tagság egyhangúan megszavazatott. 

A testület tagjai szavaztak továbbá Bosznia-Hercegovina Emberi Jogok Ombudsmani Hivatalának felvételéről az Equinet tagjai közé, meghallgatták az Európai Parlament, a Bizottság, az Emberi Jogok Intézetének Európai Hálózata, az ECRI és az Alapjogi Ügynökség képviselőinek beszámolóit az emberi jogok helyzetéről. Az Equinet vezetőségének tagja ismertette az egyenlő bánásmód testületek működésére a 2016. júniusában kidolgozott sztenderdeket, amelyeket a hatóság a magyar fordítást követően a honlapján közzétesz.

További információ angolul az Equinet honalpján

Rigában tanácskozott az Equinet Equality Law munkacsoportja 2016. szeptember 22-én.

A munkacsoport - többek között- az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti harmadik félként történő beavatkozás lehetőségét vizsgálja, ezért a strasbourgi folyamatos ügymonitorozás résztvevői tájékoztatták a munkacsoportot a tapasztalatokról, majd a norvég és a cseh tagszervezet képviselője ismertetett relevánsnak tartott jogeseteket.

A norvég ügyben a bepanaszolt fodrász megtagadta a női panaszos hajának a levágását, mert a kérelmező hidzsábot (hajat eltakaró kendőt) viselt. A szolgáltató a szolgáltatás politikai véleményen alapuló jogszerű megtagadására hivatkozott. Szerinte a hidzsáb az aktuális világpolitikai helyzetben negatív, a dzsiháddal és a terrorizmussal kapcsolatos képzeteket kelt és a norvég jog szerint a politikai vélemény - szemben a vallási vagy világnézeti meggyőződéssel - nem védett tulajdonság. A norvég bíróság végül a kérelmezőt vallási meggyőződése miatt érő hátrányos megkülönböztetés miatt elmarasztalta a bepanaszolt szolgáltatót.

A cseh ombudsman eljárásában civil szervezet volt a panaszos, amelyet azért ért sérelem, mert egy táborhely üzemeltetője az utolsó pillanatban visszamondta a foglalását arra hivatkozással, hogy a szervezet menekült gyermekeket táboroztatna a helyszínen. Az esethez kapcsolódóan a cseh ombudsman azt a kérdést tekinti különösen relevánsnak, hogy jogi személyek, illetve szervezetek lehetnek-e a diszkrimináció sértettjei és ezzel kapcsolatban az európai országok jogi szabályozását, illetve joggyakorlatát kívánja összehasonlítani – elsősorban a munkacsoport tagjainak e kérdésre adott válaszait alapul véve.

A megbeszélés fontos napirendje a munkacsoport által készített és a következő, budapesti szemináriumon (nov. 9-10.) (Equinet seminar - Fighting discrimination on the basis of race and ethnic origin) bemutatandó munkaanyag (discussion paper) áttekintése volt, amely a nemzetiséghez tartozáson alapuló hátrányos megkülönböztetés lényegi kérdéseit és problémáit európai perspektívában tárgyalja.

A munkaanyag a tagszervezetek adatszolgáltatásra épít. A munkacsoportba delegált tagok kitöltötték a közösen fejlesztett kérdőívet a nemzetiséghez való tartozáson alapuló diszkriminációval (különös tekintettel a romákat érintő hátrányos megkülönböztetésre) kapcsolatos témakörökben és adatokat szolgáltattak a tagországokban folyó vizsgálatok tapasztalatairól. Az összesített és elemzett adatok alapján elkészített munkaanyagot a tanácskozás résztvevői megvitatták és előkészítették a budapesti tanácskozásra, amelyen a végleges változatot bemutatják, és azt követően Equinet-kiadványként nyomtatásban megjelenik.

A munkacsoport kialakította a 2017-es munkatervét. Pioritásként meghatározta az egyenlő munkáért egyenlő bér kérdéskörét, amellyel az Equinet nemi egyenlőséggel (gender equality) foglalkozó munkacsoportjával együttműködésben foglalkoznak majd. Ugyancsak prioritásként határozta meg a vallási vagy világnézeti meggyőződésen alapuló diszkriminációval kapcsolatos kérdések áttekintését, egyben a témában 2011-ben megjelent Equinet-jelentés aktualizálását.

 

Készítette: Lukovics Adél, az EBH Equinet Equality Law munkacsoportba delegált hatósági főreferense

 

Határon túli joghallgatók az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál

A határon túli joghallgatók számára szervezett nyári egyetem diákjait fogadta az Egyenlő Bánásmód Hatóság július 7-én.


 

A joghallgatókat Dr. Gregor Katalin a Hatósági és Jogi Főosztály vezetője tájékoztatta az EBH tevékenységéről
és a hatósági eljárás jellemző jogeseteiről, majd szakmai és információs kiadványokat adott át a diákoknak.

 

 

„Nemek közötti egyenlőség az oktatásban” szeminárium, 2016. május 19-20. Prága

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság munkatársa részt vett a 2016. május 19-én és-20-án Prágában az Egyenlő Bánásmóddal foglalkozó Szervezetek Európai Hálózata (European Network of Equality Bodies, Equinet) és a cseh ombudsman (Public Defender of Rights, Ombudsman) - amely egyben a cseh egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezet is - által közösen szervezett, a nemek közötti egyenlőség kérdésével az oktatás területén foglalkozó szemináriumon.

A képzés célja az volt, hogy az egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezetek munkatársai számára fórumot biztosítson a kölcsönös információcserére és tanulásra, valamint a legfőbb kihívások és jó gyakorlatok megvitatására a nőket, illetve férfiakat érő hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatban, különös figyelemmel az oktatás területén jelen lévő diszkriminációs jelenségekre. A tréninget az egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezetek  munkatársai közül azok számára szervezték, akik gyakran foglalkoznak nemi alapú hátrányos megkülönböztetéssel és tapasztalattal rendelkeznek az oktatás területén előforduló diszkriminációs ügyekkel, illetve jelenségekkel kapcsolatban is.

A szemináriumot Anna Šabatová, a cseh ombudsman képviselője nyitotta meg, majd Evelyn Collins az Equinet Igazgatóságának elnöke, illetve az Északír Egyenlő Bánásmóddal foglalkozó Bizottság (Equality Commission of Northern Ireland) ügyvezető igazgatója mondta el nyitóüzenetét. Az elnök asszony kiemelte a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem és a nemek közötti egyenlőség előmozdításának fontosságát az oktatás területén, amellyel kapcsolatban különös figyelemmel kell lenni az olyan jelenségekre, mint a nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiák jelenléte, a nők és férfiak aránya a tanárok, az oktatásban dolgozó vezetők és a tudományos pályát választók között, a nők és férfiak bérezése közötti különbség, illetve a zaklatás és szexuális zaklatás jelenléte az oktatási intézményekben.

Az ülésszak megnyitását megelőzően Dr. Victoria Showunmi, a Londoni Egyetem Oktatási Intézetének (University College London, Institute of Education) munkatársa és a Nemek közötti Egyenlőséggel és Oktatással foglalkozó Szövetség (Gender and Education Association, GEA) tagja ismertette a GEA tevékenységét. A szövetség fő tevékenysége abban áll, hogy kampányok szervezésével, nőknek adható ösztöndíjak biztosításával, kutatásokkal, illetve az információcserét generáló hálózatok létrehozásával és működtetésével segítse a nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak előmozdítását az oktatás területén. Az előadó két GEA-kutatást ismertetett részletesen. Mindkét kutatás az interszekcionális diszkriminációra fókuszált, színes bőrű nők helyzetét vizsgálta egyrészt 14-15 éves lányok körében az iskolákban, a másik kutatás pedig a vezető pozícióban álló nők esetében a vezető szerep és az identitás együttes jelenlétére, illetve kölcsönhatására helyezte a hangsúlyt.

Az első ülésszak felvázolta a nemek közötti egyenlőség jelenlegi európai helyzetét, illetve a releváns európai és nemzetközi jogi kereteket, valamint jelezte az e területen jelentkező kihívásokat.

Josip Grgic, a Horvát Nemek közötti Egyenlőséggel foglalkozó Ombudsman (Croatian Ombudsperson for Gender Equality) kutatója röviden bemutatta az ombudsman hatáskörét és tevékenységét, valamint a releváns horvát jogi szabályozást, majd a szervezet iskolai tankönyvek tartalmával kapcsolatos kutatásának eredményeit ismertette. Az ombudsman abból a szempontból vizsgálta például a biológia, etika, illetve különböző felekezetekhez tartozó hittankönyvek tartalmát, hogy a nemi szerepekkel, illetve a szexuális irányultsággal, illetve nemi identitással kapcsolatban milyen ismereteket adnak át és milyen megfogalmazásokat tartalmaznak. A kutatás megállapította, hogy folyamatos a „hagyományos” nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiák jelenléte az iskolai oktatásban használt tankönyvekben. Az ombudsman kezdeményezésére az oktatásért felelős minisztérium és állami szervek változtattak az ombudsman által kifogásolt tankönyvi szövegrészeken.

Zuzana Madarova a Nemek közötti Egyenlőséggel foglalkozó Európai Intézet (European Institute for Gender Equality, EIGE) képviseletében röviden ismertette a szervezet által kidolgozott „nemek közötti egyenlőségi indexet” (Gender Equality Index), melynek egyik vizsgálati területe a tudásra, illetve az oktatásra fókuszál. Az EIGE e területen végzett kutatása azt mutatja, hogy a nők alapvetően még mindig a „hagyományosan” nőknek tulajdonított szakmákat választják, illetve az ezzel kapcsolatos oktatásban vesznek részt. Elmozdulás nagyon kis mértékben és csupán néhány európai országban történt. Az EIGE  kutatásaival összefüggésben az előadó felhívta a figyelmet az adatbázisra (Gender Statistics Database), amely a szervezet honlapjáról elérhető, és amelyből az EIGE kutatási eredményei lekérdezhetők.

Irene Rosales, az Európai Női Lobbi (European Women’s Lobby) politika- illetve kampányfelelőse előadásában felhívta a figyelmet a szervezet „A szavaktól a tettekig” (From Words to Action) című kiadványára és ismertette a nők oktatásával, illetve képzésével foglalkozó legfontosabb megállapításokat. Például: a nők nagyobb arányban vesznek részt a középiskolai, illetve felsőoktatásban, mint a férfiak, azonban nagy százalékban „tipikusan” női szakmákat választanak (az oktatás, illetve az egészségügy területén képzik magukat),  igen csekély számban vesznek részt a mérnökképzésben, valamint olyan oktatási területeken, mint általában a tudományok, a matematika vagy az informatika. Azok a szektorok, ahol a nők túlreprezentáltak, a munkaerőpiacnak a legkevésbé jól fizetett, illetve alacsony presztízzsel járó területei. Az adatokból kiderült az is, hogy az ugyanolyan képzettségű férfiakat, illetve nőket tekintve, a férfiaknak kb. 55%-al nagyobb esélyük van arra, hogy foglalkoztassák őket. A szóban forgó kutatás megállapította, hogy a nemi sztereotípiák tetten érhetők azokban a módszerekben és eszközökben is, amelyek segítségével a fiúkat és a lányokat oktatják. Más játékokat kapnak a gyerekek nemek szerint, a tankönyvek tartalma is a nemi szerepekkel kapcsolatos szterotípiákat erősíti, a tanárok más feladatokat adnak a fiúknak és a lányoknak, valamint eltérő viselkedésmintákat közvetítenek feléjük. A helyzet megváltoztatása érdekében a szervezet szerint olyan intézkedéseket kell bevezetni, mint például a nemek közötti egyenlőség szempontjának figyelembevétele az EU-s programok finanszírozásában, vagy a nemi sztereotípiák elleni küzdelem az oktatás és a képzés területén illetve minden szintjén. Szükséges továbbá az oktatás területén dolgozó szakemberek jogtudatosságának növelése is a nemek közötti egyenlőséggel és a nők jogaival kapcsolatban, valamint fel kell hívni e szakemberek figyelmét a „gender-semleges” viselkedés fontosságára a szakmájuk gyakorlásában.

Az első ülésszakot követően a hatóság munkatársa a portugál Állampolgárság és Nemek közötti Egyenlőség Bizottságának (Commission for Citizenship and Gender Equality) munkatársa, Teresa Alvarez által tartott workshopon vett részt. A workshop vezetője a Bizottság oktatási útmutatók kidolgozásával, illetve elterjesztésével kapcsolatos projektjét ismertette. A projekt célja, hogy a nemek közötti egyenlőség részévé váljon az állampolgársági ismeretek oktatásának, valamint mind az egyéni, mind pedig a közösségi oktatásban alkalmazott pedagógiai gyakorlatoknak. Ezzel kapcsolatos átfogó cél az is, hogy a „gender-szemlélet” ne tantárgy specifikusként jelenjen meg, hanem valamennyi tantárgy oktatásában jelen legyen. A szervezet pilot-projektjének keretében kb. 80 pedagógus tesztelte az útmutatókat a mindennapi tanítási gyakorlatban és kb. 60 pedagógus vett részt a Bizottság képzésein. A program sikerét mutatja, hogy a résztvevő tanárok körében sikerült felkelteni az érdeklődést és egyfajta kritikai szemléletmódot meghonosítani a tradicionális nemi szerepekkel és a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatban, valamint igény mutatkozott további képzések, illetve a tréningek eredményének folyamatos utánkövetése iránt.

A második ülésszak az egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezeteknek az oktatás területét érintő diszkrimináció elleni tevékenységével foglalkozott.

A Svéd Egyenlőségi Ombudsmant (Swedish Equality Ombud) képviselő Anna Werner a nemek közötti egyenlőség oktatás területén történő előmozdításával kapcsolatos tevékenységükről tartott előadást. A svéd anti-diszkriminációs törvény vonatkozó rendelkezéseinek rövid bemutatását követően, az előadó hangsúlyozta, hogy azok értelmében Svédországban minden oktatási intézménynek évente esélyegyenlőségi tervet (Equal Treatment Plan) kell kidolgoznia. Az ezzel kapcsolatos legfőbb kihívásokat a svéd ombudsman abban látja, hogy az oktatási intézmények számos esetben nem mutatnak hajlandóságot a jogszabályban foglaltak betartására, továbbá a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos ismeretek hiányosak és e problémák orvoslására az esélyegyenlőségi terv elkészítése önmagában nem elegendő.

A Finn Egyenlőségi Ombudsmant (Finish Ombudsman for Equality) képviselő Miko Lempinen az oktatási intézményekben előforduló zaklatás megelőzésével kapcsolatos kampányról beszélt. Az ombudsman kétévente végez az iskolán belüli egészséges környezettel kapcsolatos felmérést (school health study). A legutóbbi vizsgálat kimutatta, hogy a megkérdezett lányok 60 %-a szenvedett már el szexuális zaklatást. A zaklatásos esetek megelőzése érdekében a finn ombudsman kétperces, az internetről ingyenesen letölthető oktatófilmet készített, amelyet már mintegy 15 ezren láttak, valamint a témával kapcsolatban kézikönyvet és készített. Az előadó szerint azonban a legnagyobb kihívás az iskolai zaklatás jelenlétéről és a jelenség elleni fellépés szükségességéről meggyőzni az érintetteket.

Nathalie Schlenzka, a német Szövetségi Anti-diszkriminációs Ügynökség (Federal Anti-Discrimination Agency) képviseletében az Ügynökség tevékenységét ismertette. Többek között az érintetteknek segítséget nyújtanak panaszkezelő mechanizmusok létrehozásához az oktatási intézményekben. Az Ügynökség célcsoportjai a nem kormányzati szervezetek, az iskolák és a diákok, akiket workshopokon, előadásokon, szakmai folyóiratokban megjelentett cikkeken, valamint a tanárok érdekeit képviselő szakszervezeteken keresztül érnek el. Az előadó kifejtette, hogy az iskola falai közötti zaklatás, illetve egyéb hátrányos megkülönböztetést megvalósító esetek kivizsgálására célszerű mind belső, azaz az iskolán belüli, mind pedig külső, azaz az oktatási intézményen kívüli panaszkezelő-, illetve kivizsgáló mechanizmust létrehozni. A független panaszkezelő-, illetve vizsgáló szerv felállításának elsődleges célja, hogy kivizsgálja és megoldást találjon olyan esetekre, amelyeket az oktatási intézményben nem tudtak kezelni. Az Ügynökség eredményeként értékelhető, hogy panaszkezelő kapcsolattartási pontokat (contact points) hoztak létre és számos oktatási intézmény megkezdte intézményen belüli panaszkezelő struktúrájának felállítását.

A máltai Esélyegyenlőség Előmozdításával foglalkozó Bizottságot (National Commission for the Promotion of Equality) képviselő Antoniella Gatt az iskolai erőszakkal és zaklatással kapcsolatban készített tanulmányt ismertette. A Bizottság munkatársai olyan kérdéseket vizsgáltak, mint hogyan és pontosan hol tapasztalható iskolai zaklatás, melyek a zaklatás legfőbb okai és hogyan kezelik azt az érintett oktatási intézmények. Általában a sokféleség (diversity), illetve az iskolán belüli zaklatásos panaszok kezelésével kapcsolatban a helyreállító igazságszolgáltatás (restorative justice) eszközeinek alkalmazása, az emberi jogi szemléletmód, illetve az iskolai zaklatást „mindenkit érintő” problémaként tekintő megközelítésének fontosságára hívja fel a figyelmet a tanulmány. Az előadó kiemelte azt is, hogy az általa képviselt szervezet az iskolai zaklatással kapcsolatban videoklipet készített, amely a helyi tévéadókon volt látható, illetve a Facebook-on is sokan megosztották.

A második ülésszakot követően a hatóság munkatársa a Nathalie Schlenzka által vezetett workshopon vett rész, amely az oktatási intézményekben felállítandó panaszkezelési mechanizmusokkal foglalkozott. A programban az általuk képviselt intézmények iskolai zaklatással kapcsolatos tapasztalatait osztották meg egymással a résztvevők.

A szeminárium harmadik ülésszaka azoknak a már létező kezdeményezéseknek, illetve programoknak a feltérképezését tűzte célul, amelyek a férfiak és nők alternatív pályaválasztásával kapcsolatosak, valamint azzal foglalkozott, hogy az oktatási intézmények munkáltatóként milyen módszerek, illetve kezdeményezések segítségével mozdíthatják elő a nemek közötti egyenlőséget.

