EBH/139/2011

EBH/139/2011

 

Egy gazdasági társaság panasszal fordult egy önkormányzattal és egy gazdasági társasággal  („B”) szemben azért, mert vállalkozói díját a „B” társaság az önkormányzat utasítására nem  fizette ki. A panasz szerint az önkormányzat utasítása azért volt diszkriminatív, mert a lejárt  követeléssel rendelkező vállalkozók közül kizárólag azokat fizették ki, akik helyiek voltak.

 

A bepanaszolt önkormányzat a helyi általános iskola felújítására kötött vállalkozói szerződést  egy társasággal („A”) , amely azonban további alvállalkozói szerződéseket kötött a különböző  felújítási munkálatok elvégzésére.  A kérelmező alvállalkozóként vett részt a felújításban.  Az önkormányzat az iskola felújítását követően megbeszélést hívott össze a lejárt tartozások  áttekintése céljából. A megbeszélésen a helyi roma közösség tagjai, akik alvállalkozókként  vettek részt a felújításban, a polgármesteri hivatal ajtaját betörték és követelték tartozásaik  kiegyenlítését.  Az incidenst követően a polgármester utasította a vállalkozókat, hogy kizárólag a helyi  alvállalkozókat fizessék ki, ugyanis az önkormányzat rendelkezésére álló összeg nem volt  elégendő valamennyi lejárt tartozás kiegyenlítésére.

 

A hatóság a kérelemben foglaltak alapján védett tulajdonságként értékelte a panaszos azon  sajátos helyzetét, mi szerint az önkormányzat utasítására azért nem részesülhetett kifizetésben  jogszerű követelése ellenére, mert nem helyi alvállalkozó. A védett tulajdonságként értékelt  helyzetet árnyalta az a körülmény is, hogy a helyi vállalkozók érdekeik érvényesítésére  sajátos, erőszakos utat vettek igénybe (a hivatal ajtaját betörték), ezzel félemlítve meg a  döntési helyzetben lévő önkormányzatot.  A panaszosok lakóhelye a hatóság gyakorlata szerint csak abban az esetben értékelhető egyéb  helyzetként, amennyiben az egy bizonyos lakóhelyről való származás vagy éppen hogy nem  az adott településről való származás összefüggésbe hozható egy szélesebb körben érzékelhető,  előítéleteket is magában foglaló negatív értékítélettel.

 

A helyi közösségéhez nem tartozó személyek (vállalkozók és többnyire egyéni vállalkozók) a  panasz szerint önmagában azon az alapon szenvedtek hátrányt, hogy nem jelentettek a helyi  önkormányzat számára fenyegetést. A helyiek „haragjától” való félelem ugyanakkor a hatóság  megítélése szerint nem hozhatja hátrányosabb helyzetbe azokat a személyeket, akik  tartózkodnak az erőszakos, fenyegető fellépéstől. Figyelemmel arra, hogy a hátrány a  kérelmezőn túl több, nem helyi alvállalkozót is érintett, a hatóság összességében úgy ítélte  meg, hogy a nem helyi alvállalkozók sajátos helyzete védelemre érdemes, így egyéb  helyzetként értékelte a panaszos „nem helyi” illetőségét.

 

 A hatóság eljárás alá vonta az önkormányzatot és a kérelmezővel szerződő „B” gazdasági  társaságot.

 

 A tárgyaláson ellentmondó ügyféli nyilatkozatok születtek, hogy a megbeszélésen hangzott-e  el utasítás vagy kérés az eljárás alá vont önkormányzat részéről az általa jutatott összeg  felhasználására vonatkozóan. A tárgyaláson meghallgatott tanúk ugyanakkor határozottan  állították, hogy a polgármester arra utasította a fővállalkozókat, hogy csak a helyi (roma)  vállalkozókat fizessék ki az önkormányzat által juttatott, megelőlegezett összegből.  Az eljárás alá vont „B” gazdasági társaság védekezése is azon alapult, hogy a kérelmező  kifizetésére az önkormányzat utasítása miatt nem kerülhetett sor.  A tárgyaláson az eljárás alá vont önkormányzat képviseletében megjelent jegyző azt ugyan  cáfolta, hogy utasítás hangzott volna el arra vonatkozóan, hogy kinek utalhatják tovább a  vállalkozók az önkormányzat által részükre átutalt összeget, azt viszont elismerte, hogy „esetleg elhangozhatott (polgármester úr részéről), hogy szerencsésebb a helyi vállalkozókat  kifizetni, mert nekik kevesebb volt a követelésük”.

