Politikai vélemény, mint védett tulajdonság

Kérelmező jelentkezett az önkormányzat felhívására, amely tűzifa igénylésére vonatkozott. Az önkormányzat később tájékoztatta a lakosságot, hogy pályázatuk nem volt sikeres, ezért tűzifa juttatása nem várható. Egyes személyeknek azonban szállítottak tűzifát, a védőgát oldalán a közmunkaprogramban kitermelt akácfa csonkok szétosztásával. Kérelmezőt a fuvarozó tájékoztatta, hogy nem jogosult tűzifára, hozzá nem szállít. Kérelmező háromszor próbált tájékozódni a polgármesternél, hogy másokkal szemben miért nem jogosult a juttatásra, azonban egyszer sem kapott választ. Kérelmét a kormányhivatal is elutasította, mert a segélyek iránti igény elbírálása a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozik. Kérelmező az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult.

Arra hivatkozott, hogy politikai véleményével összefüggésben zárta ki a polgármester a tűzifa juttatásából, mert a választásokon nyíltan a másik jelöltet támogatta.  A hatóság eljárás alá vonta a település polgármesterét, az ügyben tárgyalást tartott és tanukat hallgatott meg. Megállapította, hogy az önkormányzat a fát tulajdonosi joggyakorlással, önként juttatta el az igénylőkhöz. A juttatásban részesülők köréről a polgármester személyesen döntött, aki nem tudott a hatóság előtt olyan szempontrendszert bemutatni, amely alapján a rászorultságot megállapította, és amely alapján kérelmező nem tekinthető rászorultnak. Az eljárásban kiderült az is, hogy kérelmezőn kívül nem volt olyan személy, aki korábban ugyan rászorultságára tekintettel részesült támogatásban, a tárgyi ügy alapját képező tűzifa szétosztásakor azonban elutasították.  

A hatóság megállapította: a polgármester azzal, hogy a panaszost politikai véleményével összefüggésben hátrányosan megkülönböztette, megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. Megtiltotta a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását, egyben határidő kitűzésével arra kötelezte a polgármestert, hogy dolgozza ki és mutassa be a tűzifa szétosztásának objektív szempontrendszerét. Elrendelte továbbá a jogerős és végrehajtható - az eljárás alá vont adatainak kivételével - anonimizált határozatának nyilvános közzétételét a hatóság www.egyenlobanasmod.hu internetes oldalán 30 napra. Az eljárás alá vont polgármester a hatóság kötelezésének eleget tett és határozatot jogorvoslattal nem támadta meg.

A hatóság a szankció alkalmazásánál figyelembe vette, kérelmező emberi méltóságát és egzisztenciális helyzetét egyaránt sértette, hogy az ellenjelölt támogatása miatt a megválasztott polgármester indokolás nélkül kizárta a tűzifa támogatásból. A hatóság álláspontja szerint a rászorultság objektív szempontok nélküli megállapítása önkényességre adhat alapot a védett tulajdonsággal rendelkező személyek vonatkozásában, és a támogatás átlátható és igazságos elosztása ellen hat. A hatóság a jövőbeli hasonló esetek elkerülése érdekében szükségesnek látta a határozat nyilvános közzétételének elrendelését. A szankció alkalmazásában értékelte azt a tényt, hogy a település hátrányos helyzetű. Bírság kiszabását nem tartotta indokoltnak, mert az alkalmazott szankciókkal a lakosság számára nyújtott, akár önként vállalt támogatások, juttatások igazságos és átlátható elosztásának megvalósítását célozta.

 

(Kép forrása)