Marcela Linková, a cseh Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének keretei között működő Nemi és Tudományos Kapcsolattartási Központ (National Contact Centre for Gender and Sience) vezetője bemutatta a Központ tevékenységét, kiemelve, hogy az Közép-Kelet Európa egyetlen, kifejezetten a nemek közötti egyenlőség területén működő kutató és támogatást nyújtó szervezete. A szervezet tevékenységei közé tartozik a középiskolai oktatásban résztvevő nők, illetve fiatal kutatónők támogatása, a kommunikáció, valamint a médiával való kapcsolattartás. Tekintettel arra, hogy a tudományos kutatási tevékenységet végző nők száma 2001 és 2014 között Csehországban nem változott és a vezető pozícióban lévő nők aránya európai összehasonlításban a Cseh Köztársaságban a legalacsonyabb, a Központ átfogó kutatás, illetve tanulmány keretében tárta fel a nők tudományos karrierjének lehetséges akadályait (például posztdoktori ösztöndíj elnyerése esetén nem lehetséges a tanulmányok megkezdésének elhalasztása terhességre vagy a gyermek megszületésére  hivatkozással). Az akadályok feltérképezését követően 2015-ben munkacsoportot hoztak létre strukturális változások előmozdítását tűzve célul a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatban, valamint a nemi alapú diszkriminációval összefüggő panaszok benyújtását illetően (a hátrányos megkülönböztetés áldozatai ugyanis számos esetben nem mernek panaszt tenni).

Denise Price, a belfasti Queen’s Egyetem (Queen’s University Belfast) munkatársa arról tartott előadást, hogy munkáltatóként hogyan mozdítható elő a nemek közötti egyenlőség, és az egyetem nemek közötti egyenlőség előmozdítását célzó kezdeményezésének, illetve programjának (Queen’s Gender Initiative) részleteit ismertette.

Frederique Ast a francia Jogok Védője (Defender of Rights) szervezet képviseletében, a szervezet vizsgálatának eredményeit osztotta meg a résztvevőkel. A francia szervezethez ugyanis több panasz is érkezett azzal kapcsolatban, hogy a férfi jelöltek jelentkezését a kozmetikusképző intézetek rendre elutasítják. A vizsgálat alá vont kozmetikusképző helyek számos érvet előadtak, melyek közül a leglényegesebbnek a vizsgálata azt a kérdést vetette fel, hogy mások személyiségi jogának (privacy) védelme vajon indokául szolgálhat-e a férfiak kozmetikusképzésből történő kizárásának, vagyis a férfi nemhez tartozás alapján a hátrányos megkülönböztetésnek. A kozmetikusképző intézmények arra hivatkoztak, hogy például a jellemzően női modelleken (a kozmetikustanulók párban gyakorolnak) végzett intim gyantázás technikájának elsajátítása közben mások személyiségi jogai sérelmet szenvedhetnek. A szervezet a releváns nemzetközi és európai jogi környezet áttanulmányozását követően arra a meggyőződésre jutott, hogy bár a kiskorú személyek védelme és mások személyiségi jogának tiszteletben tartása elfogadható, mint legitim cél, a férfiak teljes kizárása azonban nem megy át az arányosság tesztjén, a kozmetikusiskolák gyakorlata tehát diszkriminatív. Ezért a szervezet a férfiak teljes kizárását jelentő gyakorlat megváltoztatása érdekében javaslattal élt mind az érintett kozmetikusképző intézmények, mind pedig az illetékes minisztérium felé.

A harmadik ülésszakot követő workshop-ok közül a hatóság munkatársa Frode Rønsberg és Maja Halm azzal foglalkozó előadásán vett részt, hogy hogyan lehet több férfi számára vonzóvá tenni az egészségügyi pályát. Az előadók a norvég Trondheim város önkormányzata által elindított projekt koordinátoraként e projekt lényegét és eredményeit ismertették a résztvevőkkel. A szóban forgó projekt a 26 és 55 év közötti munkanélküli férfiakat célozza, akik egy – állásinterjúhoz hasonló – kiválasztási folyamat eredményeként két és féléves képzésen vehetnek részt, melynek időtartama alatt ösztöndíjat kapnak és egészségügyi szakképesítést szerezhetnek. A koordinátorok bemutatták a workshop résztvevőinek a projekt kampányfilmjeit és kiemelték, hogy a közös szimbólumok (a projekt logójával ellátott ruha, bögre stb.), a közösségi élmények és a program korábbi résztvevőivel való tapasztalatcsere milyen ösztönzőleg hat a programba újonnan bekerült jelöltek számára. Az eddigi tapasztalatok szerint minden kiválasztott résztvevő többnyire kiváló eredménnyel elvégezte a képzést, és az így megszerzett szakképesítéssel az egészségügy területén rendkívül jó elhelyezkedési esélyekkel rendelkeznek.

A szeminárium a cseh ombudsmant képviselő Petr Polak és az Equinet ügyvezető igazgatója, Anne Gaspard összefoglalójával, illetve záró üzenetével ért véget.

 

Budapest, 2016. június 3.

Készítette: dr. Lukovics Adél

Az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottságának szemináriuma - Strasbourg, 2016. május 26-27.

A tagországok egyenlő bánásmód testületei és hatóságai részére évente megrendezett szeminárium idén kiemelt figyelemmel foglalkozott e szervezetek jövőbeni szerepével, feladataival, küldetésével.

A plenáris és munkacsoport ülésein egyaránt kihangsúlyozták, hogy a nemzeti egyenlő bánásmód testületeknek meghatározó szerepet kell betölteniük a közvélemény tájékoztatásában és az együttműködésben a civil és érdekképviseleti szervezetekkel, a jogérvényesítés területén. Jelentős feladatként nevesítették a kapcsolattartást mindazon hatóságokkal, bíróságokkal, amelyek az egyenlő bánásmód követelményének érvényre juttatása érdekében ugyancsak eljárhatnak. A nemzeti testületek feladatában az egyéni sérelmek utólagos vizsgálatáról a hangsúlyt a megelőzésre kell tenni és ennek érdekében szorosabbra kell vonni az együttműködést azokkal a civil- és társadalmi szervezetekkel, amelyek ebben partnerek lehetnek. Az ECRI különösen fontosnak tartja az európai egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezetek tevékenységében azt, hogy anti-diszkriminációs szempontból áttekintik a hazai jogszabályok tervezeteit és az egyenlő bánásmód követelményének megtartása érdekében azokkal kapcsolatban javaslatokat fogalmaznak meg.

A dán nemzeti emberi jogi intézet képviselője megemlítette, hogy a szervezetük hangsúlyt fektet a kapcsolattartásra a kormányzati képviselőkkel is, jóllehet emiatt néha kritika éri őket. Hasonlóképpen kapcsolatba kerülnek pártokkal, és bár maguk pártoktól független szervezetként tevékenykednek, mégis bizonyos esetekben egy-egy párt úgy érzi, hogy közelebbi kapcsolatot ápolnak velük, amely abból adódik, hogy egy-egy párt programjában helyet kap pl. az idősek védelme vagy a fogyatékos ügy, vagy a női munkavállalók szerepe, amelyre az Intézet rá tud csatlakozni. Hangsúlyozta a statisztikai adatgyűjtés fontosságát, mert ebből lehet látni, mely területeken adódnak problémák.

A montenegrói helyettes-ombudsman kritikaként fogalmazta meg, hogy az egyes nemzeti testületek igen eltérő hatáskörrel rendelkeznek, így lehetőségeik is eltérőek. A saját szerepük javarészt kimerül a jogszabálytervezetek véleményezésében, azonban sok információnak egyáltalán nem jutnak a birtokába.

A döntéshozókkal való párbeszéd kapcsán merült fel a kérdés, hogyan találhatjuk meg az adekvát partnert az együttműködéshez, ugyanis vannak olyan érdekképviseleti szervezetek, akik nem szívesen vonódnak be a nemzeti hatóságok programjaikba. Felhívták a figyelmünket arra, hogy ilyen esetekben hatékonyan érvelhetünk nemzetközi egyezményekkel, ajánlásokkal. Ugyancsak megfogalmazódott néhány résztvevőben, hogy hasonló a helyzet a nemzeti pártokkal való együttműködés terén is, illetve amikor maga a parlament zárkózik el attól, hogy a nemzeti hatóság éves jelentését tudomásul vegye, elfogadja, amint történt ez a horvát ombudsmani hivatal jelentésével.

Eredményesebb lehet egyéni parlamenti képviselőkkel felvenni a kapcsolatot annak érdekében, hogy a diszkrimináció elleni fellépés komplexebb legyen.

A moldovai antidiszkriminációs szervezet munkatársa a rájuk vonatkozó anyagi és eljárásjogi szabályokat (2012-es törvények) ismertette. A törvények a szervezet feladataként a diszkrimináció megelőzését, a diszkriminatív cselekmények elleni hatékony védelmet, az egyéni panaszok vizsgálatát, az esélyegyenlőség előmozdítását, a nemzeti parlament számára javaslattételt, a jogszabálytervezetek véleményezését írja elő. Nincs jogszabálykezdeményezési joguk és már kihirdetett és hatályba lépett jogszabályok felülvizsgálatát sem kezdeményezhetik, ugyanakkor ilyen irányba jelentős lobbitevékenységet végeznek. Az elmúlt évben 28 normatívát vizsgáltak felül diszkriminációs szempontból (egy részük a gyűlöletbeszéddel, a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáféréssel, szociális védelemmel, oktatással foglalkozott).

Az Albániából érkezett „Nép ügyvédje” képviselője ismertette a szervezet fellépését egy olyan ügyben, amelyben 50 roma család által lakott tábort akart az önkormányzat felszámolni. A szervezet tárgyalásokat kezdett az önkormányzat vezetőivel, bevonta a médiát és egyes civil szervezeteket, deklarációt bocsátott  ki, amelyben hangsúlyozta, hogy az önkormányzatoknak is be kell tartaniuk a jogszabályokat. Az ügyben az Amnesty International-lal és az albán nemzeti parlament képviselőivel is felvették a kapcsolatot a telep megmentése érdekében.

A norvég küldött beszámolt egy, a várandós nők foglalkoztatása érdekében indított kampányról, a német antidiszkriminációs hatóság képviselője kiemelte a munkavállalókkal folytatott kommunikáció fontosságát annak érdekében, ha el akarjuk őket érni. A munkaadókat ösztönözni kell magatartási kódexek készítésére, a nemzeti egyenlő bánásmód testületeknek pedig feladatként kell előírni az esélyegyenlőségi tervek ellenőrzését, monitorozását.

A belga Unia szervezet képviselője beszámolt azokról a helyi kontaktpontokról, amelyeket mind a vallonok, mind a flamandok által lakott régiókban felállítottak. Szerepük a helyi információk rögzítésében, továbbításában, a diszkriminációs esetek központi hatósághoz (Brüsszelbe) szóló jelentésében, a helyi szintű kampánytevékenységben, a helyi hálózatfejlesztésben, tanácsadásban, helyi politika részére a javaslattételben merül ki. Példaként említette, hogy a leöveni városvezetésben nagyon kevés volt a migráns hátterű munkavállalók foglalkoztatása, így kampányt indítottak a változtatás érdekében, és azért, hogy ilyen gyakornokokat is vegyenek fel. Tavalyi évben a szervezetüket népszerűsítő kampánytevékenységbe kezdtek, mert nagyon kevesen ismerik a munkájukat.

A német FADA képviselője ismertette a „depersonalised job application” 2010-ben indult pilot projektjét, melybe 8 különböző munkáltatót vontak be, akikhez 12 hónap alatt érkezett anonim életrajzokat küldhettek be az álláspályázaton részt vevők. A projekt azt vizsgálta, hogy okozott-e nehézséget a kiválasztás során az önéletrajzok mentessége a személyes adatoktól. A bevont szervezetek a L’Oreal, a Német Posta, a Procter&Gamble, a Szövetségi Foglalkoztatási Hivatal, a Családügyi Minisztérium, a MYDAYS (kkv) és Celle város Önkormányzata voltak. A kutatás megállapította, hogy a legtöbb munkáltatónál nem okozott nehézséget a kiválasztásnál a jelentkezők anonim önéletrajza, ugyanakkor bizonyos posztokra jelentkezésnél vitákat generált, hogy mennyire szükséges az életkor vagy valamely védett tulajdonság pl. fogyatékosság feltüntetése a CV-ben.

Az olasz UNAR vezetője beszámolt a néhány hónappal korábbi önkormányzati választásokról, amelyben szinte valamennyi jelölt kampányában szerepet kapott a roma és az LMBTI emberekkel kapcsolatos témakör. Az LMBTI személyek együttélését legalizáló jogszabályt nemrég hirdették ki Olaszországban, amely nagyobb vitákat generált.

A szeminárium második napján ismertették az ECRI legújabb, 15. és 16. számú ajánlásait a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemről, illetve a dokumentumok nélkül szabálytalanul tartózkodó migráns személyek diszkriminációs cselekményekkel szembeni védelméről. Az ajánlások jelenleg angol és francia nyelven + két skandináv ország nyelvén érhetők el. A szemináriumon kértek minden résztvevőt, hogy ösztönözzék a lefordításukat a hazai nyelvekre.

 

Budapest, 2016. június 13.

Készítette: dr. Gregor Katalin

„Együttélés – együttműködés 2016” nap az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karán

„Az Egyenlő Bánásmód Hatóság módszertani útmutatói” című műhelybeszélgetést vezette a hatóság munkatársa az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karán az „Együttélés – együttműködés 2016” rendezvény szakmai programjában.

Dr. Lukovics Adél hatósági főreferens ismertette a diszkriminációs alapfogalmakat, a hatóság hatáskörét és eljárását, valamint a hatóság esetjogából elsősorban az oktatás területét érintő diszkriminációs ügyekről tájékoztatta a résztvevő hallgatókat. 

 

Illusztráció

„Együttműködünk, mert együtt működünk”

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság munkatársai rendszeresen tájékoztatják szakmai tanácskozások, konferenciák résztvevőit a diszkriminációs ügyek jogorvoslati eljárásában szerzett tapasztalatokról. A Hatósági és Jogi Főosztály vezetője 2016. április 25-én az ÉTOSZ Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgálat Egyesülés  „Együttműködünk, mert együtt működünk” elnevezésű szakmai programjában tartott előadást.

 „Az üzemi tanács és a szakszervezet lehetőségei az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülésével kapcsolatban” című előadásban ismertette a szakszervezeteket és az üzemi tanácsokat az egyenlő bánásmód követelményének érvényre juttatása kapcsán megillető jogosítványokat és felhívta a figyelmet a jogérvényesítés módjaira. Dr. Gregor Katalin tájékoztatta a résztvevőket olyan jogesetekről is, amelyekben a szakszervezetek a munkavállalók érdekében kezdeményeztek eljárást a hatóság előtt, illetve az érdekképviseleti szervek tagjait ilyen minőségükben érte hátrányos megkülönböztetés a munkahelyeken.

 

A Magyar Szakszervezeti Szövetség Női Tagozatának konferenciája

A hatóság munkatársa 2016. január 28-án részt vett a Magyar Szakszervezeti Szövetség Női Tagozatának budapesti női tudást átadó konferenciáján.
Dr. Varga Judit főosztályvezető-helyettes Esélyegyenlőség és a nők az egyenlő bánásmód törvény tükrében címmel tartott előadást a szakmai eseményen.

KépAz MSZSZ rendezvénysorozatának további öt helyszínén a hatóság megyei egyenlőbánásmód-referensei tartanak a témakörben előadásokat.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság 10 éve pályázat eredménye

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság 10 éve – 2005-2015 című pályázaton Dr. Zaccaria Márton Leó (Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar) „Az egyenlő munkáért egyenlő bér elv megjelenése és alkalmazása az Egyenlő Bánásmód Hatóság gyakorlatában, tekintettel az európai bírósági és kúriai joggyakorlatra” című pályamunkájával I. helyezést ért el. A pályázati felhívás célja az Egyenlő Bánásmód Hatóság szerepének és a hatósági eljárás gyakorlatának átfogó, tudományos feldolgozása, valamint a hatósági szolgáltatások fejlesztése volt.

 

Az elemzés itt olvasható.

 

Fogyatékkal élők jogai – képzők képzése

A Magyar Igazságügyi Akadémia 2016. január 20-án tartotta meg a „Fogyatékkal élők jogai – képzők képzése” rendezvényét. A szakmai programban Dr. Gregor Katalin, az EBH Hatósági és Jogi Főosztályának vezetője tartott előadást.

dr. Gregor KatalinFőosztályvezető asszony olyan ügyeket ismertetett, amelyek fogyatékossággal élő személyek kérelmére vagy hivatalból indultak. Tájékoztatta a résztvevőket a hatósági határozatok felülvizsgálatában hatáskörrel rendelkező Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéleteiről, valamint bemutatott két jellemző esetet az Európai Bíróság esetjogából.

Elektromos mopeddel a tömegközlekedés használata megtagadható

A hatósághoz – bár időközben jogerős bírósági döntések születtek a kérdésben – továbbra is érkeznek olyan elektromos mopeddel közlekedő személyektől panaszok, amelyeknél azt sérelmezik, hogy nem tudják igénybe venni a közösségi tömegközlekedést, a villamos, autóbusz vagy troli nem szállítja el őket.

A hatóság korábban két, elektromos mopedet használó mozgáskorlátozott személy közforgalmú személyszállításban történő részvételének megtagadása miatti ügyben folytatott közigazgatási eljárást és hozott határozatot, helyt adva a kérelmezők panaszának. Az eljárás alá vont közforgalmú közlekedési vállalat mindkét ügyben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordult, vitatva a hátrányos megkülönböztetés tényét. A bíróság 2014-ben mindkét ügyben helyt adott a kereseti kérelemnek, és hatályon kívül helyezte a hatóság döntését, új eljárásra kötelezve a hatóságot. Az ítélet felülvizsgálata iránt a hatóság rendkívüli perorvoslattal fordult a Kúriához, vitatva a bíróság döntésében foglaltakat, azonban a Kúria a Kfv. III.37.736/2014/4. számú ítéletével a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.