 

A tárgyaláson elhangzott nyilatkozatok alapján megállapítható volt, hogy az önkormányzat  utasítása hiányában nem a helyi vállalkozókat kellett volna kifizetni a követelések  esedékességének sorrendje szerint.

 

Az eljárás alá vont önkormányzat az Ebktv. 4. § b) pontja értelmében nem csak  jogviszonyaiban köteles az egyenlő bánásmód követelményének megtartására, hanem a  jogviszonyt nem keletkeztető más intézkedési során is. Ebből következően az eljárás alá vont  önkormányzatnak az egyenlő bánásmód követelményébe ütköző utasítás adásáért annak  ellenére fennállt a felelőssége, hogy közvetlen jogi kapcsolat közte és a kérelmező között nem  volt.  A szerződéses láncolat egyik végpontján álló, (megrendelő) önkormányzat utasítása annak  jellege miatt nem csak a vele szerződéses kapcsolatban álló vállalkozóját kötelezte, hanem az  kihatással volt valamennyi alvállalkozóra.

 

Az utasítás jogszerűségének megítélésénél a hatóság vizsgálta azt is, hogy az önkormányzat  intézkedése megfelelt-e az előnyben részesítés törvényi feltételeinek. Az Ebktv. 11. § (1)  bekezdése értelmében ugyanis nem jelenti az egyenlő bánásmód követelményének  megsértését az a rendelkezés, amely egy kifejezetten megjelölt társadalmi csoport tárgyilagos  értékelésen alapuló esélyegyenlőtlenségének felszámolására irányul, feltéve, hogy törvényen  vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeleten, illetve kollektív szerződésen  alapul, nem sért alapvető jogot, nem biztosít feltétlen előnyt, és nem zárja ki az egyéni  szempontok mérlegelését.  Figyelemmel arra, hogy az önkormányzat utasítása nem önkormányzati rendeleten vagy más  jogszabályon alapult, eleve nem felel meg az előnyben részesítés fentiekben ismertetett  feltételeinek, így az önkormányzat ezen az alapon nem mentesülhetett.

 

A „B” társaság alappal hivatkozott arra, hogy a vele szerződéses kapcsolatban álló „A”  társaság utasítását (amely az önkormányzat utasítását tolmácsolta) nem tagadhatta meg,  hiszen megrendelője egyértelművé tette számára, hogy az utalt összeg mire fordítható. Az  utasítás megtagadásával a társaság kockáztatta volna fennálló tartozása egy részének  törlesztését. A hatóság a társaság védekezését ésszerűnek értékelte, különösen annak  fényében, hogy ígéretet kapott arra, hogy hamarosan valamennyi követelés kiegyenlítésre  kerül. Mindezekre tekintettel a hatóság elutasította a „B” társasággal szemben benyújtott  kérelmet.

 

A hatóság megállapította, hogy az önkormányzat közvetlen hátrányos  megkülönböztetést alkalmazott a kérelmezővel szemben. A hatóság a  jogkövetkezmények meghatározása során figyelemmel volt arra, hogy az önkormányzat  saját, elkülönített forrását ajánlotta fel az alvállalkozók számláinak kiegyenlítésére, a  nélkül, hogy erre egyébként köteles lett volna, hiszen a felújítás pályázati támogatásból  valósult meg, amelynek késedelmes folyósítása adott eleve okot a megbeszélés  összehívására. A hatóság eltiltotta az önkormányzatot attól, hogy a jövőben oly módon  részesítse előnyben a helyi lakosokat, vállalkozókat, hogy az egyben az egyenlő  bánásmód követelményének sérelmét is eredményezze.