70_2008

70/2008

 

 

Kérelmező felesége kíséretében autóvásárlási céllal kereste fel az X. autókereskedés M.-i szalonját  (továbbiakban: szalon). Az ügylet részleteit az üzletkötővel megtárgyalva finanszírozási kérelmet terjesztettek  elő az eljárás alá vont hitelintézethez. Az üzletkötő még jelenlétükben megkísérelte felhívni a hitelintézet  illetékes ügyintézőjét, azonban ez nem sikerült. Amint az autószalonból hazaértek, kérelmezőt felhívta egy  hölgy a hitelintézet képviseletében, az üzletkötéshez szükséges adategyeztetés céljából. Kérelmező – korábbi  tapasztalataiból kiindulva, minthogy addig ebből csak előnye származott – a beszélgetés során közölte, hogy  látássérült. A következő napon az üzletkötő felhívta Kérelmezőt és arról tájékoztatta, hogy a hitelintézet –  kifejezetten fogyatékosságára való hivatkozással – elutasította a finanszírozási kérelmet, valamint kifogásolta,  hogy az üzletkötő „milyen alapon mert egy vak embernek gépjárművet eladni, mivel a hitelintézetnek már volt  ’afférja’ fogyatékossal”. Kérelmező előadta, hogy a történtekről irati bizonyítékkal nem rendelkezik,  indítványozta azonban, hogy a Hatóság bizonyítékként szerezze be a hitelintézet ügyintézője és a szalon  üzletkötője között lezajlott telefonbeszélgetés felvételét.  A későbbiekben egy másik banknál Kérelmező felesége, mint adós nevére sikerült a szerződéskötést  lebonyolítani.

 

A Hatóság az eljárás során beszerezte az eljárás alá vont üggyel kapcsolatos nyilatkozatát, belföldi jogsegély  útján az üzletkötő tanúvallomását, valamint tárgyalást tartott, amelyen meghallgatta az ügyfeleket, tanúként  pedig kérelmező feleségét és a szalon üzletkötőjét.

 

A tárgyaláson eljárás alá vont képviselője elmondta, hogy a hitelintézet gyakorlata szerint a finanszírozási  kérelem elbírálásának eredményéről csak az autószalont szokták értesíteni, az ügyfelet nem. Az értesítés  általában faxon vagy esetleg emailben történik, ugyanakkor a konkrét ügyet nem ismeri, nem tudta, hogy volt-  e esetleg telefonbeszélgetés a hitelintézet ügyintézője és az autószalon képviselője között. A szalon  üzletkötője elmondta, hogy jelenleg már nem az autószalonnál dolgozik, egyéni vállalkozó. Vallomása szerint  az elutasítást faxon kapta meg, amelyből az elutasítás konkrét indoka nem derült ki. Ez egyébként állítása  szerint általánosan bevett gyakorlat, ennek megfelelően ő sem mondta azt kérelmezőnek, hogy  látássérültségére hivatkozással utasították el kérelmét. Fentiek figyelembe vételével a Hatóság elfogadta  eljárás alá vont és a szalon üzletkötőjének egybehangzó nyilatkozatát, miszerint utóbbi és a hitelintézet  ügyintézője között az elutasítás indokolása tárgyában nem zajlott le telefonbeszélgetés és a kiküldött faxban  sem hivatkoztak Kérelmező fogyatékosságára. Elfogadta továbbá a Hatóság eljárás alá vont  „Kölcsönszerződés megkötésének elutasítása” elnevezésű irattal alátámasztott nyilatkozatát, mely szerint az  elutasítást az autószalon felé pusztán egy formanyomtatvány faxon történő megküldésével jelezte és annak  oka nem Kérelmező fogyatékossága, hanem a jövedelmi-vagyoni helyzetéből eredő kockázat volt. A tanú és  Kérelmező között lezajlott telefonbeszélgetés tekintetében két nyilatkozat áll szemben egymással, így a  tényállás ezen elemének tisztázására a Hatóság nem lát lehetőséget, ugyanakkor annak jelentősége is elmarad  a hitelintézet és a tanú közötti kommunikációétól.

 

Fentiekre tekintettel nem állapítható meg, hogy a hitelintézet megsértette volna az egyenlő  bánásmód követelményét, így a kérelmet el kellett utasítani.

 

  1. szeptember