 

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a perben igazságügyi műszaki szakértőt rendelt ki, aki helyszíni szemlén vizsgálta, hogy az EL-Go 60, az Elektra 600 és a Berko típusú elektromos mopedekkel közlekedő mozgáskorlátozott személyek biztonságosan tudnak-e közlekedni a felperes közlekedési vállalat által üzemeltetett járművein.  A szakértő - egyebek mellett - megállapította, hogy

a kérelmezők által tömegközlekedési járművön használt elektromos mopedek méretüknél, műszaki paraméterüknél fogva a felperes buszain nem rögzíthetők teljes biztonsággal, arra a mopedeken kialakított mágnesfék önmagában nem alkalmas. Ezzel ellentétben az elektromos kerekesszék biztonságos rögzítése a járműveken megoldható, abból az utasnak nem kell kiszállnia. Az elektromos moped - ellentétben az elektromos kerekesszékkel, veszélyezteti mind a benne utazó, mind a többi utas biztonságát, testi épségét a járművön. A szakértő hangsúlyozta, hogy a mopedeken menet közben személy nem ülhet, a járműveken található heveder a moped elején levő rögzítési lehetőség hiánya miatt fékezéskor, kanyarodáskor elmozdulhat, kézi erővel nem tartható vissza. Az a tény, hogy a mopedek az áramtalanításuk után – megfelelő műszaki állapot esetén – nem gurulnak el, csak minimális mozgatásuk végezhető, a rögzítésüket nem tudja helyettesíteni. 

 

A bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy elektromos kerekesszékkel a múltban, illetve jelenleg is lehetősége van a mozgáskorlátozott személyeknek a tömegközlekedési eszközöket igénybe venni, így a felperesi közlekedési vállalat által üzemeltetett buszokat is. A bíróság megállapította továbbá, hogy a közlekedési vállalat nem valósította meg a kérelmezőkkel szemben a hátrányos megkülönbözetést akkor, amikor az elektromos mopeddel közlekedő panaszosokat kizárta az általa nyújtott közszolgáltatást igénybe vevők közül. A bíróság ezen megállapításait igazságügyi műszaki szakértői véleményben foglaltak alapján állapította meg, a szakvéleményt mint bizonyítékot figyelembe véve.

 

A megismételt eljárásban a hatóság a mozgáskorlátozott személyek kérelmét elutasította, indokolásában arra hivatkozva, hogy a közlekedési vállalat a járművein lehetővé teszi az elektromos kerekesszékkel közlekedő utasok szállítását, és önmagában az a körülmény, hogy a más típusú segédeszközt (elektromos moped) használóknak biztonsági okokra hivatkozással megtiltja a járművein történő utazást, nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét. Az eljárás alá vont ilyen tartalmú utasítása tehát a tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, a többi utas és a kérelmező személyes biztonságára nézve észszerű indokon alapul, nem valósítja meg az egyenlő bánásmód követelményének sérelmét, és nem zárja ki a mozgáskorlátozott, gyógyászati segédeszközt igénybe vevő személyeket az általa nyújtott közszolgáltatásból, az általa alkalmazott korlátozás nem aránytalan és nem önkényes.

 

A hatóság jelenlegi gyakorlata következetes abban, hogy amennyiben a panaszos a fenti típusú elektromos mopedek valamelyikével kívánja a tömegközlekedést igénybe venni, a kérelmeket arra hivatkozással utasítja el, hogy a gyógyászati segédeszközök nem biztonságos rögzítése miatt a járműveken történő utazása megtagadható.

 

"Gender Eguality Index" - EIGE (Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete) konferencia 2015. 06. 25-én Brüsszelben

A konferencián a vilniusi székhelyű EIGE két éves kutatásának eredményeit ismerhették meg a résztvevők, közöttük az EBH munkatársa is. Az EIGE a nemek egyenlőségére vonatkozó adatokat kutatja és elemzi uniós szinten. Gondoskodik arról, hogy az eredményeket a tagállamok megismerjék, hogy azok felhasználhatóak és integrálhatóak legyenek a tagállami politikákban. A konferencián bemutatott EIGE-kutatás a „Gender Equality Index” (a nemek közötti egyenlőség előrehaladását mérő mutató) bevezetésére irányult az Európai Unióban.

A meghívott előadók között elismert szakemberek és politikusok osztották meg ismereteiket és tapasztalataikat a témakörhöz kapcsolódóan. Vera Jourova, az igazságügyért, fogyasztóvédelemért és a nemek közötti egyenlőségért felelős biztos, valamint az Európai Parlament alelnöke, Ulrike Lunacek a jogalkotás fontosságát hangsúlyozták a női alulreprezentáltság felszámolása érdekében.

Az EIGE szakemberei ismertették az index jelenlegi arányait és ütemét, mely szerint előrelépés látható a nemek közötti egyenlőség terén, a fejlődés azonban nagyon lassú. Olyannyira, hogy a jelenlegi előrehaladással a férfiak és nők közötti teljes egyenlőség csak mintegy 200 év múlva lenne elérhető. Az előadók tagállamonkénti bontásban, azokat egymáshoz viszonyítva, illetve az egyes politikákra vetítve mutatták be az Indexen keresztül a nemek közötti egyenlőség alakulását. A nők elleni erőszakra vonatkozó adatokkal kapcsolatosan hívták fel a figyelmet az adatgyűjtés és a különböző statisztikák fontosságára.

Sor került a konferencián a jó gyakorlatok rövid ismertetésére is. E körben kiemelték a közelmúltban Máltán elfogadott törvényt, amely a transzneműek jogát deklarálja saját nemi identitásuk meghatározásához.

Az EIGE szakemberei tovább folytatják a munkát a Gender Equality Index továbbfejlesztése érdekében. Az Európai Bizottság üdvözölte a módszert, mert az a meggyőződésük szerint segít a megfelelő eljárások kialakításában. A mérési módszer jelentőségét mutatja, hogy néhány tagállam alkalmazni kezdte azt statisztikai rendszerében. (Pl. Írország, Észtország.)

Equinet szeminárium Tallinnban

Munka és családi élet összehangolása, valamint a várandóssággal összefüggő munkahelyi hátrányos megkülönböztetés volt a téma az Equinet és a házigazda Észt Nemi Esélyegyenlőségi és Egyenlő Bánásmód Bizottság szemináriumán 2015. július 1-én és 2-án Tallinnban, amelyen az EBH munkatársa is részt vett.

Az esemény utókövetése volt az Equinet „Esélyegyenlőségi testületek a mindenki számára biztosítandó munka és családi élet jobb összehangolásáért” című, 2013-ban kiadott, iránymutatásokat tartalmazó kiadványában foglaltaknak.

A szeminárium elsősorban az esélyegyenlőségi testületek és az Equinet látókörébe kerülő terhességgel/szülői szerepvállalással összefüggő, munka-és családi élet egyensúlyát, összehangolását érintő diszkriminációra fókuszált.

A rendezvény mindezeken túl helyet adott a jó gyakorlatok bemutatásának, a témát érintő jogi és politikai kihívások elemzésével pedig a jövőbeni feladatokra koncentrált.

A meghívott előadók között volt az Európai Bizottság Igazságügyi Igazgatósága egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogalkotásért felelős egységének a vezetője, az Európai Női Lobbi munkatársa, a Családok Szervezetének Konföderációja az Európai Unióban (COFACE) képviselője, és több, az Equinetben tagsággal rendelkező szervezet képviselője, vezetője.

A szemináriumon résztvevők munkacsoportokban vitatták meg és elemezték az egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezetek szerepvállalását a jelenlegi szabályozás javítása, a sikeres stratégiák bevezetése, a munka-és családi élet összehangolásának - mint célnak - előmozdítása, a kulturális változtatások bevezetése érdekében.

A családbarát intézkedések bemutatásán kívül (távmunka, részmunkaidős foglalkoztatás támogatása, munkaerő toborzás esélyegyenlőségi szempontú ellenőrzése, családbarát munkahely díj meghirdetése stb.) negatív példák is elhangzottak, mint pl. az Európában egyre elterjedtebb foglalkoztatás zéró munkaidős szerződéssel, amely elsősorban azokon a területeken jellemző, ahol a női munkaerő foglalkoztatása dominál. 

Az Alkotmánybíróság határozata a tömegközlekedési szolgáltatások akadálymentességére vonatkozóan

Az Alkotmánybíróság 2015. február 9-én elutasította Dr. Szabó Máté alapjogi biztos utólagos normakontrollt kérő eljárását azzal kapcsolatban, hogy a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. tv. 51. § (4) bekezdésének módosításával az akadálymentesítés teljesítésére vonatkozó konkrét határidő a jogszabályból kikerült.

Az alapvető jogok biztosa - az Abtv. 24. § (2) és az Abtv. 32. § (2) alapján - a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (Sztv.) 51. § (4) bekezdés "fokozatosan" szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte.

Az Sztv. 2012. december 31-én hatályba lépett módosítása értelmében a tömegközlekedési és utasforgalmi létesítmények akadálymentesítését fokozatosan kell megvalósítani. Az alapvető jogok biztosa kifejti, hogy a szabályozás a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezményben foglalt kötelezettség teljesítésének elmaradását eredményezheti, mert a "fokozatosan" fordulat lehetővé teszi az anyagi források hiányára történő hivatkozással az akadálymentesítés elmaradását.

Az alapvető jogok biztosa szerint a fogyatékos emberek emberi méltósághoz való jogát, valamint a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát sérti, hogy az Sztv. a módosítás után nem határoz meg konkrét határidőt az akadálymentesítéssel kapcsolatban, így ellenőrizhetetlen lesz a norma, ami visszalépést jelent a korábbi intézményvédelmi szinthez képest.
A biztos felhívja a figyelmet arra is, hogy az akadálymentesítés elvégzésére nyitva álló határidő meghatározásának hiánya miatt jogalkotói mulasztás állhat fenn az Sztv. 51. (4) bekezdése vonatkozásában.

Az alapjogi biztos anonimizált indítványa elérhető:  2013_300-0_ind.pdf

Az alábbiakban az Alkotmánybíróság határozata, Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolása, Dr. Kiss László alkotmánybíró és Dr. Lévay Miklós alkotmánybíró különvéleménye olvasható.

 

Az Alkotmánybíróság 3023/2015. (II. 9.) AB számú határozata

Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alaptörvény-ellenességének utólagos vizsgálata, valamint nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában – dr. Czine Ágnesalkotmánybíró párhuzamos indokolásával, valamint dr. Kiss László és dr. Lévay Miklós alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő

h a t á r o z a t o t:

Az Alkotmánybíróság a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 51. § (4) bekezdésének „fokozatosan” szövegésze alaptörvény-ellenessége, illetve nemzetközi szerződésbe ütközése megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja

I n d o k o l á s

I.

[1] 1. Az alapvető jogok biztosa (a továbbiakban: indítványozó) az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 24. § (2) bekezdése, valamint 32. § (2) bekezdése alapján kezdeményezte a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 51. § (4) bekezdésének „fokozatosan” szövegésze alaptörvény-ellenességének, valamint nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítását és megsemmisítését.

[2] Az Sztv. támadott rendelkezése alapján a közforgalmú menetrend alapján végzett személyszállításban részt vevő járműveken, pályaudvarokon, állomásokon, valamint megállóhelyeken fokozatosan kell megteremteni az egyenlő esélyű hozzáférés lehetőségét. Ezen elvet érvényesíteni kell a jövőbeni beruházások, fejlesztések és beszerzések során is. 

[3] Az indítványozó által támadott rendelkezést az egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról szóló 2012. évi CCVIII. törvény 75. § (14) bekezdése módosította 2012. december 31-i hatállyal. Ezt megelőzően ugyanis az Sztv. indítvánnyal támadott 51. § (4) bekezdése az egyenlő esélyű hozzáférés biztosítására konkrét határnapot tartalmazott (2013. január 1-je). 

[4] Az indítványozó szerint az Sztv. 51. § (4) bekezdésének „fokozatosan” szövegrésze sérti az Alaptörvény II. cikkében deklarált emberi méltósághoz való jogot, a XXVII. cikk (1) bekezdésében biztosított szabad mozgáshoz való jogot; ezen túl ellentétes a 2007. évi XCII. törvénnyel kihirdetett, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyv (a továbbiakban: CRPD) 4. cikkében és 9. cikkében foglaltakkal.

[5] 2. Az indítványozó az Alaptörvény II. cikkének és XXVII. cikk (1) bekezdésének sérelmével összefüggésben arra hivatkozott, hogy az emberi méltóság oszthatatlan, korlátozhatatlan, ezért minden emberre nézve egyenlő, a jogegyenlőség megteremtése elsősorban állami kötelezettség, különösen azon személyek számára, akik kiszolgáltatott helyzetük miatt (életkor, betegség vagy fogyatékosság) objektíve hátrányba kerültek. Ez utóbbi esetben az Alaptörvény XV. cikk (4) bekezdéséből is következően az állam kötelessége felszámolni az eredendően és súlyosan egyenlőtlen helyzetet. E körben azt is megjegyzi az indítványozó, hogy az állam mulasztással is létrehozhat olyan jogi helyzetet, amely hatásában sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, valamint az egyenlő méltóságú személyként kezelés kötelezettségét. 

[6] Az indítványozó abból indult ki, hogy 2012. december 31-ét megelőzően a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (a továbbiakban: Fot.) 29. § (1) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a közlekedési rendszereknek, tömegközlekedési eszközöknek, utasforgalmi létesítményeknek, jelző- és tájékoztató berendezéseknek fokozatosan, de legkésőbb 2010. január 1-jéig alkalmasnak kell lenniük a fogyatékos személy általi biztonságos igénybevételre.
[7] Az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 2010. január 1-jétől hatályos 17. § (9) bekezdése úgy rendelkezett, hogy „[a]z egyenlő esélyű hozzáférést a közforgalmú menetrend alapján végzett személyszállításban részt vevő autóbuszokon, továbbá az autóbusz-pályaudvarok és a megállóhelyek személyforgalom lebonyolítására és kiszolgálására szolgáló részében fokozatosan, de legkésőbb 2013. január 1-jéig kell biztosítani”. E Tv.-t az Sztv. 58. § (1) bekezdés a) pontja helyezte hatályon kívül 2012. július 1-től. A Tv.-ben előírt 2013. január 1-jéig szóló határnap-meghatározást átvette az Sztv., ám a 2012. december 31-én hatályba lépett módosítás óta már nem tartalmazza, csak a „fokozatosan” szövegrészt. Az indítványozó érvelése szerint formai szempontból nem kifogásolható, hogy a jogalkotó az akadálymentesítéssel kapcsolatos feladatokat „folyamatosan, különösebb jogi indokolás nélkül, pusztán az anyagi források elégtelenségére hivatkozva kitolja”, ugyanakkor, ha csak a fokozatosságot követeli meg a jogalkotó, azzal „gumi-szabályt” épít be az Sztv.-be. Ez a módosítás, vagyis a konkrét határnap megjelölésének elhagyása visszalépést eredményez az indítványozó szerint az állam már meglévő, esélyegyenlőség kapcsán fennálló intézményvédelmi kötelezettségéből, amelyet csak különös indok alapján tehetne meg. Az indítványozó szerint e különös indok kizárólag gazdasági nehézségeken nem alapulhat. 

[8] 3. Az indítványozó a nemzetközi szerződésbe ütközés megállapítását azért kérte, mert álláspontja szerint az Sztv. 51. § (4) bekezdésének „fokozatosan” szövegrésze az állam által vállalt kötelezettség teljesítésének elmaradását eredményezheti, hiszen e fordulat lehetővé teszi az akadálymentesítés megvalósításának anyagi források hiányára való hivatkozással történő elodázását. A CRPD 4. cikke ezzel szemben elsősorban általános kötelezettséget fogalmaz meg, amelynek értelmében a részes államoknak vállalniuk kell, hogy biztosítják és elősegítik valamennyi alapvető emberi jog és szabadság teljes megvalósulását valamennyi fogyatékossággal élő személy számára, a fogyatékosság alapján történő bármiféle hátrányos megkülönböztetés nélkül. A CRPD 9. cikke az általános kötelezettségek meghatározásán túl előírja, hogy a részes államoknak megfelelő intézkedéseket kell tenniük, hogy másokkal azonos alapon biztosítsák a fogyatékossággal élő személyek számára a fizikai környezethez, a közlekedéshez, valamint más, nyilvánosan hozzáférhető, vagy rendelkezésre álló lehetőségekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférést, mind városi, mind vidéki területeken. E kötelezettség magában foglalja a hozzáférési akadályok és korlátok beazonosítását és felszámolását is. Az indítványozó szerint az Alaptörvény Q) cikke, valamint az 1987. évi 12. törvényerejű rendelettel kihirdetett szerződések jogáról szóló, Bécsben az 1969. évi május hó 23. napján kelt szerződés (a továbbiakban: bécsi egyezmény) 27. cikke alapján a CRPD által előírt kötelezettségek és a belső jog közötti koherenciát minél hamarabb meg kell teremteni. 

 

II.

[9] 1. Az Alaptörvény érintett rendelkezései:

„II. cikk Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

„XV. cikk (4) Magyarország az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás megvalósulását külön intézkedésekkel segíti.”

„XXVII. cikk (1) Mindenkinek, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén, joga van a szabad mozgáshoz és tartózkodási helye szabad megválasztásához.”

[10] 2. A CRPD vonatkozó pontjai:

„4. cikk Általános kötelezettségek

  1. A részes államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy biztosítják és elősegítik valamennyi alapvető emberi jog és szabadság teljes megvalósulását valamennyi fogyatékossággal élő személy számára, a fogyatékosság alapján történő bármiféle hátrányos megkülönböztetés nélkül. Ennek érdekében a részes államok vállalják, hogy:
  2. a)meghoznak minden megfelelő jogalkotási, közigazgatási és egyéb intézkedést a jelen Egyezményben foglalt jogok végrehajtása érdekében”

„9. cikk Hozzáférhetőség

  1. A fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelének és az élet valamennyi területén történő teljes körű részvételének lehetővé tétele érdekében a részes államok megfelelő intézkedéseket tesznek, hogy másokkal azonos alapon biztosítsák a fogyatékossággal élő személyek számára a fizikai környezethez, a közlekedéshez, az információhoz és kommunikációhoz, beleértve az információs és kommunikációs technológiákat és rendszereket, valamint más, nyilvánosan hozzáférhető vagy rendelkezésre álló lehetőségekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférést, mind városi, mind vidéki területeken. Ezek az intézkedések, amelyek magukban foglalják a hozzáférési akadályok és korlátok beazonosítását és felszámolását, többek között a következőkre vonatkoznak:
  2. a)épületek, utak, közlekedés és más bel- és kültéri létesítmények, így iskolák, lakóházak, egészségügyi létesítmények és munkahelyek;
  3. b)információ, kommunikáció és egyéb szolgáltatások, köztük az elektronikus szolgáltatások és segélyhívó szolgáltatások.”

