Tájékoztató az Egyenlõ Bánásmód Hatóság Tanácsadó Testületének 2005. október 10-ei ülésérõlA Tanácsadó Testület 2005. október 10-én ülést tartott. Az ülés napirendjén a következõ témakörök szerepeltek: 1.A Hatóság ellátottsága, ügyfeldolgozó kapacitása a jövõ évi feladatok tükrében. 2.A bizonyítás kérdésköre, különös tekintettel a teszteléses módszer és a fordított bizonyítási teher alkalmazására. A
Testület az 1. napirend keretében áttekintette
a hatóság eddigi tevékenységét a
2005. február 1-jei indulástól napjainkig.
Megállapította, hogy a 2003-ban, az Országgyûlés
által elfogadott törvényi szabályozáshoz
képest a Hatóság költségvetési
jogállását – a fejezeti jogosítványok
megvonásával – a független mûködés
ezen feltételének hatályon kívül
helyezésével - sajnálatos módon az
Országgyûlés megváltoztatta. Ezen szabályozás
és a Hatóság vezetõinek közszolgálati
jogállása, valamint a Tanácsadó Testületi
tagság felmentéssel történõ megszüntetése
tekintetében a mindenkori kormánytól független
és folyamatos mûködést biztosító
módosításokat javasolt a Tanácsadó
Testület a törvény soron következõ
módosításához. A 2. napirend keretében a Testület a Hatóság elnökének elõterjesztésében a hátrányos megkülönböztetés bizonyításával kapcsolatos jogalkalmazási problémákról tárgyalt. A Testület áttekintette a bizonyítási eljárás kritikus pontjait. Állást foglalt abban, hogy a Hatóság hatáskörébe tartozónak tekintendõk a bankok, pénzintézetek, mint az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben szolgáltatást nyújtó, illetve nyilvános ajánlatot tevõ szervek, így vizsgálható a kérelmezõk bejelentése, amely fõleg arra irányul, hogy életkoruk, vagy vagyoni helyzetük miatt nem jutnak hozzá az adott szolgáltatáshoz. Minden ügyben egyedileg kell vizsgálni, hogy a megkülönböztetésnek volt-e ésszerû, objektiven értékelhetõ indoka. Nem hozhat elmarasztaló határozatot a Hatóság, ha az eljárás alá vont bizonyítja, hogy megtartotta, vagy az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani az egyenlõ bánásmód követelményét. Közvetlen hátrányos megkülönböztetés esetén mindenek elõtt a Hatóságnak helyesen kell meghatározni a csoportalkotási ismérveket, nevezetesen, hogy melyek a kérelmezõre jellemzõ tulajdonsággal nem rendelkezõ, de vele összehasonlítható helyzetben lévõ személy/ek/ vagy csoportok. A Hatóság eljárásában megfordul a bizonyítási teher, ugyanis az eljárás alá vont szervnek kell bizonyítani, hogy nem sértette meg az egyenlõ bánásmód követelményét, vagy nem volt köteles megtartani az adott jogviszonyban az egyenlõ bánásmód követelményét. A Hatóság ennek ellenére gyakorta nehéz helyzetben van, mert törvényi felhatalmazás hiányában több olyan adatot – az adatvédelmi rendelkezésekre figyelemmel - nem tud beszerezni az eljárás alá vonttól, amire a bizonyításhoz szüksége lenne, de az eljárás alá vontnak nem érdeke ezek tudomásra hozása. A Testület javasolta, hogy a Hatóság a munkájának, tevékenységének bemutatására a közvélemény felé nagyobb teret szánjon, hiszen a már meghozott döntések nyilvánosságra hozatala révén az érintettek tájékozódhatnak, a hatásköri kérdésekre ( nevezetesen, hogy mely ügyekben jár el a hatóság ) vonatkozóan is eligazítást kaphatnak. A Testület javaslatára a bizonyítással kapcsolatos jogalkalmazási problémákról készült összefoglaló alább olvasható:
Összefoglaló Az Ebktv. 14.§ (1) bekezdés a.) pontja alapján lefolytatott vizsgálatok során a hatóság az Ebktv.-ben szabályozott eltérésekkel az Áe., november 1.-tõl a Ket. rendelkezései szerint jár el. Az Ebktv. 19.§ szerint a kérelmezõnek kell bizonyítania, hogy hátrány érte, valamint hogy ténylegesen vagy a jogsértõ feltételezése szerint rendelkezett a 8. §-ban meghatározott védett tulajdonságok valamelyikével, másrészt, hogy az eljárás alá vont felet terheli annak bizonyítása, hogy megtartotta, vagy az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani az egyenlõ bánásmód követelményét. A Ket. 50.§-a ugyanakkor kötelezõvé teszi a hatóság számára a döntéshozatalhoz szükséges teljeskörû tényállás tisztázását, bizonyítási eljárás lefolytatását, s felsorolja a bizonyítási eszközöket is, ez utóbbiak köre a 362/2004.