A határon túli joghallgatók számára szervezett nyári egyetem diákjait fogadta az Egyenlő Bánásmód Hatóság július 7-én.  

A joghallgatókat Dr. Gregor Katalin a Hatósági és Jogi Főosztály vezetője tájékoztatta az EBH tevékenységéről 
és a hatósági eljárás jellemző jogeseteiről, majd szakmai és információs kiadványokat adott át a diákoknak.

Az Egyenlő Bánásmóddal foglalkozó Szervezetek Európai Hálózata (European Network of Equality Bodies, Equinet) és a cseh ombudsman (Public Defender of Rights, Ombudsman) közösen szervezte azt a szemináriumot, amely a nemek közötti egyenlőség kérdéseivel az oktatás területén foglalkozott. A szakmai programról az Egyenlő Bánásmód Hatóság résztvevő munkatársa tájékoztatja az olvasókat.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetőinek tartott képzést 2016. május 26-án dr. Lukovics Adél, az EBH munkatársa. 

A hatósági főreferens ismertette a diszkriminációs alapfogalmakat, a hatóság hatáskörét és eljárását, valamint a foglalkoztatás és az oktatás területét érintő diszkriminációs eseteket osztott meg a résztvevőkkel. Az előadással az Egyenlő Bánásmód Hatóság a közelmúltban elfogadott egyetemi esélyegyenlőségi terv céljainak megfelelően az egyetemi vezetők esélyegyenlőségi ismereteinek bővítését támogatta.

A tagországok egyenlő bánásmód testületei és hatóságai részére évente megrendezett szeminárium idén kiemelt figyelemmel foglalkozott e szervezetek jövőbeni szerepével, feladataival, küldetésével.

A közfeladatot ellátó személyek különleges jogi védelmet élveznek. Ebben a körben is jogellenes azonban a diszkriminatív magatartás.