 

[11] 3. Az Sztv. támadott rendelkezése:

„51. § (4) Az egyenlő esélyű hozzáférés feltételeit a közforgalmú menetrend alapján végzett személyszállításban részt vevő járműveken, továbbá a pályaudvarokon, az állomás és a megállóhely személyforgalom lebonyolítására és kiszolgálására szolgáló részében fokozatosan meg kell teremteni, ennek érdekében, az ezen járműveket és létesítményeket érintő beruházások, fejlesztések, beszerzések során, valamint – ha ez műszaki szempontból lehetséges – az átalakítások során az egyenlő esélyű hozzáférés követelményeit már érvényesíteni kell.”

III.

[12] 1. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének e) és f) pontja alapján, az Abtv. 24. § (2) bekezdése, valamint a 32. § (2) bekezdése alapján a jogszabályi rendelkezés Alaptörvénnyel való összhangjának utólagos vizsgálatára, illetve nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítvány benyújtására jogosult. 
[13] Az indítvány tartalmát tekintve megfelel az Abtv. 24. § (2) bekezdésében és az 52. § (1) bekezdésében foglaltaknak.

[14] 2. Az indítvánnyal összefüggésben az Alkotmánybíróság áttekintette a fogyatékkal élők közúti közlekedésben történő részvételének elősegítésére vonatkozó szabályok rendszerét. A mozgáskorlátozott személyek közúti közeledésben való részvételének támogatása több évtizedre visszatekintve megjelent a jogi szabályozásban. Kezdetben nem a közúti közlekedéshez való hozzáférést igyekezett az állam biztosítani, hanem támogatási formákkal járult hozzá a közúti közlekedésben való részvétel elősegítésére, ezek különösen a személygépkocsival történő közlekedést mozdították elő. Az egyes mozgáskorlátozott személyek személygépjárműveivel kapcsolatos kedvezményekről szóló 6/1986. (VIII. 10.) EüM rendelet két támogatási formát nevesített: a mozgáskorlátozottak részére biztosított üzemanyagköltség-hozzájárulást, valamint a mozgáskorlátozott személyek személygépkocsi-vásárlásának segítését. Az egyes mozgáskorlátozott személyek közlekedésével kapcsolatos átmeneti kedvezményekről szóló 91/1991. (VII. 18.) Korm. rendelet a személygépkocsi szerzés támogatásán túl bevezette a mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatását. Ezzel a mozgáskorlátozott személyek közlekedési többletköltségeihez igyekeztek pénzbeli támogatást nyújtani, ezen kívül a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának befizetéséhez is igényelhettek támogatást. A kiépített rendszert megtartotta az egyes mozgáskorlátozott személyek közlekedésével kapcsolatos kedvezményekről szóló 53/1992. (III. 21.) Korm. rendelet is. A közlekedési kedvezményeket a mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatásainak rendszeréről szóló 179/1993. (XII. 29.) Korm. rendelet a következő módon rendszerezte: a) személygépkocsi szerzési támogatás; b)személygépkocsi átalakítási támogatás; c) közlekedési támogatás; d) gépjármű-fenntartási támogatás; valamint e) parkolási engedély. A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet is tartalmazta a szerzési, átalakítási, valamint közlekedési támogatást. A jelenleg hatályos, a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet is rendelkezik a személygépkocsi szerzési illetve átalakítási támogatás lehetőségéről. Az ismertetett ellátási formákon túl a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 51/A. §-a alapján kivételt biztosít a mozgáskorlátozott személyek számára egyes közlekedési szabályok betartása alól, amelyeket a mozgásban korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében meghatározott közokirattal vehet igénybe. 

[15] 3. Az Sztv. indítvánnyal támadott 51. § (4) bekezdése a közforgalmú menetrend alapján végzett személyszállításhoz való hozzáférés biztosításáról rendelkezik. A hozzáférés biztosítása kapcsán az Alkotmánybíróság vizsgálta a jogszabályok és állami intézkedések rendszerét. Közforgalmú menetrend alapján végzett személyszállítás az Sztv. 1. § (1) bekezdése alapján történhet 1. autóbusszal, 2. vasúttal, 3. vízi járművel. A hozzáférés biztosítása érinti a járművek, a kiszolgáló építmények átalakítását, valamint a járművezetők képzését.

[16] 3.1. Az Európai Tanács és Bizottság 2011-ben hozta létre az autóbusszal közlekedő utasok jogairól és a 2006/2004/EK rendelet módosításáról szóló 181/2011/EU Rendeletet (a továbbiakban Rendelet1.). Az Sztv. – 1. § (6) bekezdése értelmében – a Rendelet1-gyel összhangban szabályozza a kérdést. A Rendelet1. Preambulumában [(7), (8), (12) pontok] abból indul ki, hogy a fogyatékossággal élő és a fogyatékosság, életkor vagy egyéb tényező miatt csökkent mozgásképességű személyeknek a többi állampolgárhoz hasonló lehetőséget kell biztosítani az autóbuszjáratok igénybevételéhez. Ennek teljesítéséhez – a CRPD 9. cikkére figyelemmel – meg kell határozni az utazás közben érvényes, megkülönböztetés-mentességre és segítségnyújtásra vonatkozó szabályokat. A Rendelet1. értelmében tartalmilag mindez azt jelenti, hogy: 1. el kell vállalni az érintett személyek szállítását, azt visszautasítani csak biztonsági okból vagy a járművek, illetve az infrastruktúra kialakítása következtében szabad; 2. a fogyatékossággal élő vagy csökkent mozgásképességű személyek számára mind a járműveken, mind pedig az autóbusz állomásokon térítésmentesen biztosítani kell a segítségnyújtáshoz való jog érvényesülését. A Rendelet1. a fogyatékkal élő és a csökkent mozgásképességű személyek jogairól szóló III. Fejezet 9. cikkében szól a közlekedéshez való jogról is. Ennek értelmében a közlekedéshez való jog gyakorlása akkor sérülne, ha a fuvarozók, utazásközvetítők és utazásszervezők a fogyatékosság vagy csökkent mozgásképesség tényére hivatkozva megtagadhatnák a helyfoglalás elfogadását, menetjegy kiállítását vagy egyéb módon való biztosítását, valamint az érintett személyek szállítását. Ezen túl a fogyatékossággal élő és a csökkent mozgásképességű személyek számára a helyfoglalásokat és menetjegyeket pótdíj felszámítása nélkül kell biztosítani.

[17] Szankció megállapítására kötelezi a Rendelet1. a tagállamokat, arra az esetre, ha annak szabályait nem tartanák be. E kötelezettségnek tesz eleget az Sztv. 17. és 18. §-a, ugyanis a piacfelügyeleti szabályoktól elkülönülten önálló címmel szabályozza a személyszállítást igénybe vevő utasok jogainak védelmét. Az Sztv. 17. § (3) bekezdése alapján a közlekedési hatóság (hivatalból) felügyeli az autóbuszos személyszállítást igénybe vevő utasok jogaira vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek az autóbuszos személyszállító szolgáltatók, valamint a közlekedésszervezők általi megtartását. E felügyeleti jogkörében, hivatalból vizsgálja a Rendelet1. szabályainak érvényesülését is, ha valamely rendelkezés megsértését tapasztalja a következő szankciókat szabhatja ki: a) előírja a tevékenység jogszerű végzéséhez szükséges lépések megtételét; b) megtiltja a jogsértő magatartás folytatását; c) utasjogi felügyeleti bírságot szabhat ki; d) a jogsértőt kötelezi az eljárás költségeinek megtérítésére. Ezek közül az utasjogi felügyeleti bírság a többi szankció mellett is kiszabható. A kötelezettségek súlyos és ismétlődő megszegése esetén az Sztv. 17. § (6) bekezdése értelmében a közlekedési hatóság felfüggesztheti vagy vissza­vonhatja a személyszállítási közszolgáltatás végzésére jogosító működési engedélyt. A felügyeleti jogkörben észlelt jogsértés következtében, hivatalból lefolytatott eljáráson túl az Sztv. 18. § (1) bekezdése az autóbuszos személyszállítást igénybe vevő vagy igénybe venni szándékozó személy számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy jogszabálysértés esetén panasszal éljen a közlekedési hatóságnál. E panasz előterjesztésének feltétele, hogy a panaszos már kimerítette a személyszállító szolgáltató vagy a közlekedésszervező – üzletszabályzatában meghatározott – panaszkezelési eljárását, ám az nem vezetett a számára kielégítő eredményre. A közlekedési hatóság a panasz vizsgálata után megteszi a szükséges hatósági intézkedéseket.

[18] Abban az esetben tehát, ha a Rendelet1.-ben meghatározott közlekedéshez való jogában a fogyatékossággal élő, vagy csökkent mozgásképességű személy sérelmet szenved, a fentiek alapján a közlekedési hatósághoz fordulhat. 

[19] 3.2. A vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről szól az Európai Parlament és a Tanács 2007. október 23-i 1371/2007/EK Rendelete (a továbbiakban: Rendelet2.), amelynek hazai érvényesüléséről szintén az Sztv. gondoskodik. A Rendelet2. V. Fejezet 19. cikke tartalmazza a fogyatékkal élő és a csökkent mozgásképességű személyek közlekedéshez való jogának érvényesülési feltételeit: a vasúttársaságoknak megkülönböztetés-mentes hozzáférési szabályokat kell megállapítaniuk, illetve alkalmazniuk, továbbá nem tagadhatják meg a helyfoglalás elfogadását, vagy menetjegy kiadását, ezekért pótdíjat nem számolhatnak fel. Az Sztv. 17. § (1) bekezdése alapján – az autóbusszal történő személyszállításhoz hasonlóan – a vasúti igazgatási szerv felügyeli a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogaira vonatkozó jogszabályi rendelkezések vasúti társaságok és a közlekedésszervező általi megtartását. E hatáskörében hivatalból ellenőrzi a jogszabályokban (Rendelet2., valamint Sztv.) foglalt utas-jogok érvénysülését. A vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok számára is biztosítja az Sztv. 18. § (1) bekezdése a panasz benyújtásának lehetőségét, az előző pontban ismertetett módon. Ha a vasúti igazgatási szerv hivatalból, vagy kérelemre indult eljárása során valamely rendelkezés megsértését állapítja meg, az alábbi szankciókat szabhatja ki: a) előírhatja a tevékenység jogszerű végzéséhez szükséges lépések megtételét; b) megtilthatja a jogsértő magatartás folytatását; c) utasjogi felügyeleti bírságot szabhat ki; d) a jogsértőt kötelezheti az eljárás költségeinek megtérítésére. 

[20] 3.3. Az Sztv. tárgyi hatálya kiterjed a belvízi személyszállításra is [1. § (1) bekezdés c) pont]. A vízi járművek akadálymentesítésének részletes követelményeit e területen is az Európai Unió jogi aktusa állapítja meg: a belvízi hajókra vonatkozó műszaki követelmények megállapításáról és a 82/714/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló Az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 12-i 2006/87/EK Irányelve (a továbbiakban: Irányelv). A vízi közlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény biztosítja az Irányelvnek való megfelelést, amely IV. Rész, 24. Fejezet, 24.02. cikkében határidőket állít fel a csökkent mozgásképességű személyeknek való hozzáférés biztosítására, ám ezek csak akkor vonatkoznak a már üzemelő vízi járművekre, ha az érintett alkatrészeket kicserélik vagy átalakítják. Főszabály szerint a hozzáférést biztosító műszaki követelmények csak újonnan épített vízi járművekre és az érintett alkatrészek vagy területek cseréjére vagy átalakítására vonatkoznak. 

IV.

[21] Az indítvány nem megalapozott.

[22] Az Alkotmánybíróságnak jelen ügyben azt kellett vizsgálnia, hogy az Alaptörvény II. cikkében foglalt egyenlő emberi méltósághoz, illetve az Alaptörvény XXVII. cikk (1) bekezdésében foglalt szabad mozgáshoz való jogból levezethető-e alapjog vagy állami kötelezettség arra, hogy a menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatások akadálymentesítésére konkrét határidőt állapítson meg. 

[23] Az Sztv. indítvánnyal támadott 51. § (4) bekezdése arra irányul, hogy a közforgalmú menetrend alapján végzett személyszállítást érintően az egyenlő esélyű hozzáférés feltételeit biztosítsa. Az Sztv. e támadott rendelkezése a fogyatékkal élő vagy csökkent mozgásképességű személyek közlekedési szabadságának érvényesülését elősegítő jogszabályi és intézményi rendszernek egyik eleme. Az Alkotmánybíróság által vizsgált és bemutatott rendszer a közlekedés egészében elősegíti a fogyatékkal élő, vagy csökkent mozgásképességű személyek közlekedésben való részvételét. A közlekedési kedvezményekről szóló jogszabályok az esélyegyenlőséget anyagi eszközökkel (ellátási formák) kívánják elősegíteni, míg a közlekedési eszközök műszaki feltételeit meghatározó szabályok az igénybevétel fizikai feltételeit határozzák meg. 

[24] Az Alaptörvény XXVII. cikk (1) bekezdése alapjogként garantálja a szabad mozgást és a tartózkodási hely szabad megváltoztatását, általános érvénnyel mindenkinek, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén. Az Alaptörvény II. cikkében foglalt emberi méltósághoz való jogból, illetve ezzel összefüggésben az Alaptörvény XV. cikk (4) bekezdés szerint az esélyegyenlőség megteremtésére irányuló kötelezettségből ugyanakkor már kifejezetten következik, hogy az állam intézkedésekkel köteles elősegíteni az esélyegyenlőség megvalósulását. Intézkedési kötelezettsége így többek között arra is kiterjed, hogy az egyenlő esélyű hozzáférést a menetrend szerinti tömegközlekedésben is elősegítse. E kötelezettsége alapján az államnak intézkedéseket kell tennie annak érdekében, hogy az egyenlő esélyű hozzáférés feltételeit adott esetben a közforgalmú menetrend alapján végzett személyszállításban részt vevő járműveken, továbbá a pályaudvarokon, az állomás és a megállóhely személyforgalom lebonyolítására és kiszolgálására szolgáló részében egyaránt megteremtsék. Az Alaptörvény XV. cikk (4) bekezdése alapján mindez konkrét határidőt tartalmazó előírás nélkül az állam állandó kötelezettsége. Az államnak ez az alkotmányos kötelezettsége változatlan, nem függ törvényi határidőtől, illetve konkrét törvényi határidő hiányától: az állam folyamatosan köteles intézkedésekkel segíteni azt, hogy az egyenlő esélyű hozzáférés adott esetben a már meglévő járművek és létesítmények átalakítása, illetve az újabb beruházások során, akadálymentesített járművek beszerzése révén megvalósuljon.

[25] Az egyenlő esélyű hozzáférés feltételeinek teljes körű megvalósítására előírt konkrét törvényi határidő eltörlése nem mentesíti, nem mentesítheti az államot az Alaptörvényből eredő kötelezettségének teljesítése alól. Az Sztv.-nek tehát az a támadott rendelkezése, mely szerint az egyenlő esélyű hozzáférés feltételeit nem konkrét határidőn belül, hanem „fokozatosan” kell megteremteni, az Alaptörvénnyel összhangban csak úgy értelmezhető, hogy az állam ezáltal nem kapott felmentést az Alaptörvényből következő kötelezettségének teljesítése alól. Az alaptörvényi szinten rögzített kötelezettsége teljesítését érintően így az Sztv. támadott rendelkezésére hivatkozással visszalépésre sincs lehetősége.

[26] Az Alkotmánybíróság egyebekben rámutat arra, hogy a személyszállítási szolgáltatások akadálymentesítésének végrehajtását a tömegközlekedés egyenlő esélyű hozzáférésében sérelmet szenvedett személyek igényérvényesítésére lehetőséget teremtő Fot. 27. §-a továbbra is biztosítja, amelynek alapján ha „valakit fogyatékossága miatt jogellenesen hátrány ér, megilletik mindazok a jogok, amelyek a személyiségi jogok sérelme esetén irányadók”. A Fot. rendelkezésein túl, az Sztv. 17–18. §-ai alapján panasszal is élhet az utazással összefüggésben jogsérelmet elszenvedett személy. A személyszállítási szolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférésével összefüg­gésben keletkező esetleges sérelmek nyilván csak a konkrét esetek kapcsán ítélhetők meg. 

[27] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alaptörvény II. cikkének, valamint XV. cikk (4) bekezdésének együttes értelmezése alapján az állam köteles intézkedésekkel elősegíteni az akadálymentesítés (fokozatos) megvalósítását. Az Alaptörvénynek az indítványozó által hivatkozott rendelkezéseivel ugyanakkor nem ellentétes, hogy az Sztv. támadott rendelkezésében a konkrét határidőhöz kötött kötelezettséget az egyenlő esélyű hozzáférés feltételei fokozatos megteremtésének biztosítására irányuló kötelezettség váltotta fel. 

[28] Minderre figyelemmel az Sztv. támadott rendelkezését érintően nem állapítható meg sem az emberi méltósághoz való jog, sem pedig a szabad mozgáshoz való jog sérelme.

[29] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványnak az Alaptörvény II. cikkének, valamint XXVII. cikk (1) bekezdésének sérelmére vonatkozó részét elutasította.

V.

[30] 1. Az indítványozó a CRPD 9. cikkének, valamint 4. cikkének sérelmét is megjelölte indítványában. Álláspontja szerint az állam azáltal, hogy az Sztv.-ben nem határoz meg határnapot, határidőt a menetrend szerinti közlekedési eszközök és létesítmények akadálymentesítésére, nem teljesíti a CRPD-ben vállalt kötelezettségét. Az Abtv. 32. § (2) bekezdése szerint a jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközését az országgyűlési képviselők egynegyede, a Kormány, a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész, az alapvető jogok biztosa és – meghatározott feltételek mellett – egy adott ügyben eljáró bíró indítványozhatja. 

