EBH/123/2011

EBH/123/2011

 

Kérelmező első alkalommal 2011. júliusában, majd 2011. szeptemberében jelentkezett  raktáros-árufeltöltő-kommissiózó munkakörre egy gazdasági társasághoz. Az alkalmazás  feltételei között szerepelt a 20-30 év közötti életkori kitétel. Annak ellenére, hogy panaszos a  meghirdetett életkornál idősebb, összesen négyszer küldte el jelentkezését, állásinterjúra egy  alkalommal sem hívták be.

 

A hatóság előtti eljárásban a munkáltató elismerte a „szerencsétlen szóhasználatot”, azt  azonban tagadta, hogy a panaszost ezért hátrány érte volna. Alkalmazásának elmaradására  azért került sor, mert a kiválasztásban résztvevő munkatárs megítélése szerint önéletrajzából  az derül ki, hogy panaszos „komolyabb” munkát keres. A hatóság a tényállás tisztázása  érdekében 2011. júliusában és szeptemberében az adott munkakör esetében állásinterjúra  behívott, és felvételt nyert munkatársak életkori adatainak megvizsgálását, valamint az érintett  ügyfelek és tanú meghallgatását követően az alábbi megállapításokat tette.

 

A hatóság eljárása során megállapította, hogy az eljárás alá vont álláshirdetést  közzétevő munkáltató nem adta objektív tényezőkön alapuló okát panaszos személyes  meghallgatása, és így alkalmazása elmaradásának.  A hatóság az eljárás alá vontat az egyenlő bánásmód követelményébe ütköző magatartás  jövőbeni tanúsításától eltiltotta, 200.000,-Ft., azaz kétszázezer forint pénzbírságot  szabott ki, valamint elrendelte határozatának 30 napra történő nyilvánosságra  hozatalát.

 

Az eljárás alá vont a hatóság döntését keresettel megtámadta a Fővárosi Bíróság előtt.

 

  1. április 28.