A 2005. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklásaI. Általános indoklás 1.) Az intézmény 2005. évi szakmai tevékenységének és mûködésének összefoglalása: A Magyar Köztársaság Kormánya 2004. december 22-én fogadta el a hatóságra és eljárásának részletes szabályaira vonatkozó 362/2004.(XII.26.) Korm. rendeletet. A fentiek értelmében az egyenlõ bánásmód követelményének érvényesülését országos hatáskörû szerv, az Egyenlõ Bánásmód Hatóság ellenõrzi, amely 2005. február 1-jén kezdte meg mûködését. A Hatóság a Kormány irányítása alatt áll, felügyeletét az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlõségi miniszter látja el. A Hatóság elnökét a miniszterelnök 2005. január 26-án nevezte ki. A Hatóság költségvetési jogállását tekintve az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlõségi minisztérium költségvetési fejezetében önálló címet képez. A Hatóság hatásköre, feladatai: A Hatóság alapfeladata hatósági tevékenység, e mellett szervezési, tájékoztatási, a jogi szabályozás terén véleményezõ és javaslattételi, valamint gazdálkodási feladatai vannak. Hatósági feladatok: A Hatóság az egyenlõ bánásmód követelményének megsértése esetén a jogaiban sértett fél kérelmére, vagy a törvényben meghatározott esetekben hivatalból lefolytatja a hatósági eljárást annak megállapítása érdekében, hogy történt-e hátrányos megkülönböztetés. Amennyiben az eljárás során bebizonyosodik, hogy sérült az egyenlõ bánásmód követelménye, hatósági határozattal, a törvényben meghatározott szankciót alkalmaz. Közigazgatási eljárás keretében fellebbezésre nincs lehetõség, a határozat ellen bírósági felülvizsgálatnak van helye, mely a Fõvárosi Bíróság hatáskörébe és kizárólagos illetékességébe tartozik. A hatósági eljárás sajátosságai: A Hatóság a bizonyítási eljárást egyrészt az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló, többször módosított 1957. évi IV. törvény, (a továbbiakban: Áe.), 2005. november 1-tõl az új közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatásról szóló 2004. évi CXL. törvény ( Ket.), valamint a 362/2004.(XII.26.) Korm. rendeletben elõírt különös eljárási szabályok alapján folytatja le. A kormányrendelet fõszabályként tárgyalástartási kötelezettséget ír elõ a Hatóság számára, és úgy rendelkezik, hogy a székhelyén (azaz Budapesten ) lakcímmel nem rendelkezõ személyt ( személyeket ) a Hatóság azon önkormányzat polgármesteri hivatalának székhelyére idézi, amelynek székhelyén a kérelmezõ lakik, vagy tartózkodik. A 2005. évben 102 esetben tartottunk tárgyalásokat, meghallgatásokat. Ezek zöme vidéken volt. A Hatóságnak egyik fontos bizonyítási eszköze az úgynevezett teszteléses eljárás, amelynek elvégeztetéséhez megfelelõ személyeket kell találni, és gondoskodni kell az alapos képzésükrõl, amely munka az elmúlt esztendõben elkezdõdött. A tesztelést végzõ személyek körének összeállítása folyamatosan történik, ehhez kértük és kérjük a civil szervezetek segítségét is. Jelenleg 32 fõ vállalta e feladatot. A Hatósághoz érkezett beadványok jellemzõi:
2005. december 31-éig 491 ügy érkezett a Hatósághoz. Ezeknek egy részében nyomban megállapítható volt a hatáskör hiánya ( pl. 2004. január 27-e elõtt keletkezett ügyek, vagy amelyben bírósági eljárás van folyamatban ), 45 esetben áttettük a beadványt más, hatáskörrel rendelkezõ hatósághoz. 