[31] Az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett, hogy az Sztv. támadott rendelkezése ellentétes-e a CRPD 4. cikkében, valamint 9. cikkében foglaltakkal. E vizsgálat során nem csak a CRPD indítványban megjelölt cikkeit, hanem a célokat, alapelveket is figyelembe kellett vennie az Alkotmánybíróságnak. 

[32] 2. Az indítványozó szerint a CRPD 4. cikkének, valamint 9. cikkének sérelme abban áll, hogy a konkrét határidő kivételével nem érvényesül a magyar jogrendszerben az a kötelezettség, hogy a közlekedés akadálymentesítése minél hatékonyabban és gyorsabban történjen meg. 
[33] Az indítványozó által hivatkozott CRPD 4. cikke általános kötelezettségeket fogalmaz meg a részes államokra nézve, ennek 1. pont a) alpontja értelmében Magyarország vállalja, hogy meghoz minden jogalkotási, közigazgatási és egyéb intézkedést a CRPD-ben foglalt jogok végrehajtása érdekében. Az általános kötelezettségek listáját a 4. cikk 2. pontja kiegészíti azzal, hogy minden részes állam a rendelkezésére álló erőforrásai felső határáig tesz intézkedéseket az említett jogok „teljes megvalósításának fokozatosan történő elérése érdekében”. Az általános kötelezettségekből nem következik, hogy a CRPD-hez csatlakozó államok kötelesek határnapot, vagy határidőt tűzni az összes – a CRPD-ben később felsorolt és tárgyalt – részkötelezettségek végrehajtására. Kifejezetten hangsúlyozza a CRPD, hogy a jogalkotásban és az intézményrendszer alakításában szükséges lépéseket a részes államoknak teljes körűen végre kell hajtaniuk, arra azonban, hogy a részkötelezettségeket konkrétan végrehajtó intézkedéseket milyen határidőre kell megtenniük, nem tartalmaz előírást. Épp ellenkezőleg, a CRPD szövegéből következik, hogy az intézkedéseket fokozatosan, az állam rendelkezésére álló erőforrások felső határáig kell megtenni. A végrehajtáshoz szükséges jogalkotási és közigazgatási aktusok meglétét vizsgálta az Alkotmánybíróság, a rendelkezésre álló anyagi eszközök meglétének mérlegelése nem jogkérdés, nem alapozható rá alkotmányos vizsgálat. 

[34] Az indítványozó által hivatkozott bécsi egyezmény 27. cikke alapján egyetlen részes fél sem hivatkozhat belső jogának rendelkezéseire annak igazolásául, hogy elmulasztotta a szerződést teljesíteni. Az Alkotmánybíróság által elemzett és bemutatott minden közlekedési szférára kiterjedő, hatályos, a fogyatékkal élő vagy csökkent mozgásképességű személyek közlekedési szabadságának érvényesülését elősegítő jogszabályi és intézményi rendszer megfelel a CRPD-ben előírt általános kötelezettségnek. 

[35] 3. Az indítványban megjelölt CRPD 9. cikke a fogyatékos személyek önálló életvitelének biztosítása körében nevesíti a hozzáférhetőség kérdését. Kimondja, hogy a részes államoknak megfelelő intézkedéseket kell tenniük a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelének az élet valamennyi területén – így a közlekedés területén – történő teljes körű részvételének lehetővé tétele érdekében. E körbe tartoznak a jogalkotási és más intézkedések annak biztosítása érdekében, hogy a fogyatékossággal élő személyek másokkal azonos alapon férhessenek hozzá a fizikai környezethez, amelynek részét képezik a közösségi közlekedési eszközök is. A CRPD-ből következő, nemzetközi kötelezettség terheli Magyarországot a menetrend szerinti személyszállítási eszközök akadálymentesítése tekintetében is, ám arra nem ír kötelezettséget a 9. cikk sem, hogy kötelező törvényben meghatározott határnap vagy határidő megjelölése ennek végrehajtására. 

[36] 4. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Sztv. támadott 51. § (4) bekezdés „fokozatosan” szövegrésze nem ütközik a CRPD 4. és 9. cikkébe. 

Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balsai István s. k., alkotmánybíró

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k., alkotmánybíró 
Dr. Kiss László s. k., alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k., alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k., alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k., alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k., alkotmánybíró

Dr. Czine Ágnes s. k., alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k., alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k., alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k., előadó alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k., alkotmánybíró
Dr. Varga Zs. András s. k., alkotmánybíró

 

Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolása

[37] Egyetértek a határozat rendelkező részével, ugyanakkor szükségesnek tartom kiegészíteni annak indokolását.
[38] A közforgalmú menetrend alapján végzett személyszállítás egyenlő esélyű hozzáférésére vonatkozó szabályozási rendszer az érintettek oldalán nem alapít az állammal szemben jogot a hozzáférés objektív feltételeinek kikényszerítése iránt. Sem a nemzetközi egyezményből, sem a hazai szabályozásból nem vezethető le olyan kikényszeríthető állami kötelezettség, amely a cél konkrét – a hatályon kívül helyezett rendelkezésben megjelölt – határidőhöz kötött megvalósítását magában foglalná. Nem alaptörvény-ellenes ezért a támadott rendelkezés, amely szerint „[a]z egyenlő esélyű hozzáférés feltételeit […] fokozatosan” kell megteremteni [Sztv. 51. § (4) bekezdés].
[39] Az a tény azonban, hogy az állami kötelezettség teljesítése nincs konkrét határidőhöz kötve, nem fosztja meg az érintett személyeket az egyéni jogsérelemre alapított igényérvényesítés lehetőségétől. Ennek az a jogi alapja, hogy abban az időszakban, amíg az állam nem tesz eleget e kötelezettségének, az érintettek alapvető jogai (különösen az emberi méltósághoz és a szabad mozgáshoz való jog) sérülnek. Ez pedig megalapozza fellépésüket a szubjektív (egyéni) jogsérelemre alapítottan, amelynek sikere végső soron attól függ, hogy az állam mennyiben tesz eleget a feltételek „fokozatos” megteremtésére irányuló kötelezettségének.

[40] Az érintettek számára az igényérvényesítés egyik jellemző formája a személyiségi jogsértésre alapított polgári per. A polgári bíróságok már több eljárásban is vizsgálták, hogy az akadálymentesítés elmaradása megalapozza-e az érintett személyek személyiségi jogi sérelmét. Az egyik ilyen eljárásban meghozott döntésében a Kúria lényeges – a kérdés alkotmányjogi megítélésére is kiható – összefüggésekre mutatott rá. Elismerte, hogy az adott esetben érintett buszpályaudvar üzemeltetője azzal, hogy nem biztosította az akadálymentes közlekedést, megsértette a fogyatékos felperes személyiségi jogát. Emellett azonban megállapította, hogy az alperes „a perbeli pályaudvaron az akadálymentesítés érdekében intézkedéseket hajtott végre és nyilatkozott a tervezett intézkedésekről, továbbá igyekezett a lehetőségekhez képest a felperessel együttműködni, valamint a felperes igényei szerinti akadálymentesítést anyagi lehetőségeihez mérten megvalósítani”. A Kúria utalt arra, hogy az akadálymentesítés az ítélet meghozatalakor is folyamatban volt. Erre hivatkozással megállapította, hogy az alperes kimentette magát a „mulasztásban megnyilvánuló jogsértés alól”. (Kúria Pfv.IV.20.104/2013.) A Kúria eseti döntése tehát azt mutatja, hogy a polgári bíróságok gyakorlatában az állam (vagy az érintett szerve) felelősségét megalapozza, ha a fokozatos akadálymentesítésre irányuló kötelezettségének nem tesz eleget. Kimenteni pedig kizárólag akkor tudja magát, ha ténylegesen is intézkedéseket tesz a közforgalmú menetrend alapján végzett személyszállítás egyenlő esélyű hozzáférésének megvalósítására. Ez önmagában egy fontos garanciája az indítvánnyal támadott törvényi rendelkezés megvalósulásának.
[41] Az érintett területen az igényérvényesítés másik jellemző módja az uniós jogi szabályozással van összefüggés­ben. Az adott ügyben ugyanis több uniós jogi aktus végrehajtása is felmerül (pl. az autóbusszal közlekedő utasok jogairól és a 2006/2004/EK rendelet módosításáról szóló 181/2011/EU rendelet, a vasúti személyszál­lítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló 1371/2007/EK rendelet, a belvízi hajókra vonatkozó műszaki követelmények megállapításáról és a 82/714/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2006/87/EK irányelv). Ezek a jogi aktusok a határozatban bemutatott eljárásokban biztosítják az érintettek fellépési lehetőségét, ha a szabályozásban foglaltakat az állam, vagy valamely szerve nem tartja meg. Az így létrehozott hatáskörökben eljáró tagállami szervek (pl. közlekedési hatóság vagy bíróság) pedig kötelesek jogalkalmazásuk során érvényesíteni az unió alapvető jogait, így az Alapjogi Chartában biztosított jogokat is. 
[42] Az Alapjogi Charta rendelkezései ugyanis a tagállamok érintett szerveire közvetlenül irányadók, ha az „Unió jogát hajtják végre” [Charta 51. cikk (1) bekezdés első mondat]. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az uniós jog végrehajtása során elfogadott tagállami aktusoknak összhangban kell lenniük az unió jogában védett alapvető jogokkal, méghozzá az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) által értelmezett védelmi szintnek megfelelően. Ebből következően azoknak a tagállami aktusoknak (pl. jogszabály, egyedi döntés), amelyek uniós jogot hajtanak végre, tiszteletben kell tartaniuk az Alapjogi Chartában foglalt jogokat és be kell tartaniuk az abban foglalt elveket, valamint elő kell mozdítaniuk azok alkalmazását [Charta 51. cikk (1) bekezdés második mondat]. Ezzel összhangban foglalt állást az EUB a C-614/12. számú és C-10/13. számú egyesített ügyben is. 
[43] A fentiekből tehát az következik, hogy az Alapjogi Chartában biztosított – az adott ügy szempontjából különösen a fogyatékkal élő személyek beilleszkedésére vonatkozó (26. cikk) – jogokhoz fűződő EUB értelmezésnek és védelmi szintnek szükségképpen meg kell jelennie a fentiekben hivatkozott uniós jogi aktusok által alapított hatáskörökben eljáró tagállami szervek jogalkalmazásában.
[44] Álláspontom szerint a fentiekben megjelölt igényérvényesítési lehetőségek a legfontosabb garanciái annak, hogy a közforgalmú menetrend alapján végzett személyszállítás egyenlő esélyű hozzáférésének kialakítására vonatkozó kötelezettségének az állam „fokozatosan” eleget tegyen. A fokozatosság ugyanis magában foglalja a tényeleges intézkedésre irányuló kötelezettséget, és még ha az elérendő cél megvalósítása nincs is konkrét határidőhöz kötve, a fentiekben hivatkozott szempontokhoz mérten az állam „felelősségre vonható” a különböző fórumok előtt.
Budapest, 2015. január 27.

Dr. Czine Ágnes s. k.,
alkotmánybíró

Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye

[45] Nem értek egyet a többségi határozat elutasítást tartalmazó rendelkező részével. Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna állapítania a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 51. § (4) bekezdésének „fokozatosan” szövegésze alaptörvény-ellenességét, valamint nemzetközi szerződésbe ütközését és ennek eredményeként a fenti rendelkezést meg kellett volna semmisítenie.

[46] 1. Elsősorban Magyarország Alaptörvényének egy – itt figyelembe veendő – önmeghatározást magában foglaló mondatára és két normatív rendelkezésére hívom fel a figyelmet:

„NEMZETI HITVALLÁS […] Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.”
„XV. cikk (4) Magyarország az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás megvalósulását külön intézkedésekkel segíti.

(5) Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.”

[47] Az ENSZ által 2006. december 13-án elfogadott, a 2007. évi XCII. törvénnyel kihirdetett, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyv (a továbbiakban: Egyezmény) 4. cikkében és 9. cikkében foglaltak szerint:

„4. cikk Általános kötelezettségek

  1. A részes államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy biztosítják és elősegítik valamennyi alapvető emberi jog és szabadság teljes megvalósulását valamennyi fogyatékossággal élő személy számára, a fogyatékosság alapján történő bármiféle hátrányos megkülönböztetés nélkül. Ennek érdekében a részes államok vállalják, hogy:
  2. a)meghoznak minden megfelelő jogalkotási, közigazgatási és egyéb intézkedést a jelen Egyezményben foglalt jogok végrehajtása érdekében”

„9. cikk Hozzáférhetőség

  1. A fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelének és az élet valamennyi területén történő teljes körű részvételének lehetővé tétele érdekében a részes államok megfelelő intézkedéseket tesznek, hogy másokkal azonos alapon biztosítsák a fogyatékossággal élő személyek számára a fizikai környezethez, a közlekedéshez, az információhoz és kommunikációhoz, beleértve az információs és kommunikációs technológiákat és rendszereket, valamint más, nyilvánosan hozzáférhető vagy rendelkezésre álló lehetőségekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférést, mind városi, mind vidéki területeken. Ezek az intézkedések, amelyek magukban foglalják a hozzáférési akadályok és korlátok beazonosítását és felszámolását, többek között a következőkre vonatkoznak:
    a)épületek, utak, közlekedés és más bel- és kültéri létesítmények, így iskolák, lakóházak, egészségügyi létesítmények és munkahelyek;
  2. b)információ, kommunikáció és egyéb szolgáltatások, köztük az elektronikus szolgáltatások és segélyhívó szolgáltatások.”

[48] Látható tehát, hogy az Egyezménynek mind a 4., mind pedig a 9. Cikke a „megfelelő” (jogalkotási, közigazgatási, egyéb) intézkedések meghozatalát írja elő. A jelen ügyben számomra az a kérdés, hogy az Alaptörvény XV. cikk (5) bekezdése szerinti „külön intézkedések”, amelyeket a határozat többségi indokolása szerint az Sztv. 51. § (4) bekezdése tartalmaz, tekinthetőek-e a nemzetközi jogi kötelezettségeink értelmében vett „megfelelő intézkedéseknek”.

[49] 2. Az Sztv. indítvánnyal támadott rendelkezése szerint: „51. § (4) Az egyenlő esélyű hozzáférés feltételeit a közforgalmú menetrend alapján végzett személyszállításban részt vevő járműveken, továbbá a pályaudvarokon, az állomás és a megállóhely személyforgalom lebonyolítására és kiszolgálására szolgáló részében fokozatosan meg kell teremteni, ennek érdekében az ezen járműveket és létesítményeket érintő beruházások, fejlesztések, beszerzések során, valamint – ha ez műszaki szempontból lehetséges – az átalakítások során az egyenlő esélyű hozzáférés követelményeit már érvényesíteni kell.” 

[50] A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (a továbbiakban: Fot.) – a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról szóló 2007. évi XXIII. törvény 29. § (1) bekezdésével megállapított – szövege úgy rendelkezett, hogy a közlekedési rendszereknek, tömegközlekedési eszközöknek, utasforgalmi létesítményeknek, jelző- és tájékoztató berendezéseknek fokozatosan, de legkésőbb 2010. január 1-jéig alkalmasnak kell lenniük a fogyatékos személy általi biztonságos igénybevételre, az akadálymentesítést eddig az időpontig meg kell valósítani. Ezt a határidőt (az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi ­XXXIII. törvény 2009-es módosításával beiktatott 17. § (9) bekezdése) 2013. január 1-jére tette át. Eredetileg az Sztv. 51. § (4) bekezdése is ezt a határidőt írta elő. Ezt a konkrét határnapot az egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról szóló 2012. évi CCVIII. törvény változtatta át „fokozatossá” azzal a kikötéssel, hogy a törvénnyel érintett járműveket és létesítményeket érintő beruházások, fejlesztések, beszerzések és átalakítások során már kötelező figyelembe venni az akadálymentesítés érvényesülését. 

[51] 3. Álláspontom szerint nemzetközi jogi értelemben „megfelelőnek” az az Alaptörvényben írt „külön intézkedés” tekinthető, amely a fogyatékossággal élő személyek akadálymentes közlekedését minél hatékonyabban és gyorsabban biztosítja. Nyilvánvaló, hogy a konkrét, pontos határnap meghatározása „megfelelő”, – a még részfeladatok előírásával és részhatáridőkkel sem terhelt – „fokozatos” feladat-teljesítési kötelezettség megjelölése pedig nem az. Azaz: az Sztv. 51. § (4) bekezdésének kifogásolt szövegrésze nem egyezmény-konform, mert az Egyezményben vállalt kötelezettség teljesítésének teljes vagy részleges elmaradását eredményezheti. A „fokozatosan” fordulat lehetővé teszi az akadálymentesítés megvalósításának elodázását pusztán anyagi források hiányára való hivatkozással. 

[52] Ezzel összefüggésben felhívom a figyelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság számos esetben rámutatott arra, hogy a kifogásolt rendelkezéshez hasonló határozatlan jogfogalmak – különösen alapjogok gyakorlása, érvényesülése esetén – alkotmányellenesség megállapításához vezethetnek. Az erre vonatkozó gyakorlatot – többek között a 109/2008. (IX. 26.) AB határozatában foglalta össze a testület: „[a]z Alkotmánybíróság az 56/1991. (XI. 8.) AB határozatban kifejtett és utóbb többször megerősített álláspontja szerint a jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtik ki a tevékenységüket, a jog által szabályozott eljárási rendben, az anyagi jog által megállapított keretek között hozzák meg döntéseiket [ABH 1991, 454, 456.; megerősítette pl.: 6/1999. (IV. 21.) AB határozat, ABH 1999, 90, 94–95.; 2/2000. (II. 25.) AB határozat, ABH 2000, 25, 28.].
[53] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.].
[54] A jogbiztonság elvének értelmezése során az Alkotmánybíróság következetesen hangsúlyozta, hogy ha egy jogszabály tényállása túl részletező, túl szűk, túlságosan eseti, az megköti a jogalkalmazót és megakadályozza, megnehezíti, hogy a jogszabály az életviszonyok szabályozásában betöltse szerepét. Ha pedig egy jogszabály törvényi tényállása túl elvont, túl általános, akkor a jogszabály rendelkezése a jogalkalmazó belátása szerint kiterjeszthető vagy leszűkíthető. Az ilyen szabály lehetőséget ad a szubjektív jogalkalmazói döntésre, a különböző jogalkalmazók eltérő gyakorlatára, a jogegység hiányára (1160/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 607, 608.).
[55] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nemcsak a túlzottan általánosan (elvontan) megfogalmazott szabályok sértik a jogbiztonság elvét, de az is, ha a jogalkalmazói döntés jogszabályi kereteit a jogalkotó egyáltalán nem, vagy olyan túlzottan tágan határozza meg, hogy a jogalkalmazó szinte teljes egészében saját belátása szerint hozhat döntést. Ez ugyanúgy megnyitja az utat a szubjektív, önkényes jogalkalmazás előtt, mint mikor a jogalkotó a normavilágosságot sértő módon alkotja meg az alkalmazandó norma szövegét” (ABH 2008, 886, 813.).

[56] 4. A fentiekből következően egyetértek tehát az indítványozó alábbi érvelésével: „[a]mennyiben az Sztv. 51. § (4) bekezdését szigorúan formai szempontból vizsgáljuk, nem kifogásolható az az eljárás, hogy a törvénymódosítással az állam az akadálymentesítés és más, a fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlőségének megteremtésével kapcsolatos feladatok határidejét folyamatosan, különösebb jogi indokolás nélkül, pusztán az anyagi források elégtelenségére hivatkozva kitolja. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ez a tendencia tartalmi és alkotmányossági szempontból, a jogállamiság elvéből és a jogbiztonság követelményéből adódó, a jogalanyok számára kiszámítható állami működés oldaláról, és mind a fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlőségének előmozdítására vonatkozó kötelezettség, mind az Egyezményben megtestesülő nemzetközi kötelezettségvállalás vonatkozásában súlyosan aggályos és tarthatatlan. Különösen annak tükrében, hogy a jelenleg hatályos szöveg nem is állapít meg konkrét határidőt, hanem a fokozatosság megkövetelésével, egy teljesen rugalmasan értelmezhető »gumi-szabályt« épít be az Sztv.-be.”
[57] Helytálló az az indítványozói álláspont is, amely szerint: „[a]z Sztv. 51. § (4) bekezdésében meghatározott fokozatosság követelményének hátrányát azért is érdemes hangsúlyozni, mert ha az eddigi gyakorlat nem változik, és nem történik meg a hozzáférési akadályok és korlátok pontos beazonosítása, valamint nem készül a gazdasági realitásokra épülő, de a lehetőségekhez képest maximális ráfordítást feltételező terv, akkor semmi sem garantálja azt, hogy újabb konkrét beruházások nélkül, teljesíteni tudja az állam a nemzetközi jog által vállalt kötelezettségeit”.
[58] Ugyancsak osztom az indítványozó következő álláspontját is: „[s]zintén fontos kiemelni, hogy az Sztv. 51. § (4) bekezdésében – a konkrét határidő helyett – előírt fokozatosság követelménye jelentős visszalépést eredményezhet az állam esélyegyenlőség kapcsán meglévő intézményvédelmi kötelezettségéből. A korábban létezett – bár többször módosított – teljesítési határidők ugyanis számon kérhető időpontot szabtak az illetékes szervek számára, az akadálymentesítés elvégzésére, a fokozatosság előírása azonban ellenőrizhetetlenné és követelhetetlenné teszi az Egyezményi kötelezettség teljesítését. Ráadásul a több évtizedes Alkotmánybírósági gyakorlat szerint egy alapjog kapcsán fennálló intézményvédelmi kötelezettségnek a már elért szintjéről csak különös indok alapján lehet visszalépni. Ez a különös indok azonban kizárólag gazdasági nehézségeken nem alapulhat. Nem eredményezheti ugyanis az anyagi források hiánya a fogyatékossággal élő személyek jogainak sérelmét. A határidők kitolása a »készültségi fok« tudatában önmagában nem lenne kifogásolható – az Sztv. 51. § (4) bekezdésében azonban már határidő meghatározására sem kerül sor – viszont már ez is visszásságot okozna az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó kötelezettség szempontjából. A konkrét határidő helyett megállapított „fokozatosan” fordulat tehát egyértelműen visszalépést jelent az állam esélyegyenlőség kapcsán fennálló intézményvédelmi kötelezettségéből”.

[59] 5. Az államszervezeti-alapjogi szabályozáson és a diszkrimináció tilalmán kívül a jogalkotót (törvényhozót) kétségkívül nem korlátozza semmi sem abban, hogy mely társadalmi viszonyokat rendez, azokat mikor és milyen módon vonja be a szabályozási tárgykörébe. Ebben – a fentieken túl – legfeljebb az befolyásolja, hogy milyen szempontokat, „értékeket” preferál, s kiemelten kezeli-e azokat, amelyek polgárai megnehezült életesélyeivel, élethelyzeteivel vannak szoros összefüggésben. A részvétlen állam valóban csak „vallja”, de nem veszi kellő súllyal figyelembe „az elesettek és szegények megsegítésének kötelezettségét.” 

[60] Mindezekre tekintettel magam is úgy vélem, hogy az Sztv. 51. § (4) bekezdésének „fokozatosan” szövegrésze sérti az Egyezmény 4. és 9. Cikkében foglalt nemzetközi kötelezettségünket, valamint – figyelemmel az ügy alapjogi, így objektív intézményvédelmi aspektusára is {hiszen nem „pusztán” esélyegyenlőségi kérdéseket vet fel a jelen ügy, mivel a közterületen történő helyváltoztatás szabadságát alapjogként értelmezte eddigi gyakorlatában az Alkotmánybíróság [lásd: 60/1993. (XI. 29.) AB határozat, 1993, 507, 510.; 1256/B/1996. AB határozat, ABH 1996, 789, 794.; 3/1998. (II. 11.) AB határozat, ABH 1998, 61, 65.; 36/2000. (X. 27.) AB határozat, ABH 2000, 272.; 1538/B/1996. AB határozat, 1198, 1204.; 35/2002. (VII. 19.) AB határozat, ABH 199, 213.; 13/2003. (IV. 9.) AB határozat, ABH 2003, 197, 204.; 932/B/2002. AB határozat, ABH 2003, 1550, 1551.; 450/B/2000. AB határozat, ABH 2007, 2228, 2241.; 107/B/2003. AB határozat, ABH 2007, 2364, 2366–2367.; 282/B/2007. AB határozat, 2007, 2163, 2169.; 1068/B/2005. AB határozat, ABH 2008, 3174, 3175–3176.]} – az Alaptörvény emberi méltóságot védő II. cikkét, valamint a XXVII. cikk (1) bekezdését, de ugyanúgy nincs összhangban az Alaptörvény XV. cikk (4) és (5) bekezdéseiben foglaltakkal sem („Magyarország külön intézkedésekkel védi a fogyatékkal élőket.”). Erre a helyzetre pedig az Alkotmánybíróságnak – nézetem szerint – egy alaptörvény-ellenességet megállapító és a támadott rendelkezés megsemmisítését magában foglaló határozattal kellett volna reagálnia. 
Budapest, 2015. január 27. 

Dr. Kiss László s. k., 
alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós alkotmánybíró különvéleménye

[61] Egyetértek az indítvány elutasításával, ugyanakkor véleményem szerint az Alkotmánybíróságnak a jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállását hivatalból meg kellett volna állapítania. 

[62] Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 46. § (2) bekezdés c) pontja értelmében ilyen mulasztásnak minősül az, ha az érintett jogi szabályozás Alaptörvényből levezethető lényeges tartalma hiányos. Az Alaptörvény XV. cikk (4) bekezdése azt a kötelezettséget rója az államra, hogy az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás megvalósulását külön intézkedésekkel segítse. A jelen eljárásban vizsgált személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 51. § (4) bekezdése a felhívott alaptörvényi kötelezettségből következően kimondja: „[a]z egyenlő esélyű hozzáférés feltételeit a közforgalmú menetrend alapján végzett személyszállításban részt vevő járműveken, továbbá a pályaudvarokon, az állomás és a megállóhely személyforgalom lebonyolítására és kiszolgálására szolgáló részében fokozatosan meg kell teremteni, ennek érdekében az ezen járműveket és létesítményeket érintő beruházások, fejlesztések, beszerzések során, valamint – ha ez műszaki szempontból lehetséges – az átalakítások során az egyenlő esélyű hozzáférés követelményeit már érvényesíteni kell.” 

[63] Az elvont alkotmányossági kérdés nyilvánvalóan úgy merül fel, hogy a fokozatos – tehát teljesítési határidő nélküli – megvalósítás önmagában kielégíti-e az esélyegyenlőség megteremtése kötelezettségéből fakadó követelményeket. Erre a kérdésre én azt a választ adom, hogy igen, kielégíti, de csak az általánosság szintjén. Ha azonban konkrét, a jogalkotó által jól körülhatárolt területen történik az esélyegyenlőség megvalósítása – és kétségkívül ilyen körülhatárolt terület a tömegközlekedésé – a fokozatos megvalósítás előírásán túlmenően konkrét határidőt vagy határidőket kell a teljesítésre megjelölni. Az alaptörvényi kötelezettség teljesítése – egyetértve a határozatot támogató többség érvelésével – valóban folyamatos, hisz mindig merülnek fel újabb és újabb területek, ahol az egyenlő esélyű hozzáférést biztosítani kell, de amint egy adott területre kerül sor, a határidő megállapítása elengedhetetlen. E nélkül ugyanis a jogalanyok számára kiszámíthatatlanná válik nemcsak az állami működés, hanem ebből következően saját személyes sorsuk alakítása. Ez sérti a jogbiztonságot és a fogyatékossággal élők emberi méltóságát.
[64] Érdemes figyelembe venni a határidő kiiktatásáról szóló törvénymódosítás indokolását, amely a közelebbről nem részletezett gyakorlati tapasztalatokra hivatkozik a véghatáridős rendelkezés módosításánál, valójában megszüntetésénél. Így nincs semmiféle támpont, amely a kötelezettség teljesítésének relativizálását – a korábbi szabályozáshoz képest a visszalépést – alkotmányossági szempontból akár elfogadhatóan, akár nem elfogadhatóan indokolná.

[65] A fentiekben részletezett szempontok összessége alátámasztja a jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállását. Az egyenlő esélyű hozzáférés a vizsgált esetben csak úgy alkotmány-konform, ha az érintettek már előre tudják, hogy a feltételek megteremtésére mikortól számíthatnak. Ezt a jogalkotónak kell pótolnia, ugyanis konkrét időpont meghatározása nélkül a fogyatékossággal élő személyek jogosultságát elismerő jogi szabályozás Alaptörvényből levezetett lényeges tartalma hiányos marad. A hiányosság megszüntetése érdekében az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 46. § (1) bekezdése alapján – határidő megjelölésével – fel kellett volna hívnia az Országgyűlést feladatának teljesítésére.

Budapest, 2015. január 27.

Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró

A „Moore and Coates & Secretary of State for Communities and Local Government (SSCLG)" ügy rövid ismertetése

 Készítette: dr. Suha Nikolett hatósági főreferens

Az Angliai és Walesi Legfelsőbb Bíróság 2015. január 21-i ítéletében kimondta, hogy a Társadalmi és Önkormányzati Ügyekért Felelős Miniszter (SSCLG) közvetetett diszkriminációt megvalósító gyakorlata volt tapasztalható romákkal és ír travellerekkel szemben. A minisztérium magához vonta az érintettek elutasított letelepedési engedélyre vonatkozó kérelmeinek a felülvizsgálatát, amely több hónapos késedelmet okozott az elbírálásban. Az SSCLG különleges elvet alkalmazott a travellerek olyan letelepedési és építkezési engedélyeinek elbírálásakor, amelyek a környék zöldövezetére vonatkoztak, amely aztán a végleges döntések meghozatalában jelentős késedelmet eredményezett. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy ez az eljárás nem csak az esélyegyenlőségi szabályokat hagyta figyelmen kívül, de az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkét, a tisztességes eljáráshoz való jogot is megsértette.

A bíróság két, roma nemzetiségű felperes kérelmére járt el, akik karavánjukkal szerettek volna a zöldövezetben letelepedni, erre vonatkozó engedély iránti kérelmet nyújtottak be, melyet mindkettőjük esetében elutasítottak. Ezt követően került ügyük az SSCLG személyes hatáskörébe, felülvizsgálatra. A minisztérium irányelve az volt, hogy minden olyan kérelmet, amely utazók letelepedésére vonatkozik a természetvédelmi szempontból kiemelt zöldövezeten belül, a szervezet saját hatáskörében bírálja felül. Az effajta eljárás más elutasított kérelmekre nem vonatkozott, azokat egységesen a megszokott, legfeljebb 8 hetes határidővel eljáró felügyelet vizsgálta meg. Ezzel ellentétben az SSCLG a két felperes esetében 6-10 hónap alatt hozta meg végső döntését. A bíróság ítélete rávilágít arra, hogy ez a gyakorlat a 2010-es Esélyegyenlőségi törvény rendelkezésein túl az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatának (EJENY) a tisztességes eljáráshoz való jogot deklaráló cikkét is figyelmen kívül hagyta.

Az SSCLG két (2013-ban és 2014-ben kiadott) miniszteri rendelet alapján is jogosultságot szerzett, hogy kiemelten fontos ügyként kezelve járjon el az eset tárgyát képező kérelmek felülvizsgálatát illetően. Mrs. Coates ügyében 2014 januárjában, míg Mrs. Moore-éban 2014 februárjában kezdte meg eljárását az alperes, a felperesek végül több mint 12 hónap várakozás után 2014 júniusában bírósághoz fordultak.

A felperesek bírósághoz intézett kérelmükben arra hivatkoztak, hogy az Esélyegyenlőségi törvény 19. és 29. §-aibaütköző indirekt diszkriminációt szenvedték el. Ezen kívül kérelmüket ugyanezen törvény 149. §-ára is alapították, amely szerint a közérdekű ügyekben eljáró hatóság vagy személy kötelessége, hogy eljárása során figyelembe vegye a védett tulajdonsággal rendelkező és nem rendelkező személyek esélyegyenlőségét és megakadályozza az ennek ellenére esetlegesen kialakuló diszkriminációt.

Felperesek állítása szerint az alperes eljárása abban is sértette a jogaikat, hogy az megakadályozta a pártatlan fórum előtti felülvizsgálati lehetőséget, így az SSCLG az EJENY 6. cikkébe ütközően nem biztosítatta a tisztességes eljáráshoz való jogukat, amely az ésszerű határidőn belüli döntéshozatalt is magában foglalja. A nyilatkozat 8. cikkének (magán-és családi élet tiszteletben tartásához való jog) és 14. cikkének (megkülönböztetés tilalma) együtt olvasatára való hivatkozással az említett cikkekben foglalt jogaik érvényesülésének mellőzését is kérték megállapítani. Mindazonáltal a felperesek szerint az alperes irracionális és előítéletes módon járt el, továbbá az általa adoptált elv jogszerűségét is vitatták, hiszen nem nyilvánosan és logikátlan módon alkalmazták.

Beavatkozóként az Esélyegyenlőségi és Emberi Jogi Bizottság is fellépett a felperesek oldalán. A bizottság a közvetett diszkrimináció „példájaként" emlegette az esetet, azt állítva, hogy az alperes nem ért el gyakorlatával semmilyen törvényes célt, és emellett a saját feladatát sem teljesítette hatékonyan, csupán az etnikai csoporthoz tartozó romákat és travellereket hozta hátrányos helyzetbe azzal, hogy csak jelentős késedelemmel vizsgálták felül a kérelmeiket.

Az alperes azzal védekezett, hogy az érintett romák és travellerek ugyanolyan elbánásban részesültek a felülvizsgálat alkalmával, mint az ilyen védett tulajdonsággal nem rendelkezők, mindemellett az eljárás során nem történt jelentősebb késedelem, a szervezet gyakorlata egy legitim cél érdekében adott arányos választ valósított meg. Bizonyítékok hiányában pedig sem az előítéletes eljárás, sem a hivatali visszaélés nem állapítható meg a terhükre.

A Legfelsőbb Bíróság a felsorakoztatott álláspontok és jogszabályok alapján végül az alábbi döntést hozta.

A bíróság megállapította, hogy az alperes az esélyegyenlőségi törvény 19. § és 149. § rendelkezéseivel ellentétesen rendelte el az összes visszautasított kérelem felülvizsgálatát, és ezzel indirekt diszkriminációt valósított meg. Ezen felül indokolatlanul hosszú eljárást folytatott le, amellyel az EJENY 6. cikkét sértette meg.

A bíróság döntését az alábbi tényekre alapozta.

Az alperes 2013 szeptemberétől 2014 szeptemberéig miniszteri felhatalmazás birtokában végezte el az összes, travellerek által igényelt és elutasított letelepedési engedélyek felülvizsgálatát.

Egyértelmű eredménye ennek a procedúrának, hogy a megnövekedett számú kérelmek, ill. az azokra fordított felülvizsgálati időtartam jelentős késedelmet okozott a döntéshozatalban. Az egyéb esetekben eljáró felügyelő legfeljebb 8 hetes határidejével szemben az alperes a 2013. július 1-jéig született 53 esetből 2014. január 1-jéig mindösszesen 1 esetben hozott döntést, ehhez hasonlóan a 2014 májusáig elé kerülő 84 felülvizsgálandó aktából 14-et zárt le döntésével.

A bíróság döntésének meghozatalakor különös figyelmet fordított a közvetett diszkrimináció feltárására. Habár az alperes által alkalmazott elv nem irányult közvetlenül a cigány etnikumú és traveller személyekre, mégis rájuk volt kihatással, hiszen a rendelkezés értelmében nagyrészt ők folyamodtak travellerként letelepedési engedély iránt. A Legfelsőbb Bíróság kiemelten kezelte a megfelelő összehasonlítható csoport megjelölését, akikhez képest a felpereseket a hátrány érte. Mivel ha pusztán az 'utazók csoportját' jelölte volna meg összehasonlíthatóként, túl keskeny metszetet kapott volna a hátrány megállapítására, ezért más megoldást választott a bíróság, és összehasonlítható helyzetben lévőkként kezelt minden olyan személyt, illetve ezek csoportját, akik a jelzett zöldövezetben kívántak letelepedni (tehát nem csak karavánnal, hanem pl. ingatlan építésével is). Ez azonban túl nagyszámú, nem azonos tulajdonsággal rendelkező csoportot eredményezett. Az érintett csoportok letelepedési szándékára tekintettel végül a bíróság így fogalmazott: „az olyan intézkedés vagy elv, amely egy etnikai/faji csoport letelepedési kérelmére nézve jelentősebb késedelem okozásával jár, mint azokéra, akik szintén a zöldövezetben kívánnak lakóhelyet kialakítani, egyértelműen diszkriminatív".

