Kutatások
A hátrányos megkülönböztetés különböző megjelenési formáinak feltárását célozzák a TÁMOP 5.5.5. projekt kutatási programjai 2009 és 2013 között az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.
A projekt hét társadalomtudományi kutatásából négy vizsgálja a hátrányos megkülönböztetést eredményező gyakorlatokat és ok-okozati összefüggéseket a munka világában, valamint a szolgáltatások (ide értve a közszolgáltatásokat is) igénybevétele során, különösen a nők, a romák és a fogyatékos emberek védett csoportjainak tapasztalatain keresztül.
Önálló kutatási program méri és elemzi az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogtudatosság szintjeit, illetve az egyéni és társadalmi diszkriminációval kapcsolatos tapasztalatokat két hullámban 1000 fős országos reprezentatív mintán és 3x200 fős almintán. E kutatásban arról kapunk képet, hogy a diszkrimináció áldozatai, illetve elkövetői ismerik e a jogaikat és kötelességeiket, tudatosan, vagy tudattalanul tesznek vagy tűrnek.
Két további összefüggő kutatási programunk egyike a közigazgatás kirekesztő mechanizmusait tárja fel, a másik pedig a társadalmi kirekesztettség felszámolását célzó közigazgatási gyakorlatot vizsgálja.
A hatóság a jogtudatosság fejlesztését szolgálja a kutatási eredmények közzétételével. A további oldalakon közzétett tanulmányok és elemzések, az azokban szereplő adatok, ábrák és összefüggések, valamint egyéb tartalmak felhasználásának joga az Egyenlő Bánásmód Hatóságot illeti. Minden további felhasználás, beleértve a nyilvánosság bármilyen formáját és területét, a hatóság engedélyéhez kötött.
A vizsgálat eredményeinek széleskörű publikálása, és a terveink szerint 2013-ban megjelenő tanulmánykötet, megalapozhatja további (esélyegyenlőségi) programok koncepcióit, szakmai diskurzusok lefolytatását. Reményeink szerint a kutatások eredménye ösztönzést adhat további elemző tevékenységekhez.
A hatóság a kutatások eredményeinek ismeretében jogalkotási és intézkedési javaslatokat fogalmaz majd meg, amelyek hozzájárulhatnak a hátrányos megkülönböztetések csökkenéséhez, megelőzéséhez.
Kutatási programok
1. Egyenlő munkáért egyenlő bért.
Az „Esélyegyenlőség a munka világában” című nagy kutatás keretében a TÁMOP 2.5.2. projekttel együttműködésben megvalósuló kutatási program.
- A kutatás módszerei: kvalitatív és kvantitatív.
- Minta: vállalati minta
- 2010. május – 2011. március
- Kutatói team: Sík Endre és Simonovits Borbála
- Az adatfelvételt az IPSOS Zrt készíti
2. A munkáltatók kiválasztási gyakorlata a diszkrimináció tükrében
Az „Esélyegyenlőség a munka világában” című nagy kutatás keretében a TÁMOP 2.5.2. projekttel együttműködésben megvalósuló kutatási program.
- A kutatás módszerei: kvalitatív és kvantitatív.
- Minta: vállalati minta
- 2010. május – 2011. március
- Kutatói team: Sík Endre és Simonovits Borbála
- Az adtafelvételt az IPSOS Zrt készíti.
3. Az esélyegyenlőségi terv hatásának vizsgálata.
Az „Esélyegyenlőség a munka világában” című nagy kutatás keretében a TÁMOP 2.5.2. projekttel együttműködésben megvalósuló kutatási program.
- A kutatás módszerei: kvalitatív és kvantitatív.
- Minta: vállalati minta
- 2010. május – 2011. március
- Kutatói team: Sík Endre és Simonovits Borbála
- Az adtafelvételt az IPSOS Zrt készíti.
4. A munkáltatók attitűdjeinek és a fogyatékos munkavállalók munkaerő-piaci foglalkoztatottságának, a megfelelő munkafeltételek biztosításának összefüggései.
Az „Esélyegyenlőség a munka világában” című nagy kutatás keretében a TÁMOP 2.5.2. projekttel együttműködésben megvalósuló kutatási program.
- A kutatás módszerei: kvalitatív és kvantitatív.
- Minta: vállalati minta
- 2010. május – 2011. március
- Kutatói team: Sík Endre és Simonovits Borbála
- Az adtafelvételt az IPSOS Zrt készíti.
5. A védett tulajdonságokkal rendelkező lakossági csoportok hozzáférésének akadályai a közigazgatási döntéshozatalban, a közszolgáltatások, közösségi szolgáltatások és fejlesztések elérésében.
Társadalomtudományi kutatás a felnőtt lakosság védett tulajdonságú csoportjainak körében a közigazgatás különböző szintjeivel kapcsolatos személyes diszkriminációs tapasztalatokról és véleményekről. A kirekesztő mechanizmusok mintázatának és elterjedtségének vizsgálata, feltérképezése.