144 ügyet határozattal zártunk le, 212 beadvány fõleg tájékoztatás kérésre irányult, 90 ügy év végén még folyamatban volt. Az év végéig 144 határozatot hoztunk, melyek legjellemzõbb összefoglalóit folyamatosan közzétettük a honlapunkon. Ezek közül kötelezést tartalmaz 9 határozat, egyezséget hoztunk létre a felek között 6 esetben, az elutasított kérelmek száma 104, az eljárást megszüntettük 25 esetben. A marasztaló határozatok közül 3 esetben szabtunk ki bírságot, 2 esetben a határozatot nyilvánosságra hoztuk. A bírság legmagasabb összege 500.000,- Ft volt. A döntéssel szemben 14 esetben fordultak bírósághoz felülvizsgálati kérelemmel. A bíróság 3 esetben elutasította a keresetet, a többi ügy még folyamatban van. 2005. november 1-tõl belépett egy új feladat: a megváltozott munkaképességû munkavállalókat foglalkoztatni kívánó munkáltatóknak az akkreditációs eljáráshoz – valamint 2006. január 1-tõl valamennyi állami támogatás igényléséhez - be kell szerezni Hatóságunktól igazolást arról, hogy a kérelem benyújtását megelõzõ féléven belül vele szemben a foglalkoztatás területén az egyenlõbánásmód megsértését a Hatóság nem állapította meg. Ezt a Hatóság hatósági bizonyítvány kiállításával igazolja. Év végéig 250 bizonyítványt adtunk ki, míg 2006. elsõ három hónapjában 3100 darabot. A Hatóság egyéb feladatai: A jogaiban sértett személyek és csoportok védelmében a Hatóság élhet közérdekû igényérvényesítési jogával, s munkajogi, személyiség jogi pert indíthat, ha a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható, nagyobb csoportját érinti. Az elmúlt idõszakban erre még nem került sor, hatóságunk rendelkezik pervitelben járatos munkatárssal, de annak idõ és munkaigénye a kapacitásunkat meghaladta. Számos esetben véleményeztünk jogszabálytervezeteket. Fontosnak tartottuk, s jogszabályi kötelezettségünk is a közvélemény folyamatos tájékoztatása az egyenlõ bánásmód érvényesülésével kapcsolatos helyzetrõl. Ennek egyik kiemelten fontos eszköze a Hatóság honlapja, melynek elérhetõsége: (www.egyenlobanasmod.hu). A honlapon minden friss hírt megjelentettünk, a legjellemzõbb ügyekrõl „jogesetek” címszó alatt összefoglalókat közöltünk. Rendszeres tájékoztatást adtunk a Tanácsadó Testület munkájáról, állásfoglalásaikat közzétettük. Számos elõadást tartottunk különbözõ konferenciákon, civil összejöveteleken. Ezek száma 2005-ben 83 volt. Részt vettünk a Belügyminisztérium szervezésében minden megyében a kisebbségi önkormányzatok továbbképzésén, tájékoztatást adtunk a jogérvényesítés lehetõségeirõl. A sajtó kiemelt érdeklõdéssel kísérte a hatóság munkáját, az elnök, az elnökhelyettes, illetve a munkatársak a különbözõ médiákban 112 alkalommal szerepeltek. A Hatóság elnöke a Közigazgatási Hivatalok vezetõi részére is tartott elõadást. Részletes tájékoztatót jelentettünk meg a Hatóság hatáskörérõl az Önkormányzati Tájékoztatóban, amely remélhetõleg minden település vezetõihez eljutott. Ugyancsak megtaláltuk a lehetõségét annak, hogy a betegjogi és gyermekjogi képviselõk részére tartott konferencián ismertessük a Hatóság tevékenységét, több konkrét ügyben is segítségükkel jártunk el, rendszeres a kapcsolatunk az ágazati szakszervezetekkel. Hatóság kapcsolatai: A Hatóság tevékenységét a Hatóság mellett mûködõ 6 tagú Tanácsadó Testület segítette. A testületi tagok nagy tekintélyû, az emberi jogok védelmében nevet szerzett, kiemelkedõ tapasztalatokkal rendelkezõ személyek. Feladatuk, a hatóság munkájának folyamatos figyelemmel kísérése, véleményezési, javaslattételi joguk van az egyenlõ bánásmódot érintõ kormányzati döntésekre, a jogi szabályozásokra vonatkozóan. A Hatóság gondot fordított a társadalmi és civil szervezetekkel való kapcsolat felvételére. A jogvédõ szervezetek, a civil szervezetek által szervezett továbbképzéseken és tréningeken a Hatóság munkatársai közremûködtek az oktatásban. A közös feladatokat kisebb csoportos megbeszéléseken vitattuk meg, mely munka ez évben is folytatódik. Létrejött a munkakapcsolat a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériummal, az Országos Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõséggel, az OKÉV-el. Felvettük a kapcsolatot a Legfõbb Ügyészséggel, a Fõvárosi Munkaügyi Bírósággal, a Fõvárosi Bíróság Közigazgatási Kollégiumával, a Pesti Központi Kerületi Bírósággal, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyûlési