A 2006. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklásaI.) Az intézmény feladatkörének, 2006. évi tevékenységének rövid ismertetése A Hatóság alapfeladata hatósági tevékenység, e mellett szervezési, tájékoztatási, a jogi szabályozás terén véleményezõ és javaslattételi, valamint gazdálkodási feladatai vannak. Hatósági
feladatok: A
hatósági eljárás sajátosságai:
A kormányrendelet fõszabályként tárgyalástartási kötelezettséget ír elõ a Hatóság számára, és úgy rendelkezik, hogy a székhelyén (azaz Budapesten ) lakcímmel nem rendelkezõ személyt ( személyeket ) a Hatóság azon önkormányzat polgármesteri hivatalának székhelyére idézi, amelynek székhelyén a kérelmezõ lakik, vagy tartózkodik. A Hatósághoz érkezett beadványok jellemzõi: Az Egyenlõ Bánásmód Hatóság ( a továbbiakban: hatóság ) ügyiratforgalma 2006-ban az elõzõ évihez képest megduplázódott. Ezen belül, a diszkriminációs ügyek, panaszok száma a 2005-ben érkezett 491-hez képest 592-re emelkedett. Míg 2005-ben az érdemi határozatok száma 144 volt, 2006-ban 212 ügy nyert így befejezést. Az egyenlõ bánásmód megsértése miatt 2005-ben hozott 9 elmarasztaló határozattal szemben ezek száma 2006-ban 27, azaz háromszorosára nõtt. Az egyezséggel lezárult ügyek száma 2005-ben 6, míg 2006-ban 13 volt, ebbõl 12 esetben roma származású volt a sérelmet szenvedett személy. A hatóság 10 esetben szabott ki bírságot, melynek legkisebb összege 300.000.-Ft, legmagasabb összege, összege 1,3 millió Ft volt. A hatóság 10 esetben hozta nyilvánosságra az elmarasztaló határozatát 30-90 napi idõtartamra. A 212 határozat közül a hatóság 45 döntését támadták meg bíróság elõtt, ebbõl ez idáig 25 ügy fejezõdött be jogerõsen. Ezek közül 2 ügyben hatályon kívül helyezte a bíróság a hatóság határozatát és új eljárására utasította, 2 ügyben pedig a határozatot hatályon kívül helyezte. Huszonegy ügyben osztotta a bíróság a hatóság véleményét. A beérkezett kérelmek és határozatok alapján az állapítható meg, hogy a hátrányos megkülönböztetés legtöbb esetben az ötven év feletti, vagy gyermeket vállaló nõket, a fogyatékossággal élõket és a romákat érte, fõképpen a foglalkoztatás területén. Az érdemi döntésekkel lezárt ügyek körül a legtöbb kérelem Budapestrõl, Pest megyébõl, Borsod-Abaúj-Zemplén megyébõl, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébõl, Békés megyébõl és Hajdú-Bihar megyébõl érkezett. A hatóság a legtöbb esetben önkormányzati, állami és rendészeti szervekkel, szolgáltatást nyújtókkal, valamint munkáltatókkal szemben folytatott le eljárást. A kérelmet elõterjesztõk nem szerinti megoszlása szinte azonos. A hatósághoz érkezett ügyek bonyolultsága, összetettsége messzemenõen meghaladja a 2005-évben érkezett ügyekét. Ez azt jelzi, hogy a hatóság és a civil szervezetek együttmûködésével zajló felvilágosító tevékenység eredményeként egyre többen vannak tisztában azzal, hogy mint jelent a hátrányos megkülönböztetés, mikor, kivel szemben és hogyan lehet eljárást indítani. 2007. az uniós tagállamokban az egyenlõ esélyek éve lesz, melynek keretében más állami és civilszervezetekkel együttmûködve a hatóság tovább szélesíti ismeretterjesztõ tevékenységét. A széleskörû tájékoztatás azért is fontos, mert uniós viszonylatban a magyar antidiszkriminációs szabályozás az egyik legszélesebb hatáskört biztosítja a hatóság számára a diszkrimináció elleni fellépésben. Az egyenlõ bánásmódról és az esélyegyenlõség elõmozdításáról szóló törvény 2007. január 1.