A hatóság eljárását kezdeményező egyetemi hallgató „nem adom hozzá a nevem…” hozzászólással tiltakozott az intézmény Facebook-oldalán azzal szemben, hogy az egyetem díszpolgári címet adományozott egy másik állam elnökének.

A 2017-es év mozgalmas időszak volt az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál. Ebben az évben számos kiadványunk angolul is megjelent, amelyek márciustól az Equinet (Esélyegyenlőségi Testületek Európai Hálózata) weboldalán is elérhetőek. A kiadványok a munkahelyi zaklatás megelőzéséről és a jogérvényesítés formáiról, az oktatás területén elkövetett zaklatásról és diszkriminációval kapcsolatos tapasztalatokról, valamint az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogtudatosságról szólnak.

Várandós kérelmező fordult a hatósághoz, mert a munkáltatója nem fizette meg a tanulmányi szerződésben átvállalt vizsgadíjakat, miután bejelentette, hogy gyermeket vár. Arra hivatkozott, hogy a terhessége miatt érte hátrányos megkülönböztetés, mert a munkájával elégedettek voltak, jutalmat is kapott.

A Hatóság két munkatársa részt vett 2018. március 22-én a „szegénység és diszkrimináció, az érem két oldala” témakörben tartott Equinet konferencián.

A hatóság eljárását a kiskorú tanuló törvényes képviselője kezdeményezte. Az eljárás alá vont iskola nem engedélyezte, hogy a sajátos nevelési igényű gyermek részt vegyen a ballagási ünnepségen. A döntést a tanuló fogyatékosságával összefüggő magántanulói jogviszonyával és azzal indokolták, hogy a diák nem érdemelte ki a ballagás lehetőségét. A szülő panaszolta azt is, hogy gyermeke nem jut hozzá a számára előírt fejlesztésekhez.