Biztosával, az Oktatási Minisztérium romaügyi miniszteri biztosával. A nemzetközi kapcsolataink fokozatosan bõvülnek. Felvettük a kapcsolatot a bécsi székhelyû Rasszizmus és Idegenellenesség EU-s Megfigyelõ Központjának (EUMC) magyarországi képviselõivel, akik évente átfogó jelentést készítenek az EU részére a magyarországi helyzetrõl, bekapcsolódtunk az Európa Tanács által létrehozott ECRI munkájába, valamint a MIGPOLGROUP szervezésében megalakult Equinet hálózat tevékenységében. Ugyancsak kapcsolatba léptünk a Double Decker Ügynökséggel, akik „A sokszínûségért. A diszkrimináció ellen” elnevezésû, 2001-2006 között tartó kampány szervezésével, az EU diszkrimináció ellenes programjainak hazai terjesztésével, a kivitelezés megvalósításával foglalkoznak. Hatóságunk vállalta a kampány szakmai segítését, amelynek elsõ megnyilvánulása a Sziget Fesztiválon történõ közös fellépés volt. Együtt bonyolítottuk a tesztelõk részére szervezett elsõ oktatást. Elindítottunk egy emberjogi konzultációt is hazai neves tudósok, közismert emberjogi szaktekintélyek részvételével. Vendégeink voltak Bíró András, Kollonay Csilla, Csepeli György, Halmai Gábor. A Hatóság mûködõképességének helyzete: A Hatóság 2005. évi költségvetési elõirányzatai jelentõsen alultervezettek voltak, melynek oka, hogy sem az egyenlõ bánásmódról és az esélyegyenlõség elõmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény elfogadásának, sem a Hatóság létrehozásának idõpontjában nem állhattak rendelkezésre olyan elõzetes hatástanulmányok, melyek minden tekintetben megalapozott tervezést tettek volna lehetõvé. A Kormány 2004. decemberi döntése szerint a hatóságnál a személyi feltételek biztosítása fokozatosan történik. A Hatóság mûködésének egyéves tapasztalatait, a növekvõ ügyérkezést, a vonatkozó jogszabályokban elõírt feladatok végrehajthatósági feltételeit alapul véve a költségvetési létszámunk mintegy 10 fõvel alatta marad a szakmailag indokoltnak. . Egész éven át tartó rendkívül takarékos gazdálkodással likviditásunkat folyamatosan meg tudtuk õrizni, a Hatóságnak fizetési határidõn túli pénzügyi kötelezettsége sem év közben, sem 2005. december 31.-én nem volt. 2.) Elõirányzatokkal való gazdálkodás:
A Kormány decemberi döntése alapján a Hatóság 2005. évi mûködésére 147,7 millió forintot hagyott jóvá. A megalakulás és a mûködés forrásait a MEH (25 millió forint) és az esélyegyenlõségi tárca (122,7 millió forint) volt köteles biztosítani a fejezeti kezelésû elõirányzatai terhére. A vonatkozó törvényi szabályozásban rejlõ ellentmondások következtében az önálló gazdálkodás feltételei (saját elõirányzat-felhasználási keretszámla, elõirányzatok rendelkezésre állása, stb.) jelentõs késedelemmel, csak március végén teremtõdtek meg, miközben a Hatóság szakmai mûködését már február 1-jétõl megkezdte. Ezen átmeneti idõszakban az intézmény mûködtetéséhez szükséges alapvetõ infrastruktúra biztosításáról az ICSSZEM Igazgatásagondoskodott, melynek költségei az átcsoportosítandó elõirányzat terhére elszámolásra kerültek / 11,6 millió forint /. A Hatóság 2005. évi mûködésére jóváhagyott, az ICSSZEM által biztosítandó 122,7 millió forintból a költségvetési törvény 51.§-ában elõírt - államháztartási egyensúlyt biztosító -– tartalék elõirányzat létrehozása kapcsán további 12,7 millió forint zárolásra került, illetve az ICSSZEM ennyivel csökkentette a Hatóságnak átadott forrás összegét. Így az ICSSZEM részérõl az induláshoz ténylegesen átadott elõirányzat 98,4 millió forint volt. Az intézményi hatáskörben végrehajtott elõirányzat módosításokat az alábbiak indokolták: A Hatóság mûködését a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Vigadó utca 6. szám alatti épületében kezdte meg - a GKM által üzemeltetett épület 15 helyiségében, 379 nm alapterületen -, melyet 2005. júliusában a KVI értékesített.