-i módosítása tovább bõvítette a hatóság hatáskörét, a jogérvényesítés lehetõségét, például a hatósági eljárásban történõ közérdekû igényérvényesítés lehetõvé tételével, vagy az esélyegyenlõségi tervkészítésre kötelezett munkáltatók ellenõrzésével. Nagy munkaterhet jelentett a hatóság számára, hogy 2006. január 1-tõl a munkáltatóknak valamennyi állami támogatás igényléséhez be kellett szerezni a hatóságtól igazolást (hatósági bizonyítvány) arról, hogy a kérelem benyújtását megelõzõ féléven belül vele szemben a foglalkoztatás területén az egyenlõ bánásmód megsértését a hatóság nem állapította meg. 2006-ban 7819 hatósági bizonyítványt adtunk ki. A hatóság törvényben meghatározott egyéb feladatai: Közérdekû igényérvényesítés jogával eddig még nem élt a hatóság, de két ügyben beavatkozóként részt vett bírósági perekben. 2006-ban emelkedett a jogszabálytervezetek véleményezése, fõleg az SZMM, az EüM, a KüM megkeresésére. A közvélemény és a diszkrimináció áldozatainak tájékoztatása érdekében heti egy alkalommal ügyfélszolgálatot mûködtettünk. A jelentkezõk számából ítélve a heti egy alkalom kevésnek bizonyul. A honlapunkon közöltük a tanulságos jogeseteket, és minden fontos információt. 5000 példányban jelentettünk meg szórólapot (közérthetõ tájékoztatót), 226 esetben szerepeltünk a különbözõ írott és elektronikus médiákban. Széleskörû együttmûködést alakítottunk ki az állami társ szervekkel: az ombudsman, NEKH, munkaügyi felügyelõségek, OKÉV, Oktatási Közvetítõ Szolgálat, Esélyek Házai, gyermek és betegjogi képviselõk, cigány kisebbségi önkormányzatok. A társadalmi, a jog és érdekvédõ civil szervezetek közül több mint hatvannal van folyamatos kapcsolatunk. Az elmúlt évben két alkalommal tanácskoztunk, amikor is tájékoztatást adtunk a hatóság tevékenységérõl, ill. konzultáció formájában cseréltük ki tapasztalatainkat. Az egyenlõ bánásmódot érintõ uniós irányelvek végrehajtásáról szóló jelentésekhez, ill. más nemzetközi jelentésekhez részanyagokat készítettünk. II.) Az alaptevékenység változása és annak gazdálkodásra gyakorolt hatása A 2005. november 1-tõl új feladatot kapott a hatóság : a 176/2005.(IX. 2.) Korm. rendelet, valamint a rehabilitációs akkreditációs eljárás és követelményrendszer szabályairól szóló 14/2005. (IX. 2.) FMM rendelet 8. §.(3) bek. h) pontja alapján a megváltozott munkaképességû munkavállalókat foglalkozató munkáltatóknak az akkreditációs tanúsítvány iránti kérelemhez csatolniuk kell az Egyenlõ Bánásmód Hatóság igazolását arról, hogy a kérelem benyújtását megelõzõ féléven belül a munkáltatóval szemben a foglalkoztatás területén az egyenlõ bánásmód megsértését a hatóság nem állapította meg. A hatóság e ténynek az igazolására hatósági bizonyítványt állít ki. Új feladatot képezett 2006. január 1-tõl, hogy valamennyi állami támogatás igényléséhez be kellett szerezni hatóságunktól az igazolást (hatósági bizonyítványt) arról, hogy a kérelem benyújtását megelõzõ féléven belül a munkáltatóval szemben a foglalkoztatás területén az egyenlõ bánásmód megsértését a hatóság nem állapította meg. 2006-ban 7819 hatósági bizonyítványt adtunk ki. A jogszabályi változás következtében, 2006. augusztus 25-étõl ez a faladat olyan formában egyszerûsödött, hogy a hatóság a honlapján nyilvánosságra hozza a foglalkoztatás területén öt éven belül jogsértést elkövetõ, bírsággal sújtott