Fontos kérdésként merült fel az arányosság, amely azt firtatta, hogy az alperes valóban a zöldövezet védelme érdekében alkalmazható legmegfelelőbb eszközt választotta-e eljárása során. Ennek magyarázatára a Legfelsőbb Bíróság ítéletében a Lordok Háza egy ügyében tett megállapításokra hivatkozott analógiaként A bíróság a De Freitas v Permanent Secretary of Ministry of Agricultural, Fisheries, Lands and Housing esetben kialakított feltételek mentén haladt. Ezek a következők voltak i) az intézkedés fontossága olyan mértékű, hogy az egy alapjog korlátozását legitimmé tegye ii) az intézkedés közvetlenül kapcsolódjon a célhoz iii) a választott eszköz szükséges legyen a cél eléréshez. Az ebben a tesztben kialakított feltételek jelen esetre történő alkalmazásakor ugyanakkor legalább két alapjog korlátozására kellett volna indokot találni, másrészt a bíróság szerint a cél más eszközökkel is elérhető lett volna. Az alperest és az érintett minisztert többször figyelmeztették a lehetséges elhúzódó eljárási időre, ezáltal a felperesek számára okozható hátrányokra.

Az Emberi Jogok Európai Nyilatkozata egyes cikkeinek megsértését is vizsgálta a bíróság. Döntése szerint habár a 6. cikkben szereplő a pártatlan és független hatóság általi eljárás lehetőségétől nem fosztották meg a felpereseket, a szintén ebben a cikkben meghatározott ésszerű időn belüli eljárás vonatkozásában jelentős és indokolatlan késedelmet okozott az alperes. Míg az állandó lakóhely iránti igényt jelző kérelmezők nem szenvedtek ilyen hátrányban, addig az összes traveller státuszú kérelmezőt hosszadalmas várakozás terhelte. A felperesek az EJENY 8. és 14. cikkeinek megsértésének megállapítására irányuló indítványát a bíróság elutasította, csak úgy, mint a hivatali visszaélés és előítéletes hivatali gyakorlat vádjait, mivel az alperes - bár helytelenül -, de jogszabály alapján folytatta le eljárását.

Forrás: www.judiciary.gov.uk/.../moore-and-coats vs-sscl..., Cases No.CO/2812/2014 and CO/2914/2014

TÚLSÚLY, MINT FOGYATÉKOSSÁG

Az Ars Boni jogi folyóiratban 2015. január 29-én megjelent írás összefoglalója, kiegészítve az Egyenlő Bánásmód Hatóság joggyakorlatával. 

 Készítette: Dr. Faragó Melinda hatósági főreferens

1. Az Európai Unió Bírósága (Bíróság) 2014. december 18-án döntött az EuB C-354/13. számú ügyben, amelyben a túlsúlyt, mint önálló diszkriminációs alapot, illetve, mint fogyatékosságot vizsgálta.

A 160 kg körüli testtömegű Karsten Kaltoft tizenöt éve állt alkalmazásban a dániai Billund önkormányzatánál családi napközi üzemeltetőjeként, amikor foglalkoztatási jogviszonyát a csökkenő gyereklétszámra hivatkozással megszüntették. Kaltoft álláspontja szerint azonban, elbocsátásának indoka nem a csökkenő gyereklétszám, hanem testsúlya volt, emiatt érte hátrányos megkülönböztetés.

A dán bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelemben a következő kérdésekkel fordult a Bírósághoz:

- az uniós jog tartalmaz-e tilalmat az elhízás alapján a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozóan, illetve

- az elhízás fogyatékosságnak minősíthető-e, és hatálya alá tartozik-e a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló 2000/78/EK irányelvnek (foglalkoztatási irányelv).

A Bíróság megállapította, hogy a tételes uniós jog nem tiltja a túlsúlyon alapuló hátrányos megkülönböztetést, ebből következően a foglalkoztatási irányelv sem tiltja a foglalkoztatás körében a túlsúlyon alapuló diszkriminációt.

A második kérdésre a Bíróság a választ az Európai Unió által is ratifikált, tehát az uniós jogrend részét képező, a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezményben szereplő fogyatékosság fogalmának értelmezésével adta meg. Megállapította, hogy a túlsúly is fogyatékosságnak tekinthető, ha az állapot olyan korlátozottsággal jár, amelynek az alapja –különösen- valamilyen hosszan tartó testi, szellemi vagy lelki ártalom, és az számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja a személy teljes, hatékony, más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalását a szakmai életben. Rögzítette ugyanakkor azt is, hogy a túlsúly önmagában nem tekinthető fogyatékosságnak, mert a jellegénél fogva nem szükségszerű következménye a korlátozottság.

További, jelentős hatással járó megállapítása az ítéletnek, hogy a fogyatékosság fogalmába tartozás nem függ attól, hogy az adott személy hozzájárult-e, hozzájárulhatott-e a fogyatékosság létrejöttéhez. A fogyatékosság okának tehát nincs jelentősége, az „önhiba” fennállása nem vizsgálható.

2. Az írás a Kaltoft ügyben hozott ítélet bemutatása után a fogyatékosság fogalmát meghatározó korábbi esetjoggal foglalkozik.

2006-ban, a Chacón Navas ügyben (C-13/05) a Bíróság az ítéletben szűken értelmezte a fogyatékosság fogalmát. A döntés a fogyatékosság úgynevezett orvosi modelljén alapult és abban az esetben tekintette fogyatékosságnak a „betegséget”, ha az hosszan tartó korlátozottsággal járt és az adott helyzet orvosilag minősített volt.

A Rins és Werge ügyben (C-335/11), amely az ENSZ Egyezmény 2010-es EU ratifikációja után született, a Bíróság a fogyatékosságot az ENSZ Egyezmény szociális fogyatékosság-fogalmára tekintettel értelmezte. Megállapította, hogy az ésszerű alkalmazkodás biztosításával a korlátok lebontása megtörténhet, például a fizikai környezet megfelelő átalakításával és az attitűdbeli korlátok megszüntetésével is.

3. A fogyatékosság és túlsúly kapcsolatának vizsgálata körében az Amerikai Egyesült Államok bírósági esetjogából is említ példákat a cikk (E.E.O.C. v. Resources for Human Decision, Whittaker v. America’s Car-Mart, Inc.).  A vonatkozó államok bíróságai azt rögzítették, hogy a túlsúly alapvetően nem fogyatékosság, a jelentős túlsúly azonban fogyatékosságnak minősül.

4. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság befogadja a túlsúlya miatt hátrányos megkülönbözetésben részesült személy panaszát, azonban a túlsúlyt nem tekinti fogyatékosságnak. A hatósági álláspont szerint a túlsúly tárgyilagosan igazolható, homogén csoportképzésre, általánosításra alkalmas, és társadalmi előítéletek alapjául szolgáló tulajdonságot takar. Abban az esetben, ha nem betegség idézi elő, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. § t) pontja szerinti egyéb helyzetként kezeli a védelemben részesített tulajdonságot a hatósági eljárás. Ha a panaszos orvosi irattal támasztja alá, hogy túlsúlya valamilyen betegség következménye, akkor a hatóság az Ebktv. 8. § h) pontjában foglalt egészségi állapotot tekinti a panaszos védett tulajdonságának.

Amit az interszexualitásról tudni kell

Az LGBTI rövidítés ’I’ betűje még mindig egy viszonylag ismeretlen terület az aktivisták, jogvédők, politikusok és a gyakorlati terepen dolgozók számára is. Annak érdekében, hogy teljes képet kapjunk és megértsük azokat a körülményeket, melyekkel az interszexuális emberek szembesülnek, feltétlenül meg kell ismernünk az alapfogalmakat. Ebben nyújt segítséget az ILGA-Europe Destination-Equality c. magazinja, mely 2014. nyarán részletesebben foglalkozott a kérdéssel.

Fordította: Dr. Suha Nikolett hatósági főreferens

Mit jelent az interszexualitás?

Az interszexuális személy születésétől fogva interszexuális. Néhány ismertebb fajtája az interszexualitásnak már a születés előtt is kimutatható genetikai vizsgálat segítségével. Az interszexuális személyekre jellemző különbségek a születéskor felismerhetőek mivel azok jól látszanak. Más interszexuális jellemzők csak a serdülőkor idején jelennek meg, esetleg véletlenszerűen. Az is előfordul, hogy már csak a boncolás során derülnek ki ezek a jellemzők.

Hány interszexuális ember van?

A minimális népességi statisztika szerint minden 2000. születésre esik 1 interszexuális ember (ez a születések 0.05%-a), de sokkal valószínűbb az 1,7 %-hoz közelítő arány. Ezáltal az interszexualitás olyan gyakorinak számít, mint a vörös haj. Ez annyit tesz, hogy az Európában élő 742,5 millió ember közül (2013) 371 250 és 12 622 500 közöttire tehető az interszexuálisok száma.

Az interszexuálisok hermafroditák? (megjegyzés: az angol-magyar szótárak hermafroditaként fordítják az intersex kifejezést)

Biológiai értelemben nem. A hermafroditák (csakúgy, mint a csigák) tökéletesen működő női és férfi genitáliákkal rendelkeznek. Ez emlősöknél lehetetlen. Nyelvtanilag a szó a görög mondahős, Hermaphroditus történetéből ered, aki egyaránt volt nő és férfi, mindkét nem jellegzetes vonásait magán hordozva. A közelmúltban néhány esetben, amikor az interszexualitást diagnosztizálták, úgy fogalmaztak, hogy a vizsgált személy ál-hermafrodita vagy valódi-hermafrodita. Habár néhány interszexuális használja ezt a szakkifejezést, mások kifejezetten stigmatizálónak találják a szó orvosi/egészségügyi háttere miatt. Szóval, ha kétségeid vannak a szó használata felől, inkább ne használd. Az interszexuális szó sokkal szélesebb körben értelmezhető és nem megbélyegző.

Az interszexuálisok a két nem (férfi és nő) közötti személyeknekszámítanak?

Az interszexualitás nem a nemi identitásról szól. Az interszexuálisoknak is annyiféle nemi identitása lehet, mint a nem-interszexuális embereknek. Vannak interszexuális férfiak, nők, és vannak, akiknek más identitásuk van.

Az interszexuálisok betegek?

Mint ahogyan minden embernek, az interszexuálisoknak is vannak egészségügyi problémáik. Egyes esetek a születéstől fogva azonnali orvosi figyelmet igényelnek, de önmagában az interszexualitás nem egy egészségügyi téma. Az interszexuális személyek teste általában egészséges. Ugyanakkor gyakran van szükségük hormonpótló kezelésre, amely az orvosi beavatkozások részének tekinthető.

Miért szükséges orvosi beavatkozás az esetükben?

A beavatkozás során az interszexuális egyének testét a férfi vagy női testnek megfelelően alakítják át. A jelenlegi orvosi protokoll alapja, hogy a gyermekkorban elvégzett műtét „minimalizálja a család aggodalmát, szorongását” és „mérsékli a stigmatizáció, valamint nemi identitás zavar kialakulását”. A műtéti beavatkozások valójában a külső megjelenésre és nem az érzékelésre vagy szexuális funkciók kialakítására fókuszálnak. A gyermekkori kozmetikai jellegű genitális átalakítások azért problémásak, mert a gyermekek nem tudják ahhoz a beleegyezésüket adni. A kamaszkorban, de még a felnőttkorban elvégzett műtétek esetén is számoltak be az egyének arról, hogy egyfajta nyomást éreztek az orvosok és a család részéről a társadalmi normáknak való megfelelésre vonatkozóan. Néhány orvos még mindig azon az állásponton van, hogy az egyén interszexuális állapotának felfedése túl riasztó lenne. Rengeteg interszexuális ember szenved a műtétek fizikai és pszichés hatásaitól, a hozzá kapcsolódó szégyenérzettől, titkolózástól. A mélyen gyökerező homofóbia, intolerancia és ősi babonák napjainkban alátámasztják, kiszolgálják az interszexuális emberekkel való igazságtalan bánásmódot.

Mit jelent a DSD? Ugyanazt mint az interszexualitás?

2006-ban az orvosi szakma az interszexuális kifejezést ’Nemi Fejlődési Rendellenesség’-re cserélte le, ez a DSD (Disorders of Sex Development). A DSD mint gyűjtőfogalom azt erősíti, hogy az interszexuálisokra jellemző sajátosság önálló egészségügyi állapot vagy rendellenesség, amely javításra, gyógyításra szorul. A megbélyegző nyelvezet használata az érintettek rossz mentális állapotához, kiközösítéséhez, az emberi jogi és a szociális intézményekből való kizárásához vezet. Manapság is hordozza ezt a címkét néhány interszexuális- többnyire azok, akiket a DSD szellemében nevelt a szülője, orvosa, amióta ez a fogalom létezik. Az interszexuálisok bármilyen jelzővel illethetik magukat, és maga az interszexuális kifejezés széles körben alkalmazott ma is. Az interszexuális kifejezés az atipikus szexuális tulajdonságokkal született emberek egyenlőségét és emberi jogait hirdeti.

Az interszexuálisok transz-szexuálisok?

Egy kisebb része az interszexuálisoknak nemet vált, és néhányuk transz-neműként határozza meg az identitását, de majdnem minden interszexuális személy orvosi kezelést kap annak érdekében, hogy a neme megerősítésre kerüljön. Van, hogy ez a beavatkozás az akaratuk ellenére történik, vagy nem dönthetnek szabadon róla. Sokan közülük soha nem fognak tudni azonosulni az így kapott nemükkel, de ettől még nem válnak transz-neművé.

A nemi identitás, amely az antidiszkriminációs törvényalkotás egyik alapterülete, magába foglalja az interszexuálisok védelmét is?

Nem valószínű: ez nem a nemi identitásról szól. Ausztrália új területet alkotott 2013-ban, amit ’interszexuális állapotnak’ nevezzük; az Európa Tanács Emberi Jogokért Felelős Biztosa nemrégiben ’hatékony eszköznek’ nevezte az egyenlőség előmozdítása tekintetében. Az interszexualitás a ’nem’ kategóriája alá tartozhat néhány országban. Az interszex- aktivisták azt javasolták az ILGA-Europe-nak és más jogvédő szervezeteknek, úgy dolgozzanak az interszexuálisok körében felmerülő témákon, hogy a ’nemi’ területet alkalmazzák, mindemellett értsék bele az interszexuális kifejezést is, hogy a területek közötti hierarchia kialakulását elkerüljék, és az interszexualitás láthatóbbá váljon.

Az interszexuális emberek melegek, leszbikusok vagy homoszexuálisok?

Az egyéntől függ, hogyan definiálja a nemét és az identitását, hogyan jelenik meg és kivel létesít kapcsolatot. Minden interszexuális ember más és más. Mint általában az emberek, úgy az interszexuálisok között is van LGB, homoszexuális vagy heteroszexuális. Az LGBTI aktivisták azoknak az embereknek a jogaiért harcolnak, akik kívül esnek a két elvárt nemen és normákon. Az interszexualitás az LGBTI része, a nemek közötti állapot és a közösen tapasztalt homofóbia miatt, amit nem a szexuális irányultság vagy nemi identitás határoz meg.

Az interszexuálisok emberi jogainak érvényesülése Európában

Dr. Dan Christian Ghattas (OII Europe) ad kitekintést az Európában eddig elért jogi és képviseleti tevékenységre vonatkozóan.

Az interszexuális emberek csupán az 1990-es évektől képviseltetik jogaikat. Ma már szemtanúi vagyunk az egyre erősödő interszexuális mozgalmaknak, akik mind nemzetközi, mind európai szinten sikeresen állnak ki az interszexuálisok jogaiért. És csakugyan, a politikusok, döntéshozók és egyéb szakmai résztvevők tudatosságának növekedése észlelhető: 2012-ben a Svájci Nemzeti Orvos-biológiai Etikai Tanácsadó Bizottság elismerte az interszexuálisok lelki megterheltségét, és a normalizáló műtétek megszüntetésérehívott fel.

Az Európa Tanács Parlamentáris Közgyűlése (PACE) 2013-as, a gyermekek fizikai sértetlenséghez való jogáról szóló beszámolójában kiemelte, hogy az interszexualitás nem egy orvosi, hanem egy társadalmi téma, és hogy az interszexuális gyermekeknek, családjuknak tanácsokra és támogatásra van szükségük, amelyeket nem csak az orvosoknak, hanem az interszexuális képviselőknek is biztosítaniuk kell számukra.

Szintén 2013-ban, Norvégiában egy átfogó szabályozást tartalmazó törvényt fogadtak el, amely megtiltja az interszexuálisok diszkriminációját és zaklatását.

2014-ben javasolta Finn Parlament a kormánynak, hogy egyértelműen foglalják a Nemi Esélyegyenlőségről szóló törvénybe a transz és interszexuális emberek védelmének követelményét. A törvénymódosítás folyamatban van.

Végül, bíztató volt azt látni, hogy az Európa Tanács Emberi Jogokért Felelős Biztosa, Nils Muiznieks erős üzenetet közvetített a témában a tagállamok felé.

Azonban a jó szándék nem elég és a jól célzott törvényalkotás is eredményezhet ellenszegülést: a német, nem(iség)-jelzésről szóló törvény 2013-as módosítása eléggé ambivalens. A törvény és a végrehajtási rendelete azt írja elő a szülőknek, hogy hagyják üresen a nemet jelző rubrikát a születési anyakönyvi kivonaton, ha a gyermekről az orvosi vizsgálat megállapította, hogy interszexuális. Nincs jelenleg érvényben lévő szabályozás az üres-nem-jelű személyek polgári viszonyaira pl. házasságra vagy élettársi kapcsolatra vonatkozóan. Az üres-nem-jelző kimondja a gyermekről, hogy interszexuális, és mindemellett még nagyobb nyomást gyakorolhat a szülőre, hogy műtéti úton „normalizálja” a gyermekét.

