EBH/57/2011

EBH/57/2011

 

A panaszos kérelmében előadta, hogy álláskereső, a munkaügyi központban tájékoztatták  arról, hogy az eljárás alá vont a téli időszakra keres fizikai munkára munkavállalókat. A az  álláshirdetés aznap került fel a munkaügyi központ rendszerébe, az ajánlható állások közé, és  panaszos még aznap személyesen jelentkezett a hirdetésre az eljárás alá vont telephelyén. Ott  azt a tájékoztatást kapta, hogy később, dél körülmenjen vissza, mert a felvétel kérdésében  javaslattételre jogosult vezető nem tartózkodik az irodában. A panaszos néhány órával  később visszament, ekkor találkozott a vezetővel, aki a Kérelmező elmondása szerint  végigmérte, és lekezelően, a folyosón közölte vele, hogy minden helyet betöltöttek, ezért nem  tudja felvenni. A panaszos állítása szerint elutasításának oka roma származása volt.

 

A hatóság az ügyben nyilatkozattételre hívta fel az eljárás alá vont gazdasági társaságot,  amely válaszában részletesen feltárta a döntési folyamatot, csatolva az ügyben érintett  személyek írásos nyilatkozatát is. Ebből az derült ki, hogy az álláshirdetés közzétételét  megelőzően már jelentkeztek „visszatérő” munkavállalók, akik a téli időszakban rendszeresen  szoktak dolgozni a cégnél, és emellett a jelentkezők visszajelzései alapján az álláslehetőség  híre a munkaügyi központból kiszivárgott, még mielőtt a hirdetés nyilvánossá vált volna. Így  a Kérelmezőt megelőzően már többen jelentkeztek az állásra, akikkel ugyanaz a vezető  tárgyalt, aki a Kérelmező jelentkezését elutasította. Ennek oka éppen az volt, hogy tisztában  volt azzal, hogy már minden helyet sikerült betölteni.

 

A hatóság döntésében megállapította, hogy a sérelem bekövetkezése és a védett  tulajdonság között nem volt megállapítható összefüggés, az eljárás alá vont a tényállás  felderítését messzemenően elősegítette, ugyanakkor a jelentkezés elutasításának  hátterében előítéletesség nem volt felfedezhető, és annak az eljárás alá vont ésszerű okát  adta, amelyet okiratokkal és tanúvallomásokkal is alátámasztott.

 

  1. május