munkáltatók adatait, és a pályázat kiírója így gyõzõdik meg arról, hogy a pályázó megfelel-e a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak, mint pályázati feltételnek. A megváltozott munkaképességû munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók akkreditációjához továbbra is megmaradt a hatósági bizonyítvány kiállításának kötezettsége. A hatósági bizonyítványok kiállításával összefüggésben a 2006. évi költségvetés sem létszám, sem kiadási elõirányzatot nem tartalmazott, ezzel szemben mintegy 4 millió Ft többletköltséget okozott, ami - az engedélyezett létszámon felül - plusz 2 fõ adminisztrátor foglalkoztatásából, a drasztikusan megemelkedett telefon, posta, és irodaszer költségekbõl tevõdik össze. III. Az elõirányzatok alakulása 1) Kiadási-bevételi elõirányzatok hatáskörönkénti módosításának alakulása, annak indokolása: a) Módosítás Kormány hatáskörben A beszámolási idõszakban három jogcímen került sor Kormány hatáskörû elõirányzat módosításra, melyek összességében 6.506 ezer Ft-os kiadás és bevétel növekedést eredményeztek. Ezek az alábbiak: - Hatóságunk 2 fõ fõtisztviselõt foglalkoztat, akiknek illetménykülönbözete év közben megtérítésre került; - intézményünk 1 fõ ösztöndíjas pályakezdõ foglalkoztatására kötött szerzõdést, mellyel összefüggésben többlettámogatást kaptunk a központi költségvetés általános tartalékából; - a Kormány által elrendelt létszámleépítés keretében 2 fõ létszámcsökkentést kellett végrehajtanunk 2006. július 31.-i hatállyal, az ezzel kapcsolatos többletkiadások egy része központilag megtérítésre került. b) Módosítás fejezeti hatáskörben nem volt. c) Módosítás intézményi hatáskörben Intézményi hatáskörû elõirányzat módosításokat - összesen 17.407 ezer Ft összegben – a következõk miatt hajtottunk végre: - felhasználásra került a 2005. évi maradvány 16.767 ezer Ft-os összege; - mûködési, illetve az ösztöndíjas foglalkoztatás miatt kapott támogatás értékû bevételeinket elõirányzatosítottuk; - külföldi kiküldetések költségeinek meghívó fél általi visszatérítése miatt átvett pénzeszközökbõl; - beruházási elõirányzatunk terhére megnöveltük dologi kiadásainkat. 2) A fõbb kiadási tételek, illetve az elõirányzat-maradvány feladatteljesítéssel összefüggõ alakulása: a) Maradványok alakulása A Hatóság részére a fejezet felügyeletét ellátó szerv – a 2005. évi tényleges maradvány 16,7 millió Ft-os összegével szemben - elõször 57 millió Ft kötelezõ maradványtartást határozott meg, majd év végére – többszöri kérésünk eredményeként – ezt 25 millió Ft-ra mérsékelte. Ezt követõen a Hatóság 2006. évi gazdálkodása során ténylegesen 26.405 ezer Ft elõirányzat maradvány keletkezett, melybõl 22.731 ezer Ft-ot kötelezettségvállalás terhel, 3.674 ezer Ft pedig kötelezettségvállalással nem terhelt. A kötelezõ maradványtartás kismértékû túllépése abból adódik, hogy több kormányzati hatáskörû elõirányzat módosítás az utolsó kincstári napokon került végrehajtásra, így annak terhére pénzforgalmilag teljesülõ kötelezettségvállalás már nem volt lehetséges. A képzõdött elõirányzat maradványból 1.588 ezer Ft a személyi juttatás kiemelt elõirányzaton keletkezett. Ebbõl 1.372 ezer Ft kötelezettségvállalással terhelt, mely egyrészt a megbízási jogviszonyban foglalkoztatottak, illetve a Tanácsadó Testületi tagok december havi díjából, illetve költségtérítésébõl, másrészt a december havi személyi jellegû kifizetésekbõl