A német szabályozás érdekes kérdéseket vet fel az európai antidiszkriminációs és esélyegyenlőségi irányelvvel kapcsolatban: még soha nem magyarázták ezeket az irányelveket úgy, hogy a szabályai a nő/férfi kettős nemi rendszeren kívül elhelyezkedőkre is vonatkoznának. Rendelkezik egyáltalán az üres-nem-jelű emberekről a törvényhozás?

Bármilyen új nemzetközi vagy európai szintű törvénykezésnek az emberi jogi követeléseket tartalmazó dokumentumra kellene támaszkodnia, melyet 2013-ban az interszexuálisok közössége fogadott el a III. Nemzetközi Interszexuális Fórumon. Ez a követelés a megfelelő kérdést és az arra adható jó választ mutatja meg: az interszexuálisok emberi jogainak tiszteletben tartását, védelmét és előmozdítását az élet minden területén.

Az ILGA-Europe 1996 óta a leszbikus, meleg, biszexuális, transz-és interszexuális személyek képviseletét ellátó civil szervezetek nemzetközi ernyőszervezete, jelenleg Európa 45 országából 407 civilt tömörít. Elsődleges feladata az LGBTI személyek emberi jogainak és esélyegyenlőségének képviselete olyan fórumok előtt, mint az Európai Unió és intézményei, az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet.

(Megjelent: 2014 nyara. Fordította: dr. Suha Nikolett EBH)

 

Veleszületetten siketvak és a halmozottan sérült - látássérült személyek jövőképe Magyarországon

Konferencia 2014. november 21-én.

Hazánkban a 2011-es népszámlálási adatok szerint 3260 személy vallotta magát siketvaknak és 12 685 azoknak a száma, akik egyidejűleg élnek valamilyen fokú látás és hallássérüléssel. Az ő érdekükben szervezett közös nemzetközi konferenciát a SVOE és a Vakok Iskolája “Veleszületetten siketvak és halmozottan sérült- látássérült emberek jövőképe Magyarországon” címmel.

A szakmai eseményre 2014. november 21-én a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona „Nádor” termében került sor. A konferencián tizenhárom európai ország szakemberei, a szakterület civil képviselői, az érintettek családtagjai és számos érdeklődő vett részt. Az előadásokon támogatási stratégiákat, együttműködési lehetőségeket, hazai és európai jó gyakorlatokat ismerhettek meg a résztvevők, míg a workshopokon a siketvaksággal élők oktatása és munkaerő-piaci helyzete volt a középpontban.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság a nagyszabású rendezvényt az Mit kell tudni az EBH-ról című Braille-írásos tájékoztató kiadványokkal, valamint az új intézményi logóval emblémázott dossziékkal, jegyzetfüzetekkel, tollakkal támogatta.

 

Érzékenyítő előadások az ELTE BTK Esélyegyenlőségi Bizottságának szervezésében

Az EBH Hatósági és Jogi Főosztályának vezetője az ELTE BTK Esélyegyenlőségi Bizottság érzékenyítő előadás-sorozatában 2014. november 21-én tartott prezentációt az érdeklődők számára zaklatás, szexuális zaklatás témakörökben. 

A főosztályvezető ismertette az EBH által vizsgált legfontosabb ügyeket és hatóság eljárását a panaszok vizsgálatánál, a jogorvoslati fórumokat, a bűncselekményt megvalósító zaklatás és az egyenlő bánásmód követelményének sérelmét megvalósító zaklatás közötti különbségeket. Beszámolt a résztvevőknek a 2014. szeptember 23-24-én Varsóban megtartott Equinet tréningen ismertetett, az Európai Unió Alapjogi Ügynökség nők elleni erőszak és szexuális zaklatás témájában végzett kutatási eredményéről. Tájékoztatta a résztvevőket a finn ombudsman kampányáról, amely 2013-ban indult „Ne a mi iskolánkban” elnevezéssel a szexuális zaklatás megelőzése céljából.

 

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke a Hatósági és Jogi Főosztály vezetőjével 2014. november 12-én a Magyarországi nemzetiségek bizottsága Ellenőrző albizottsága felkérésére részt vett az albizottság alakuló ülésén

A hatóság elnöke tájékoztatta az alakuló ülésen részt vevő nemzetiségi szószólókat és meghívottakat a hatóság tevékenységéről, az elmúlt öt évben a hatósághoz forduló, hazánkban élő nemzetiségektől érkező legjellemzőbb panaszokról, a lefolytatott egyes vizsgálatok eredményeiről. 

Elnök asszony az albizottság elnöke, Alexov Lyubomir úr részére átadta a hatóság 2012, 2013-as évekről készített éves beszámolóját, a 2014. szeptember 30-án lezárult TÁMOP 5.5.5. projekt „Azonos tisztelettel” című zárókiadványát és a projekt keretében elkészített, a hazánkban élő nemzetiségek nyelvére lefordított, az Egyenlő Bánásmód Hatóság tevékenységét, eljárását, feladatait ismertető információs füzet egy-egy példányát.

 

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság munkatársa részt vett a zaklatás, szexuális zaklatás témájában az Equinet szervezésében Varsóban tartott tréningen

A 2014. szeptember 23-24-én tartott másfél napos rendezvény házigazdája a lengyel Emberi Jogokat Védő Szervezet volt, a nyitónapon a helyettes ombudsman üdvözölte a résztvevőket az Equinet ügyvezető testületének elnökével együtt. A tréning résztvevői informatív előadásokat hallhattak – egyebek mellett az Egyesült Királyság Feminista nevű civil szervezetének igazgatójától, az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének előadójától, aki bemutatta az FRA nők elleni erőszak témájában végzett kutatásának eredményét, kitérve benne a szexuális zaklatásra is.

Az Európai Bizottság Igazságügyi Általános Igazgatóságának Nemi Egyenlőséggel foglalkozó Ügyosztályától érkezett előadó a témában ismertette a Bizottság tevékenységét. Az Európa Tanács munkatársa előadásában a 2014. augusztus 1-jén hatályba lépett Isztambuli Egyezményt mutatta be, amelynek célja a nők ellen irányuló erőszak valamennyi formájának a felszámolása. „Hogyan épül fel egy ügy?”- erről szólt az Egyesült Királyság Egyenlőségi és Emberi Jogi Bizottsága vezető jogászának az előadása, amelyből megtudhattuk, hogy szexuális zaklatás esetében különösen nehéz bizonyítékokat gyűjteni, és eredményt elérni. A tréningen délutáni műhelybeszélgetések voltak, ahol a résztvevők választhattak, hogy az Equinet által a workshop tartására felkért, egyenlő bánásmóddal és esélyegyenlőséggel foglalkozó szervezetei közül melyiknek szeretnék megismerni részletesebben a területen kifejtett tevékenységét, kampányát, vizsgálati módszereit, betekintést nyerhettek továbbá egymás jó gyakorlataiba, a panaszkezelési technikákba, a legjellemzőbb ügyekbe.

Egyenlő esélyek a foglalkoztatásban – JOGPONT+ Mini Konferencia

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság Hatósági és Jogi Főosztályának vezetője részt a 2014. október 30-31-e között Gárdonyban megrendezett Egyenlő esélyek a foglalkoztatásban – JOGPONT+ Mini Konferencián és előadást tartott az egyenlő bánásmód elvének általános keretei a munka világában címmel.

 

Az előadásban a hatóság által vizsgált jogesetek ismertetésén túl szó volt a speciális munkavállalói csoportokról, a munkahelyi hátrányos megkülönböztetés tipikus eseteiről és a hatóság eljárásának legfontosabb szabályairól.

 

 

Előadás a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma Egyesületének meghívására

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság munkatársa a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma Egyesület meghívására 2014. október 2-án előadást tartott a foglalkoztatás területén megvalósuló, életkor miatti hátrányos megkülönböztetés hatóság által vizsgált legjellemzőbb eseteiről, és válaszolt az egyesületi tagok témában feltett kérdéseire.

 

Az EBH hatósági és Jogi Főosztályának vezetője részt vett az ECRI éves szemináriumán

Az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottságának (ECRI) éves szemináriuma az esélyegyenlőségi és egyenlő bánásmód testületek részére
(2014. május 22-23. Strasbourg)

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság Hatósági és Jogi Főosztályának vezetője részt vett Az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottságának (ECRI) éves szemináriumán, melynek fő témája az volt, hogy a nemzeti esélyegyenlőségi és egyenlő bánásmód hatóságok hogyan tudnak együttműködni és miként tudják támogatni a helyi hatóságokat a rasszizmus és intolerancia elleni fellépésben.

A helyi és regionális hatóságok 2011-ben megtartott kongresszusán ajánlást adtak ki, amely 8 pontban foglalta össze a romák európai helyzetét, a helyi és regionális hatóságok romák helyzetén történő javításának lehetőségeit, az ezzel kapcsolatos kihívásokat. (315. számú ajánlás). Az ajánlás említést tesz arról, hogy az Európa Tanács 47 tagállamában mintegy 10-12 millió roma él, közülük számosan marginalizált környezetben, szegénységtől sújtva. A gyűlöletbeszéd, zaklatás és roma-ellenesség mindennapjaik szerves részévé vált, az ellenük való küzdelemben segítségre szorulnak. A tagállamoknak nemcsak központi intézkedésekkel kell fellépniük ezekkel a negatív jelenségekkel szemben, hanem helyi és régiós szinten is meg kell tenni a szükséges intézkedéseket a helyzet javítására. Utóbbi időben egyre gyakoribb kritikával illetik a helyhatóságokat és a különböző regionális szerveket, mivel nem tudják kezelni a helyzetet, és elmulasztják a kormányok cselekvési terveiben meghatározott célok megvalósítását.

Az ECRI által szervezett konferencia egyik célja az volt, hogy az egyenlő bánásmód testületek közreműködését kérje a helyhatóságokkal és regionális szervekkel történő együttműködésre, annak érdekében, hogy a romákat ért hátrányos megkülönböztetés elleni fellépésben aktívan vegyenek részt.

A szeminárium másfél napja alatt több előadótól hallhattuk az országukban már bevált jó gyakorlatok ismertetését. A hollandiai Emberi Jogi Intézet biztosa arról számolt be, hogy Hollandiában informális emberi jogi hálózatot építettek ki helyi szinteken is, ezek feladata tájékoztatást nyújtani a rasszizmus és intolerancia áldozatainak, elirányítani őket a megfelelő testülethez, aki az ügyükben kompetens eljárni, egymás kommunikációs módszereinek felhasználásában segítség nyújtása. Az Intézet kutatást is végzett arról, hogy mennyire tartják fontosnak az emberi jogokat lokális szinten. Maga az Intézet helyi szinten munkatársai segítségével rögzíti a panaszokat, mediál az ellenérdekű felek között, illetve igény szerint egyéb segítséget is nyújt, pl. informálja őket egyéb jogérvényesítési lehetőségekről. Eljárása ingyenes, a hozzájuk fordulóknak nincs szüksége jogi képviselőre, a foglalkoztatás, oktatás, szolgáltatásokhoz való hozzáférés területén jelentkező diszkriminációs ügyekben kvázi bíróságként tud eljárni. Az előadó elhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy a helyi szinten működő hatóságok gyakorta nincsenek tisztában az egyes diszkriminációval összefüggő jogi fogalmak pontos értelmével, ezért szükség van ezek megismertetésére, továbbá a helyi nyelvjárásban használt kifejezések és a jogi szakszavak, kifejezések összhangba hozására.

Liége város szakértője előadásában beszélt a város köztisztviselői részére tartott multikulturális tréningről, a helyi bevándorlók integrálása céljából tartott tréningről, arról a 2003-ban indult 7 éves projektről, amelyben célul tűzték ki Liége városának szolidáris, toleráns és nemzetközi településsé válását. A projekt keretében „Szivárvány házat” hoztak létre, ahol az LMBT emberek találkozhattak, megbeszélhették problémáikat.

Az olasz UNAR képviselője beszámolt arról, hogy 12 régióval kötöttek együttműködési megállapodást, és a szervezet - amely korábban csak faji diszkriminációval foglalkozott – tevékenységét kibővítette 3 évvel ezelőtt, vallási meggyőződés, LMBT, fogyatékosság miatti diszkriminációs ügyekben is fel tud lépni. Érdekességként említette, hogy előretört az interneten keresztül történő panaszbenyújtás, amely jelenleg 22%-át teszi ki a kérelmeknek, illetve beszámolt arról, hogy szervezetük újságírók felkérésére részt vett egy magatartáskódex összeállításában, amelyben egyebek mellett tiltó listára helyezték a korábban gyakori, és a migránsokat megbélyegző elnevezések használatát a médiában.

A Közép-Pirenneusokban található Tolouse városából érkezett előadó beszámolt arról, hogy az LMBT csoporthoz tartozók részére létrehoztak egy központot, ahol találkozhatnak egymással, megbeszélhetik problémáikat, segítséget kérhetnek az őket ért sérelmek ügyében.

A francia Jogvédő Hivatal munkatársa a migránsokkal kapcsolatos központi és helyi, regionális szintű együttműködésükről beszélt.

Moldova Köztársaság Ungheni városának polgármestere bemutatta a „Guguta” óvodát, amelybe 375 hátrányos helyzetű, közöttük 72 fogyatékos gyermek jár, beszámolt arról, hogy az önkormányzat nappali ellátókat alakított ki fogyatékossággal élő fiatalok rehabilitációjának megkönnyítésére, az Alternatív Közösségi Szociális Szolgálat keretében pedig fiatal árvákat segítenek a különböző szociális jellegű szolgáltatásokhoz történő hozzáféréshez.

Az Equinet ügyvezető igazgatója ismertette a szervezetet, amelynek tagsága a 2008-ban történő megalapítás óta 41-re növekedett. Előadásában kiemelte a nemzeti egyenlő bánásmód testületek szerepét az egyenlő bánásmód és esélyegyenlőségi munka területén, azonban kritikaként hozta fel, hogy a testületek nagyrésze komoly forráshiánnyal küzd, ami akadályozza őket abban, hogy komolyabb hálózatot és szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki a helyi és regionális hatóságokkal.

A Szivárvány Városok Hálózatának koordinátora ismertette a tavaly májusban 18 város részvételével magalakított hálózat munkáját, és további városok részvételére buzdított a szervezetben. Előadásában a hálózat négy városának (Amszterdám, Berlin, Torinó és Madrid) az LMBT emberek érdekében kifejtett tevékenységét, programjait ismertette, és kiemelte, hogy a 18 résztvevő város közül 16 együttműködik a helyi egyenlő bánásmóddal és esélyegyenlőséggel foglalkozó szervezetekkel.

A svéd Esélyegyenlőségi Ombudsman vezető tanácsosa elmondta, hogy Svédországban az ombudsmani hivatalhoz érkező minden harmadik panasz városlakóktól érkezik, és valamely helyhatóság eljárását sérelmezi. Eljárásuk során előfordult, hogy a diszkrimináló helyi önkormányzat részére kiadott ajánlásukban az alkohol-árusítás jogának a megvonását kezdeményezték szankcióként. Szorgalmazzák továbbá a szerződések jogában az ún. egyenlőségi záradék alkalmazását.

Útijelentés a FRA-EQUINET-ENNHRI kommunikációs találkozóról

FRA-EQUINET-ENNHRI kommunikációs találkozó
2014. május 14. Bécs

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA), az Egyenlőségi Testületek Európai Hálózata (EQUINET) és a Nemzeti Emberi Jogok Intézete Európai Hálózata (ENNHRI) képviselőinek találkozója azzal a céllal került megrendezésre, hogy mind nemzeti, mind nemzetközi szinten erősítse a meglévő kommunikációs csatornákat és új utakat keressen a szervezetek közötti együttműködésre, valamint hogy teret adjon a résztvevő szervezetek kommunikációs tapasztalatainak megosztására, egymás bevált gyakorlatának megismerésére.

A résztvevők először egy kerekasztal-beszélgetésen vettek részt, melynek témáját elsősorban a nemzeti és az európai szervezetek közötti kommunikációs megoldások képezték. Ezen ismertetésre kerültek azok a kommunikációs csatornák, amelyek jól működnek, és véleményt vártak a meghívottaktól arra nézve, hogy milyen újabb ötleteik vannak a már meglévő kommunikációs eszközök és módszerek továbbfejlesztésére.

Ezt követően a résztvevők három különféle témában kiscsoportos szekciókban cserélték ki tapasztalataikat úgy, hogy valamennyi résztvevő egymást követően mindhárom témájú szekcióban részt vett. A témák a kommunikációhoz kapcsolódtak: hogyan adjunk pozitív üzenetet, hírértéket az emberi jogok és az egyenlőség témájának, hogyan használjuk a médiát, hogyan alapozhatunk kommunikációnk során az emberekben rejlő értékekre.

Az EBH-t a találkozón a Hatósági és Jogi Főosztály helyettes vezetője képviselte, aki – mint egyedi ügyekkel foglalkozó hatósági jogász – a találkozón megfogalmazta, hogy nagyon fontosnak tartja egymás jogalkalmazói gyakorlatának megismerését, szem előtt tartását a nemzeti szervezetek egyedi ügyekben történő döntéshozatala során. Megemlítette, hogy a hatóság a döntéshozatalt megelőzően már eddig is több ügyben kör-email formájában kikérte például az aktuális EQUINET-munkacsoport tagjainak véleményét, így sok hasznos információt szerzett a többi tagállam hasonló ügyben fennálló joggyakorlatáról, ami nagy segítségére volt az adott ügy elbírálása során, illetve a bíróság előtti eljárásokban.

A hatóság munkatársa a találkozón sok hasznos tapasztalatot szerzett

Azonos tisztelettel

Lezárult az Egyenlő Bánásmód Hatóság „Azonos tisztelettel” című rövidfilmpályázata.

I. helyezett (Kocsisné Birkás Edit: Scoli)


II. helyezett (Menedék Média Klub: Mi is ITT vagyunk!)


III. helyezett (Dobra Eduárd: Egy-egy)


Különdíjas (Balog László: Lúciusz)

Valóra váltották

Lezárult az Egyenlő Bánásmód Hatóság "Váltsd valóra" c. dizájnpályázata

The Color Run 2014

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság csapata a társadalmi felelősségvállalás jegyében részt vett a The Color Run jótékonysági futóversenyen.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság 2014. június 22-én részt vett a The Color Run rendezvényen. A program mindenkinek, jelmondatuk mindenkihez szólt - legyen akár fiatal, idős vagy mozgásában korlátozott - légy színes!