Ezt követõen - mivel piaci színvonalú irodabérleti költség felmerülésével lehetett kalkulálni- 2005. második félévében rendkívül szigorú gazdálkodást folytattunk, dologi és beruházási kiadásainkat a költözéshez kapcsolódó többletköltségek finanszírozhatósága érdekében késõbbi idõpontokra halasztottuk. Év végére azonban lehetõségünk nyílt – kedvezõ fizetési kondíciók mellett - a GKM Margit körúti épületében történõ elhelyezésre. Ez teremtett lehetõséget arra, hogy az addig halasztott, de szakmailag indokolt beruházási igényeinket megvalósíthassuk. Ennek érdekében 4,0 millió Ft-ot intézményi hatáskörben dologi kiadásokról az intézményi beruházások kiemelt elõirányzatra átcsoportosítottunk. Az ICSSZEM 2004. évi jóváhagyott maradványából 10,0 millió Ft összegben részesültünk, melybõl a költözködéshez kapcsolódóan jelentkezõ felújítási igények kerültek kielégítésre, továbbá informatikai, irodatechnikai eszközök, bútorok és egyéb berendezési tárgyak kerültek beszerzésre. A Magyar Államkincstár által nyilvántartott elõirányzatok és teljesítések, valamint a Hatóság 2005. évi beszámolójában szereplõ elõirányzatok és teljesítések az egyeztetés során eltérést nem mutattak, így indoklásra szoruló hibalista nem keletkezett. 3.) Egyebek A Hatóságnál közszolgálati és munkajogviszonyban foglalkoztatottak 2005. évi költségvetési létszáma 17 fõ, melybõl alaptevékenységi körben foglalkoztatunk 11 fõt, adminisztratív, titkársági feladatokra 3 fõt, gazdálkodási, költségvetési szakterületen 2 fõt, gépjármûvezetõi tevékenységre 1 fõt. Az engedélyezett költségvetési létszám az év folyamán két lépcsõben, fokozatosan került feltöltésre. Az egyes szakterületek létszáma mind az alaptevékenységi, mind a funkcionális szervezeti egységeknél alatta van az ellátandó feladatok által igényeltnek, így kényszerûségbõl több funkcionális feladatot megállapodás, vagy szerzõdés alapján külsõ szolgáltatóval végeztetünk. A humánpolitikai, informatikai és központosított illetmény számfejtési feladatokat a MEH, a közbeszerzési, számviteli, gépjármû ügyintézõi feladatokat pedig külsõ szolgáltató útján látjuk el. II. Az egyes elõirányzatok részletes bemutatása 1.) Személyi juttatások és munkaadókat terhelõ járulékok A személyi juttatások 2005. évi induló elõirányzata 60.100 ezer Ft, a munkaadókat terhelõ járulékoké pedig 17.700 ezer Ft volt, melyet a fõtisztviselõi illetménykülönbözet 62.504 ezer Ft-ra, illetve 18.468 ezer Ft-ra módosított. Az elõirányzatok mértéke a Hatóság évközi megalakulásához és az engedélyezett 17 fõs költségvetési létszám fokozatos, két lépcsõben történõ feltöltéséhez igazodva (február 1-jei hatállyal 10 fõ, július 1-jétõl további 7 fõ), a ténylegesen várható kifizetések alapulvételével idõarányosan került meghatározásra. A személyi juttatások elõirányzatán belül az illetményen felüli juttatások a vonatkozó jogszabályi elõírásoknak és a Hatóság idõközben elfogadott Közszolgálati és Szociális szabályzatának megfelelõen – a Hatóságnál eltöltött tényleges közszolgálati jogviszony arányában - kerültek megtervezésre, illetve kifizetésre. Így: a ruházati költségtérítés az illetményalap 200 %-a, üdülési hozzájárulás üdülési csekk igénybevétele esetén az illetményalap 150 %-a, étkezési hozzájárulás melegétkezés igénybevételével 8.000 Ft/fõ/hó, iskolakezdési támogatás az adómentesen juttatható 17.000 Ft mértékben, éves BKV bérlet juttatás, illetve egy alkalommal 5.700 Ft összegben kis értékû ajándék. Egy fõ esetében sor került még albérleti hozzájárulás kifizetésre. Önkéntes nyugdíj és egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás kifizetésére – annak ellenére, hogy több dolgozónk is rendelkezik ilyen tagsággal – költségvetési forrás hiányában nem kerülhetett sor. Normatív jutalom elõirányzatot a vonatkozó államháztartási elõírások figyelembevételével 7 %-os mértékben terveztünk, mely a tényleges kifizetések alkalmával 14%-ra módosult. A növekmény forrása a fokozatos létszámfeltöltésbõl, az év közben betöltetlen álláshelyek bérébõl keletkezõ megtakarítás volt. Jutalom kifizetésre az év folyamán két alkalommal, differenciált mértékben került sor. Az illetmény + 20 %-os mértékû eltérítése 2 fõ esetében valósult meg, 12 fõ illetmény beállási szintje 100 %-os. A Hatóság személyi juttatás elõirányzatának felhasználásán belül a rendszeres és nem rendszeres személyi juttatások mellett 13%-os arány képviseltek a külsõ személyi juttatások. Ez a viszonylag magas arány abból adódik, hogy a megbízási szerzõdéssel munkát végzõk díjazásán felül itt kerül elszámolásra a 6 fõs Tanácsadó Testület részére fizetett költségtérítés (havonta, egy fõre a köztisztviselõi illetményalap 150%-a), a hatósági ügyekben meghallgatásra idézett személyek és a kérelmezõk részére fizetett útiköltség térítés, továbbá a tesztelési feladatokat ellátók díjazása és költségtérítése. A Hatóság 2005. december 31-i munkajogi záró létszáma 18 fõ volt, melybõl 14 fõ köztisztviselõ, 1 fõ munkavállaló, 3 fõ megbízási jogviszonyban foglalkoztatott. Ebbõl szakmai tevékenységet látott el 10 fõ, adminisztratív, titkársági feladatokat 4 fõ, intézményüzemeltetési tevékenységet 4 fõ. Felsõfokú végzettséggel a foglalkoztatottak közül 12 fõ rendelkezett. 2005. évben tartósan betöltetlen létszámhely 1 fõ volt. 2.) Dologi kiadások A dologi és egyéb folyó kiadások induló elõirányzata 30.600 ezer Ft volt, melybõl az év végén 4.000 ezer forintot saját hatáskörben intézményi beruházásokra átcsoportosítottunk. Dologi kiadásaink között 4.366 ezer forintot tettek ki a készletbeszerzések, melybõl a legjelentõsebb tételt a Hatóság megalakulásával és elhelyezésével összefüggõ kis értékû tárgyi eszköz – bútor, berendezési tárgy –(2.239eFt), valamint papír, irodaszer, nyomtatvány (862eFt) beszerzések tették ki. A hajtó és kenõanyag felhasználás (451eFt) nem volt meghatározó, mivel a Hatóság eleinte csak egy db, majd szeptembertõl két db személygépjármûvet üzemeltetett. Szolgáltatási kiadásokra 6.477 ezer Ft-ot költöttünk, melynek közel 80 %-át az elhelyezéshez kapcsolódó irodahasználati díjak tették ki. Vásárolt közszolgáltatásokra 2.388 ezer forintot fordítottunk, melyet az indokol, hogy az intézményüzemeltetési feladatokat annak volumene és speciális szakmai ismereteket igénylõ összetettsége miatt a rendelkezésre álló létszámmal ellátni lehetetlen, melynek következtében a közbeszerzési, a számviteli, és a gépjármû ügyintézõi feladatokat külsõ szolgáltatóval végeztetjük el. A vásárolt termékek és szolgáltatások után 3.715 ezer Ft általános forgalmi adó költség merült fel. Szellemi tevékenység végzésére fordított kiadásaink 1.850 ezer Ft-ot tettek ki, melyet a közigazgatási eljárási törvény hatálybalépésével összefüggõen a hatósági jogalkalmazás során felmerülõ, jogértelmezést igénylõ kérdésekben igénybevett tanácsadás, illetve jogszabály alkotási feladatok ellátása tett indokolttá. Egyéb folyó kiadásaink - melybõl a legjelentõsebb tételt a kincstári szolgáltatásokért fizetett térítési díj, a személygépjármûvek után fizetett biztosítási díjak és a befizetett személyi jövedelemadó tették ki – 1.160 ezer Ft-ban teljesültek. 3.) Pénzeszköz átadás, egyéb támogatás Az Egyenlõ Bánásmód Hatóság ezeken a jogcímeken 2005. évben sem elõirányzattal, sem felhasználással nem rendelkezett. 4.) Intézményi beruházási kiadások Az intézményi beruházási kiadások 15.000 ezer Ft-os induló elõirányzata két forrásból került növelésre, egyrészt dologi kiadási megtakarításainkból saját hatáskörben, másrészt a fejezettõl átvett pénzeszközök terhére, s ezáltal 27.100 ezer Ft-ra növekedett. Ennek terhére 2005. év folyamán ténylegesen 16.540 ezer Ft-ot költöttünk. A felmerült kiadásokból 8.073 ezer forintért két db személygépkocsit vásároltunk, mellyel az állami vezetõk juttatásaira vonatkozó jogszabályi elõírásokat teljesítettük. Jelentõs tételt, 5.029 ezer Ft-ot tett ki a Hatóság mûködésének beindításához szükséges nagy értékû berendezési tárgyak, többnyire bútorok, illetve informatikai és irodatechnikai eszközök beszerzése. Mindezek után 3.278 ezer Ft Áfa fizetési kötelezettségünk jelentkezett. 5.) Felújítás Felújítási kiadásokkal eredetileg a Hatóság nem tervezett. Azonban az a körülmény, hogy a GKM Vigadó utcai épülete értékesítésre került és költöznünk kellett, maga után vonta az újonnan bérbe vett irodahelyiségek egy részének tisztasági festését és szükséges átalakítását, mely bruttó 1.900 ezer Ft-ba került. Forrása az ICSSZEM-tõl átvett 2004. évi maradvány volt. 6.) Bevételek Az Egyenlõ Bánásmód Hatóság a megalakulásakor összeállított elemi költségvetésében sem mûködési sem felhalmozási bevételt nem tervezett. Kiadásait A MEH-tõl és az ICSSZEM-tõl - fejezeti kezelésû elõirányzatból – kapott támogatásból finanszírozta. Év közben 20 ezer Ft mûködési bevételünk keletkezett, miután egy dolgozónk a részére nyújtott helyi közlekedési bérletet maradványértéken megváltotta. 2005. év folyamán átvett pénzeszközként 10.000 ezer Ft-ot vettünk át az ICSSZEM-tõl, hogy a székhelyváltozásból eredõ többletköltségek, így a bérbevett irodák felújítása, bútorokkal, számítástechnikai eszközökkel, irodatechnikai eszközökkel való berendezése, az informatikai hálózat kiépítése finanszírozhatóak legyenek. 7.) Fejezeti kezelésû elõirányzatokból átvett feladatunk 2005. évben nem volt. 8.) Elõirányzat maradvány elszámolása A Hatóság 2005. évi gazdálkodása során 16.767 ezer Ft elõirányzat maradvány keletkezett, melybõl 15.694 ezer Ft-ot terhel kötelezettségvállalás, míg 1.021 ezer Ft kötelezettséggel nem terhelt. Budapest, 2006. április 20.
Dr. Demeter Judit |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||