A kutatás lebonyolításának ideje: 2012. június 1.- 2012. december 15.
6. A közigazgatás és jogalkotás kirekesztő mechanizmusainak feltárása önkormányzati szinten.
Annak felmérése, hogy az önkormányzatok által hozott döntések, intézkedések mennyiben akadályozzák, illetve mennyiben segítik elő a védett tulajdonságú lakossági csoportok társadalmi integrációját, az önkormányzatok milyen viszonyt alakítottak ki a védett tulajdonságú lakossági csoportokkal, a döntéshozók milyen módon csatornázzák be tapasztalataikat munkájukba.
A kutatás lebonyolításának ideje: 2012. június 1.- 2012. december 15.
7. Országos reprezentatív – fókuszban a romák és a fogyatékos emberek és az LMBT - mintavételen alapuló közvélemény-kutatás az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogtudatosság növekedésének témájában.
- A kutatás módszerei: kvantitatív kutatás
- Minta: országos reprezentatív, a felnőtt lakosság körében, továbbá három alminta a fogyatékosságra a romákra és az LMBT-re. Az országos reprezentatív minta nagysága: 1000 fő, az alminták: 200 fő/alminta.
- 2010. május–2013. február
- Kutatói team: MTA Szociológiai Kutató Intézet – Neményi Mária, Takács Judit, Tibori Tímea, Tardos Katalin
Bővebb információ: Wéber Andrea kutatási koordinátor, andrea.weber@ebh.gov.hu
VisszaTájékoztatás
| Kutatási koordinátor: | Wéber Andrea |
| Cím: | 1024 Budapest, Margit krt. 85., VII. emelet 753-as szoba |
| Telefonszám: | + 36 1 336 76 56 |
| Elektronikus levelezési cím: | andrea.weber@ebh.gov.hu |
Kérdőívek
Az „Esélyegyenlőség a munka világában” című kutatás
keretében végzett kvantitatív adatfelvétel kérdőívei:
Versenyszféra kérdőívei
Civil szféra kérdőívei
Közszféra kérdőívei
- Közalkalmazottak:
- Köztisztviselők, kormánytisztviselők
„Az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogtudatosság növekedésének mértéke
– fókuszban a romák, a fogyatékos- és az LMBT-emberek”
című kutatás keretében végzett kvantitatív adatfelvétel kérdőívei:
Sziget Fesztivál 2011
- fesztiválozók véleménye az egyenlő bánásmód követelményéről
Vissza
Tanulmányok
Az "Esélyegyenlőség a munka világában" című kutatás
- A férfiak és nők közötti jövedelemegyenlőtlenség és a nemi szegregáció a mai Magyarországon (szakértői változat)
- Az „Esélyegyenlőség a munka világában” című kutatás 1. tematikus tanulmánya - A férfiak és nők közötti jövedelemegyenlőtlenség és a nemi szegregáció a mai Magyarországon (rövidített változat)
- Az „Esélyegyenlőség a munka világában” című kutatás 1. tematikus tanulmányának rövidített változata - Gender wage gap and segregation in contemporary Hungary
- Az „Esélyegyenlőség a munka világában” című kutatás 1. tematikus tanulmányának angol nyelvű változata - A munkáltatók munkavállalói kiválasztási gyakorlata a diszkrimináció tükrében
- Az „Esélyegyenlőség a munka világában” című kutatás 2. tematikus tanulmánya - Employee selection practice in the mirror of discrimination
- Az „Esélyegyenlőség a munka világában” című kutatás 2. tematikus tanulmányának angol nyelvű változata - Az Esélyegyenlőségi Terv hatásának vizsgálata
- „Az Esélyegyenlőség a munka világában”című kutatás 3. tematikus tanulmánya - Impact of the Equal Opportunity Plan
- „Az Esélyegyenlőség a munka világában”című kutatás 3. tematikus tanulmányának angol nyelvű változata> - A munkáltatók attitűdjeinek és a védett tulajdonságokkal rendelkező munkavállalók munkaerő-piaci foglalkoztatottságának és a megfelelő munkafeltételek biztosításának összefüggései
- Az „Esélyegyenlőség a munka világában” című kutatás 4. tematikus tanulmánya - Relations between Employers’ Attitudes, Labour Market Employment of Employees with Protected Characteristics and Insuring Proper Working Conditions
- Az „Esélyegyenlőség a munka világában” című kutatás 4. tematikus tanulmányának angol nyelvű változata
„Az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogtudatosság növekedése
- fókuszban a nők, a romák, a fogyatékos és az LMBT-emberek”
Országos reprezentatív mintavételen alapuló közvélemény-kutatás
- Az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogtudatosság növekedésének mértéke
- fókuszban a nők, a romák, a fogyatékos és az LMBT-emberek- Kutatási zárójelentés (1. hullám) - Extent of Gaining Knowledge of One’s Rights as a Victim of Discrimination– With Special Focus on Women, Roma, People with Disabilities, and LGBT people

