Nemzetközi tanácskozáson járt az Egyenlő Bánásmód Hatóság
Brüsszelben rendezték meg november végén az Európai Alapjogi Ügynökség (FRA) és az Esélyegyenlőségi Hálózat (Equinet) munkatársainak, tagjainak találkozóját, amelyre hatóságunk is meghívást kapott.
A hatóság elnöke és munkatársa 2011. november 29-én délelőtt részt vett Brüsszelben az Európai Esélyegyenlőségi Hálózat (Equinet) esélyegyenlőséggel és egyenlő bánásmóddal foglalkozó testületek vezetői részére rendezett találkozón. A megbeszélésen szó volt- egyebek mellett- arról, hogy szükséges-e a jövőben különböző, a Párizsi Elvekben megfogalmazott standardok szerint irányelvben is rögzíteni mindazokat a követelményeket és feladatokat, amelyeket az egyenlő bánásmóddal és esélyegyenlőséggel foglalkozó testületek hivatottak ellátni. Thomas Hammarberg, az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosa röviden ismertette, milyen kihatással van a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válság az esélyegyenlőségi testületek működésére. Hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak kell biztosítania mindazokat a körülményeket, amelyek az ilyen szervezetek számára a válság hatása ellenére lehetővé teszi feladataik ellátását és biztosítja működési feltételeiket úgy, hogy az egyébként irányelvekben már konkretizált feladataikon túl az ENSZ Párizsi Elvek, az ECRI által megfogalmazott ajánlások, valamint a Fogyatékkal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezmény által javasolt céloknak is megfeleljenek. Hammarberg kiemelten fontosnak tartja ezeknek a testületeknek a függetlenségét mind szakmai, mind gazdasági szempontból, továbbá eljárásuk hatékonyságát, amely nélkül egyetlen szervezet sem végezhet eredményes munkát. A vezetők találkozóján szóba került, hogy több szervezet is küzd az ún. „nem jelentett ügyek” problémájával, különösen a romák, fogyatékossággal élők, időskorúak és LMBT emberek esetében, akik különböző okok miatt nem fordulnak az esélyegyenlőségi és egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezetekhez az őket ért hátrányos megkülönböztetés miatt. Így olybá tűnhet a különböző statisztikai adatokat elemezve, hogy e tulajdonságokkal rendelkezőket – bár a valóság más- elenyésző számban ér diszkrimináció. A résztvevők a találkozón vitatkoztak az esélyegyenlőségi munka és a szélesebb értelemben vett emberi jogokat érintő kérdések közötti kapcsolatról, az Európai Bizottság részéről megjelent Aurel Ciobanu-Dordea esélyegyenlőségi igazgató pedig röviden ismertette a Bizottság jövőbeni feladatait és elképzeléseit arról, hogy a bevezetőben említett standardok kötelező faktorként történő rögzítése nélkül is milyen módon tölthetik be az egyenlő bánásmóddal foglalkozó testületek a feladataikat. 2011. november 29-én és 30-án tartotta meg az Equinet 6. éves rendes közgyűlését Brüsszelben, melyre az esélyegyenlőséggel és egyenlő bánásmóddal foglalkozó szervezetek vezetőinek értekezletét követően került sor. A másfél napos közgyűlésen a részt vevő tagok szavaztak és elfogadták az Equinet 2010 évről készített beszámolóját, a 2012-re készített munkatervét, a jövő évre tervezett költségvetését, döntöttek további tagok teljes taggá történő felvételéről (Lengyel Emberi Jogok Védelmével foglalkozó szervezet, Portugál Foglalkoztatási Esélyegyenlőségi Bizottság, Portugál Migránsokkal és Interkulturális Párbeszéddel Foglalkozó Főbiztosság, Szlovén Esélyegyenlőségi Hivatal). Tekintettel arra, hogy az Equinet vezetőségének kétéves mandátuma is lejárt, sor került a tagjelöltek bemutatkozására. Az Equinet vezetőségébe ismét megválasztásra került Domenica Ghidei (Hollandia), Néphéli Yatropulos (Franciaország) valamint Jozef de Witte (Belgium), utóbbi az elnöki tisztséget vette át a leköszönő Mandana Zarrehparvartól. Új vezetőségi tagok: Asztalos Csaba Ferenc (Románia), Evelyn Collins (Észak-Írország), Julija Sartuch (Litvánia), Tena Simonovic Einwalter (Horvátország), Elke Lujanski-Lammer (Ausztria) és Therese Spiteri (Málta). Az éves rendes közgyűlésen az Equinet négy munkacsoportjának vezetői beszámoltak a munkacsoportok 2011-ben végzett munkájáról, és bemutatták azokat a kétnyelvű kiadványokat, amelyeket a munkacsoport tagok részvételével állítottak össze. |