levont, de még el nem utalt adókból, járulékokból, tagdíjakból és hozzájárulásokból adódik. A munkaadót terhelõ járulékok kiemelt elõirányzaton az elõzõekhez kapcsolódóan az 1.323 ezer Ft összegû képzõdött maradványból 402 ezer Ft a kötelezettségvállalással terhelt. A dologi és folyó kiadások 22.660 ezer Ft-os maradványa (ebbõl kötelezettségvállalással lekötött 20.221 ezer Ft, nem terhelt 2.439 ezer Ft) tartalmazza egyrészt a - létszámunk alultervezettsége miatt - külsõ cégekkel végeztetett szolgáltatások december havi szolgáltatási díjait, továbbá a kötelezõ maradványtartási kötelezettség megtartása érdekében az év utolsó két hónapjára halasztott irodaszer és kellékanyag beszerzések, illetve a közvélemény széleskörû tájékoztatásával összefüggõ törvényi kötelezettségünk végrehajtásával összefüggõ szerzõdéseink fedezetét. Az Intézményi beruházások elõirányzatán jelentkezõ 814 ezer Ft-os összegbõl 736 ezer Ft-ot terhel kötelezettségvállalás, mely túlnyomórészt egy a vakokat és gyengén látó ügyfeleket kiszolgáló speciális nyomtató berendezés beszerzésébõl adódik. b) Személyi juttatások, létszám alakulása A személyi juttatások 2006. évi induló elõirányzata 97.600 ezer Ft, melyet az elõzõ évi maradvány felhasználása, a fõtisztviselõi illetménykülönbözet, az ösztöndíjas foglalkoztatás költségeinek részbeni megtérítése, továbbá a létszámleépítéssel összefüggõ kiadások részbeni visszatérítése 103.648 ezer Ft-ra módosított. A rendszeres személyi juttatások a 2006. évre engedélyezett 17 fõ költségvetési létszám figyelembe vételével kerültek megtervezésre. Az év folyamán több alkalommal és eltérõ idõtartamban 4 státusz is betöltetlen volt, így a rendszereses személyi juttatásokon számottevõ bérmegtakarításunk keletkezett, melyet egyrészt a foglalkoztatottak jutalmazására, másrészt a külsõ személyi juttatások, illetve a létszámleépítés nem finanszírozott többleteire fordítottunk. A 2006. április 1.-jei hatályú kötelezõ köztisztviselõi illetményemelést eredetileg jóváhagyott személyi juttatás elõirányzatunk terhére hajtottuk végre. A személyi juttatások elõirányzatán belül az illetményen felüli juttatások a vonatkozó jogszabályi elõírásoknak és a Hatóság elfogadott Közszolgálati és Szociális szabályzatának megfelelõen kerültek megtervezésre, illetve kifizetésre. Így: a ruházati költségtérítés az illetményalap 200 %-a, üdülési hozzájárulás üdülési csekk igénybevétele esetén az illetményalap 150 %-a, étkezési hozzájárulás melegétkezés igénybevételével 9.000 Ft/fõ/hó, iskolakezdési támogatás az adómentesen juttatható 19.000 Ft mértékben, éves BKV bérletjuttatás, illetve 2 alkalommal 6.250 Ft összegben kis értékû ajándék, illetve év végén 50 ezer Ft/fõ ajándékutalvány. Egy fõ esetében sor került még albérleti hozzájárulás kifizetésre. Önkéntes nyugdíj és egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás kifizetésére – annak ellenére, hogy több dolgozónk is rendelkezik ilyen tagsággal – költségvetési forrás hiányában nem kerülhetett sor. Normatív jutalom elõirányzatot – betöltetlen álláshelyekkel nem számolva, személyi juttatás elõirányzatunk nagyságát alapul véve - a vonatkozó államháztartási elõírások figyelembevételével 2 %-os mértékben terveztünk, mely a tényleges kifizetések alkalmával 12,9%-ra módosult. A növekmény forrása az év közben betöltetlen álláshelyek bérébõl keletkezõ megtakarítás volt. Jutalom kifizetésre az év folyamán két