(XII.26.) Korm. rendeletben szabályozott teszteléssel egészül ki. A bizonyítás körében értékelendõ továbbá, hogy van-e ésszerû, a kérelemben megjelölt jogviszonnyal közvetlenül összefüggõ ésszerû indoka a különbségtételnek, mint a kérelem elutasítására okot adó körülménynek. Eljárási gyakorlatunkban a fentiek a következõk szerint érvényesülnek: Legkevesebb problémát a hátrány bizonyítása jelenti a kérelmezõ részérõl, ezt a beadványok többsége tartalmazza, egyes esetekben csak ennek pontosítását kérjük a hiánypótlás során. Az ügyek jelentõs részében már ez alapján eldönthetõ, hogy az ügy az Ebktv. személyi és tárgyi hatálya alá tartozik-e, vagyis, hogy a bepanaszolt személy vagy szervezet az Ebktv. 4-5. §-aiban megjelölt szervezet-e, illetve, hogy nem áll-e fenn a 6.§-ban felsorolt kizáró ok. A kérelem elutasítására kerül sor az ügyek jelentõs részében azért, mert szomszédjogi viták, társasházi közösségen belüli konfliktusok, munkatársaknak egymás közötti nézeteltérése kapcsán érte sérelem a kérelmezõt. Ugyancsak már az eljárásnak ebben a szakaszában el kell utasítanunk azokat a kérelmeket, amelyekben a Hatóságnak nincs hatásköre, pl. valamely jogszabály diszkriminativ tartalmát, bíróságok döntéseit kifogásolja. A hatóság számára két területen merült fel a tárgyi hatály alkalmazásának bizonytalansága, nevezetesen a bankokkal, pénzintézetekkel és a biztosító társaságokkal kapcsolatban érkezett bejelentések kapcsán. Ezek a szervezetek nem kötelesek minden jogviszonyukban megtartani az egyenlõ bánásmód követelményét, nem tartoznak a közszolgáltató szervezetek körébe. Nem egyértelmû, hogy tekinthetõk –e az 5 § szerinti szerzõdés kötésre ajánlatot tévõnek, ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben szolgáltatást nyújtónak, illetve pl. a fészekrakó program kapcsán állami támogatást igénybe vevõ szervezeteknek. A kérelmezõk joghátránya többnyire abból fakad, hogy életkoruk vagy vagyoni helyzetük miatt nem jutnak hozzá a szolgáltatáshoz. A fentieknél gyakrabban elõforduló probléma, hogy a kérelembõl nem állapítható meg, hogy annak írója rendelkezik-e, vagy a jogsértõ feltételezése szerint rendelkezik-e a törvény által védett tulajdonságok valamelyikével. Amennyiben ez a hiánypótlás során sem tisztázható, a kérelmet el kell utasítani, s a kérelmezõt az egyéb jogérvényesítési lehetõségekrõl kell tájékoztatni, illetve amennyiben az eljárásra más közigazgatási szervnek van hatásköre, az ügy áttételérõl kell intézkedni. A védett tulajdonságok körében a 8.§ t) pontja, az egyéb helyzet, tulajdonság, vagy jellemzõ alkalmazhatósága igényel különös figyelmet a hatóság részérõl. Ez idáig ilyen tulajdonságon alapuló hátrányos megkülönböztetés miatt egy esetben állapítottuk meg az eljárás alá vont felelõsségét, amikor a korábban a munkáltatóval szemben pernyertes és az állásába visszahelyezett kérelmezõt részesítette a többi munkavállalóval szemben hátrányos megkülönböztetésben a továbbtanulás támogatása kapcsán, s a különbségtételnek nem tudta bizonyítani, hogy ésszerû indoka lett volna. Ha a védett tulajdonságról a kérelmezõ nem tud nyilatkozni, illetve hiánypótlás keretében sem tárható fel ilyen, a hatóság elutasítja a kérelmet, a tárgyalás mellõzésérõl külön határozatot hoz. Nem hozhat marasztaló határozatot a hatóság, ha az eljárás alá vont bizonyítja, hogy megtartotta, vagy az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani az egyenlõ bánásmód követelményét. Közvetlen hátrányos megkülönböztetés esetén mindenek elõtt a hatóságnak helyesen kell meghatározni a csoportalkotási ismérveket, nevezetesen, azt, hogy melyek a kérelmezõre jellemzõ tulajdonsággal nem rendelkezõ, de vele összehasonlítható helyzetben lévõ személy/ek/ vagy csoportok. Sikerrel bizonyította azonban az egyenlõ bánásmód megtartását, illetve azt, hogy az eltérõ bánásmódnak ésszerû indoka volt, az a minisztérium, amely ellen azért indult eljárás, mert a szülési szabadságon lévõ köztisztviselõnek (és más tartósan munkát nem végzõ foglalkoztatottainak) távollétük alatt nem biztosított étkezési hozzájárulást. Itt a hatóság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hátrányt szenvedett köztisztviselõvel összehasonlítható helyzetben nem minden más köztisztviselõ, hanem csak a munkát nem végzõk vannak. Közvetett hátrányos megkülönböztetés vizsgálata során talán még a fentieknél is nehezebb körülhatárolni azt a személyt vagy csoportot, amelyhez képest a kérelmezõ lényegesen nagyobb arányban kerül hátrányos helyzetbe. Közvetett diszkriminációt állapított meg a hatóság abban az ügyben, ahol az egyetlen cigány önkormányzati képviselõt nem választották tagnak, illetve elnöknek az Etnikai Ügyek Bizottságába. Itt a vele összehasonlítható csoportba azok a nem cigány képviselõ társai tartoztak, akik végzettségüknek, szakmai gyakorlatuknak megfelelõen kaptak a testülettõl egy-egy szakbizottságban megbízatást. Az eljárás alá vont azt, hogy az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani az egyenlõ bánásmód követelményét, a legtöbb esetben azzal tudta bizonyítani, hogy jogszabály alapján, törvényesen járt el. Ez volt az elutasító döntés indoka például, amikor egy jegyzõ a cigány származású kérelmezõt kötelezte szemétdíj hátralék megfizetésére, vagy a gyermekvédelmi szolgálat, amikor a kérelmezõ cigány házaspár nevelõszülõi tevékenységével kapcsolatos döntést hozott, valamint egy másik ügyben, ahol a panasz tárgya az volt, hogy a közgyógyellátás feltételeit a fõvárosban a kerületek eltérõen szabályozzák. Ami azonban a 7.§ (2) bekezdés szerinti tárgyilagos mérlegelés szerinti, az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggõ, ésszerû indokot, mint kimentési lehetõséget illeti, a fordított bizonyítás ellenére jelentõs terhet ró a hatóságra. Az esetek jelentõs részében ugyanis van sérelem, van a kérelmezõ oldalán védett tulajdonság, de nehezen állapítható meg a kettõ közötti összefüggés. Természetes, hogy az eljárás alá vont csak olyan tényeket közöl az üggyel kapcsolatban a hatósággal, ami érdekében áll, tehát az eljáró ügyintézõnek kell beszereznie azokat a bizonyítékokat (tanú vallomások, okiratok, statisztikák), amelyek megalapozzák az egyenlõ bánásmód követelménye megsértésének megállapítását. Az eljárás alá vont legtöbbször arra hivatkozik, hogy a kérelmezõt nem a védett tulajdonsága miatt érte hátrány, sõt különösen cigány származású kérelmezõk esetében nem is tudott róla, hogy a védett tulajdonságú csoporthoz tartozik. Tipikusan ilyenek az áruk, szolgáltatások megtagadása kapcsán vizsgált ügyek, amelyeknél tanúvallomások, illetve tesztelés szolgálnak bizonyítékul. Nehezebb a bizonyítás azokban a foglalkoztatási ügyekben, ahol sem tanúvallomás, sem okirati bizonyíték nem áll rendelkezésre. Egy olyan ügyet vizsgált a hatóság, amikor az eljárás alá vonttól származó írásos bizonyíték állt rendelkezésre, miszerint anyaság vállalása miatt nem alkalmazza a pályázót. Figyelemre méltó tapasztalatunk azonban, hogy négy olyan foglalkoztatással kapcsolatos ügyben, ahol a bejelentés szerint cigány származásuk miatt nem alkalmazták a panaszosokat, annak ellenére sikerült a foglalkoztatásra vonatkozó egyezséget létrehozni, hogy az eljárás alá vont végig azt igyekezett bizonyítani, hogy ez nem a roma származás miatt történt. Külön említést érdemel a csoportos létszámleépítésekkel kapcsolatos ügycsoport. Itt van a legtöbb sikerrel kecsegtetõ lehetõség az eljárás alá vont számára annak bizonyítására, hogy nincs összefüggés a védett tulajdonság és a sérelmezett munkáltatói intézkedés között. Mivel a létszámcsökkentés gazdasági, hatékonysági indokoltságát a hatóság nem vizsgálhatja, nagy szerepe van az arányosság kérdésének. Két ilyen ügyben e vizsgálat eredményeként egy-egy helytadó, illetve elutasító határozat született. Itt jegyezzük meg, hogy feltétlenül rendezendõ az eljárási szabályozásban, hogy a hatóságnak legyen módja az eljárásához szükséges személyes, illetve különleges adatok kezelésére, hogy az eljárás alá vont ne tagadhassa meg adatvédelmi okokra hivatkozva a bizonyításhoz szükséges adatok szolgáltatását.
|
