Az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke és a Hatósági és Jogi Főosztály vezetője a hatóság székhelyén fogadta az Európa Tanács emberi jogi biztosát, Dunja Mijatovicsot, valamint munkatársait, Clauda Lam igazgatóhelyettest és Lauri Sivonen tanácsadót. A delegáció a hatóság nemi diszkriminációval kapcsolatos eljárása, ügyei, a témakörben kifejtett kommunikációja, a függetlensége, valamint olyan ügyek iránt érdeklődött, melyek összefüggésben vannak a migrációval (pl. nemzetiséggel összefüggő hátrányos megkülönböztetés).

A Hatósági és Jogi Főosztály vezetőjét meghallgatta az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogaival Foglalkozó Bizottság (CRPD) delegációja az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A delegációt elsősorban a hatóság függetlensége, fellépése a fogyatékos személyek ügyében, a vizsgált panaszok száma és kimenetele érdekelte.

Egy kameruni állampolgárságú, angol anyanyelvű, színes bőrű kérelmező kereste fel a bepanaszolt orvosi ügyeletet. Tájékoztatta az orvost, hogy nem a magyar az anyanyelve, nem beszéli jól, azonban magyar nyelven mondta el a panaszait. Érdeklődött az orvostól, hogy beszél-e angolul. Az orvos beszélt angolul, de magyar nyelven közölte, hogy Magyarországon a hivatalos nyelv a magyar, és akkor vizsgálja meg a beteget, ha hoz magával tolmácsot. Ezek után a kérelmező orvosi ellátás nélkül távozott a rendelőből.

Lehet-e önmagában az autizmus ok a balesetbiztosítás megtagadására?

A közelmúltban az EBH elmarasztalt egy biztosítótársaságot, mert az a konkrét eset vizsgálata nélkül, statisztikai adatok alapján döntött a szolgáltatás megtagadásáról. A biztosító a határozat felülvizsgálatát kezdeményezte, az ügy bírósági döntéssel zárult.

Az Equinet (Esélyegyenlőségi Testületek Európai Hálózata) és az Európai Bizottság Brüsszelben szervezett szemináriumot "A hátrányos megkülönböztetés kezelése és a felmondási védelem biztosítása a gondozást végzők és gyermeket nevelők, várandós nők vonatkozásában" címmel.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság munkatársa részt vett az ERIO (European Roma Information Office) és az EQUINET (European Network of Equality Bodies) szervezésében 2018. november 14-én Brüsszelben, a belga tagszervezet (UNIA) segítségével megrendezett workshopon. A workshop címe: Az esélyegyenlőségi szervek szerepe a romákat a lakhatás és az egészségügy területén érő diszkrimináció felszámolásában.

A sajátos nevelési igényű kiskorú kérelmezőknek a kijelölt oktatási intézmény nem biztosította az integrált óvodai nevelést. Az oktatási intézményben a kiskorú kérelmezők csak napi 4 órát tölthettek, a csoportos foglalkozásokon és az óvodai szervezésű programokon nem vehettek részt, valamint nem mehettek az udvarra a társaikkal. A hatósági eljárás megindítását követően az óvoda egyezségi ajánlatot tett a törvényes képviselőnek.

Ingyenesen és előzetes kérés nélkül kell a csökkent mozgásképességű emberek számára a segítségnek rendelkezésre állnia a nagyobb állomásokon – áll az Európai Parlament tegnap elfogadott javaslatában. A végleges szabályozásról szóló tárgyalások azonnal megkezdődtek a tagállamok szakminiszterei között. Az EBH jogesetével jelzi az akadálymentes és önállóan elérhető tömegközlekedés megfelelő szabályozásának indokoltságát.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság munkatársa Brüsszelben részt vett az Equinet (Esélyegyenlőségi Testületek Európai Hálózata) és az Európai Bizottság szervezésében 2018. október 17-18-án a hátrányos megkülönböztetés kezelése és a felmondási védelem biztosítása a gondozást végzők és gyermeket nevelők, várandós nők vonatkozásában tartott szemináriumon.

A belgiumi egyenlőbánásmód testület 2017 nyarán kiadott állásfoglalásában diszkriminatívnak minősítette a burkini, az egész testet elfedő fürdőruha viselésének tiltását a nyilvános uszodákban – tájékoztatta az #UNIA képviselője az Equinet Equality Law munkacsoportját a testület októberi megbeszélésén. Az Unia álláspontja szerint a fürdők által hivatkozott biztonsági, illetve higiénés szempontok nem fogadhatóak el a tiltás indokaként.