alkalommal, differenciált mértékben került sor. Az illetmény + 15-20 %-os mértékû eltérítése 2 fõ esetében valósult meg (ebbõl 1 fõ illetmény eltérítése év közben megszüntetésre került, 12 fõ illetmény beállási szintje 100 %-os. A Hatóság személyi juttatás elõirányzatának felhasználásán belül a rendszeres és nem rendszeres személyi juttatások mellett 13%-os arány képviseltek a külsõ személyi juttatások. Ez a viszonylag magas arány abból adódik, hogy a megbízási szerzõdéssel munkát végzõk díjazásán felül itt kerül elszámolásra a 6 fõs Tanácsadó Testület részére fizetett költségtérítés (havonta, egy fõre a köztisztviselõi illetményalap 150%-a), a hatósági ügyekben meghallgatásra idézett személyek és a kérelmezõk részére fizetett útiköltség térítés, továbbá a tesztelési feladatokat ellátók díjazása és költségtérítése. Itt került elszámolásra a Miniszterelnöki Hivatal által végzet humán és illetmény számfejtési tevékenység honorálása is. A Hatóság eredeti költségvetési létszáma 17 fõ volt, mely félévtõl 15 fõre csökkent. Az állományba tartozók 2006. december 31-i munkajogi záró létszáma 15 fõ volt, melybõl 14 fõ köztisztviselõ, 1 fõ munkavállaló. Állományon kívül 1 fõ megbízási jogviszonyban foglalkoztatott. Átlagos statisztikai állományi létszám 16 fõ volt, melybõl szakmai tevékenységet látott el 10 fõ, adminisztratív, titkársági feladatokat 3 fõ, intézményüzemeltetési tevékenységet 3 fõ. Felsõfokú végzettséggel a foglalkoztatottak közül 12 fõ rendelkezett. c) Munkaadókat terhelõ járulékok A munkaadót terhelõ járulékok eredeti elõirányzata 30.100 ezer Ft-ról - a személyi juttatásoknál már említett tényezõk miatt - év közben 32.022 ezer Ft-ra növekedett. A tényleges felhasználás 30.699 ezer Ft volt. A módosított elõirányzat az év folyamán zökkenõmentesen biztosította a személyi jellegû kifizetéseket terhelõ járulékok fedezetét. d) Dologi kiadások A dologi és egyéb folyó kiadások induló elõirányzata 61.300 ezer Ft volt, melyet részben az elõzõ évi maradvány, illetve bevételeink felhasználása kapcsán, részben év végén az intézményi beruházások terhére (5.600 ezer forinttal) saját hatáskörben megemeltünk. Mindezek hatására 72.525 ezer Ft-ra változott. Dologi kiadásaink között 8.799 ezer forintot tettek ki a készletbeszerzések, melybõl a legjelentõsebb tételt a papír, irodaszer, kellékanyag és nyomtatvány (4.849 eFt) beszerzések tették ki. Számottevõ még a kis értékû tárgyi eszköz – bútor, berendezési tárgy –(1.935eFt) beszerzés, mely a Hatóság 2005. december végi költözésével, az új helyen történõ elhelyezkedéssel kapcsolatosan merült fel. A hajtó és kenõanyag felhasználás (883eFt) nem volt kiemelkedõen magas, mivel a Hatóság áprilisig csak két db, majd ettõl az idõponttól három db személygépjármûvet üzemeltetett. Ez utóbbi ügyintézõi gépjármû és kulcsos rendszerben mûködtetett. Szolgáltatási kiadásokra 16.045 ezer Ft-ot költöttünk, melynek közel 63 %-át az elhelyezéshez kapcsolódó irodahasználati díjak tették ki. Számottevõ még az egyéb üzemeltetési, fenntartási kiadások összege (5.298 eFt), melynek túlnyomó részét a – hatósági bizonyítványok kiállításából adódó feladatok miatt drasztikusan megemelkedett - postaköltségek tették ki, továbbá itt került elszámolásra a az internetes honlapunk és a közadat keresõ mûködtetésével összefüggõ kiadások. Vásárolt közszolgáltatásokra 6.448 ezer forintot fordítottunk, melyet az indokol, hogy az intézményüzemeltetési feladatokat annak volumene és speciális szakmai ismereteket igénylõ összetettsége miatt a rendelkezésre álló létszámmal ellátni lehetetlen, melynek következtében a közbeszerzési, a számviteli, és a gépjármû ügyintézõi feladatokat külsõ szolgáltatóval végeztetjük el. A vásárolt termékek és szolgáltatások után 6.397 ezer Ft általános forgalmi adó költség merült fel. Szellemi tevékenység végzésére fordított kiadásaink 3.722 ezer Ft-ot tettek ki, melyet a közigazgatási eljárási törvény hatálybalépésével összefüggõen a hatósági jogalkalmazás során felmerülõ, jogértelmezést igénylõ kérdésekben igénybevett tanácsadás, illetve jogszabály véleményezési, elõkészítési és jogszabály alkalmazásra vonatkozó szakmai javaslatok elõterjesztésére vonatkozó törvényi feladataink ellátása tett indokolttá. Itt került továbbá elszámolásra a - létszámkapacitás hiánya miatt – a hatósági bizonyítványok kiállításával összefüggõ adminisztratív tevékenységgel megbízott két cég vállalkozási díja (1,3 millió Ft). Egyéb folyó kiadásaink - melybõl a legjelentõsebb tételt a kincstári szolgáltatásokért fizetett térítési díj, a személygépjármûvek után fizetett biztosítási díjak és a befizetett személyi jövedelemadó tették ki – 2.850 ezer Ft-ban teljesültek. 2006. évben elõször jelentkezõ, de ezt követõen folyamatosan jelentkezõ költségünk volt az 1.000 eurós Equinet tagdíj befizetési kötelezettség. e) Intézményi beruházási kiadások Az intézményi beruházási kiadások 13.000 ezer Ft-os induló elõirányzata két okból került változtatásra, egyrészt az elõzõ évi maradvány felhasználása következtében, másrészt dologi kiadásaink finanszírozása érdekében saját hatáskörben elõirányzat módosítást hajtottunk végre. Ez utóbbira annak következtében nyílt lehetõség, hogy 2005. év végén a fejezettõl váratlanul 10 millió Ft-ot kaptunk átvett pénzeszközként, mely lehetõvé tette a 2006. évre tervezett beruházásaink elõrehozását. Legjelentõsebb kiadásainkat egy ügyintézõi rendszerben üzemeltetett gépkocsi beszerzése, továbbá a Margit körútra költözésünkhöz szükséges informatikai rendszert érintõ átalakítások tették ki, de sor került még Forrás SQL integrált pénzügyi rendszer felhasználói számának bõvítésére, iratmegsemmisítõ gépek, számítástechnikai eszközök, nyomtatók beszerzésére is. 2006. év végére sikerült eszközparkunkat a kívánt szintre fejleszteni. 3.) Intézményi bevételek alakulása Az Egyenlõ Bánásmód Hatóság a 2006. évre összeállított elemi költségvetésében sem mûködési sem felhalmozási bevételt nem tervezett. Kiadásait 100 %-ban a felügyeleti szervtõl kapott támogatásból finanszírozta. Év közben 461 ezer Ft mûködési bevételünk keletkezett, mely részben a hatósági eljárás során felmerült költségek visszatérítésébõl, részben a külföldi kiküldetési költségek EU általi megtérítésébõl, illetve kifizetõhelyi költségtérítésbõl származik. 8 ezer Ft bevétel keletkezett értékesítésbõl, miután egy távozó dolgozónk a részére biztosított szolgálati mobiltelefon készüléket megvásárolta. 199 ezer Ft támogatásértékû mûködési bevételünk keletkezett az ösztöndíjas jogviszonyban foglalkoztatott munkatársunk kapcsán a Munkaerõpiaci Alapokból kapott visszatérítésbõl. Egész éven át tartó takarékos gazdálkodással likviditásunkat folyamatosan meg tudtuk õrizni, a Hatóságnak fizetési határidõn túli pénzügyi kötelezettsége sem év közben, sem 2006. december 31.-én nem volt. |





