Egy egyetem alkalmazásában álló kérelmező azért fordult a hatósághoz, mert vezetői kinevezését a szülési szabadsága idején, anyasága miatt vonta vissza a kinevezési jogkört gyakorló miniszter. Panaszbeadványában az egyetem eljárását sérelmezte, míg az egyetem visszautasította a diszkrimináció megállapítására irányuló kérelemben foglaltakat. A hatóság megállapította, hogy az egyetem a kérelmező vezetői megbízásának visszavonásával közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg és az anyasággal összefüggésben megsértette az egyenlő bánásmód követelményét.

Az egyezségkötés az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárásában olyan lehetőség, amelyben a panaszos és az eljárás alá vont ügyfelek együttműködésben alakítják ki az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény hatálya alá tartozó jogvitájukban a mindkettejük számára elfogadható megoldás módját és kereteit. Az egyezséget jóváhagyó határozat azonnal jogerős és végrehajtható, ellene jogorvoslatnak nincs helye.

A tatabányai kormányhivatal június első hetében mutatta be az Egyenlő Bánásmód Hatóság „Egyenlőség gyerekszemmel” című kiállítását. A tárlatot Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott és Dr. Kócza Júlia a hatóság Komárom-Esztergom megyei egyenlőbánásmód-referense közösen nyitotta meg.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság oktatófilmmel, kutatási és információs kiadványokkal támogatta az ELTE Tanító és Óvónőképző Karán szervezett „Együttélés-együttműködés” című májusi rendezvény szakmai programját. A tanácskozáson az oktatás területén megvalósuló diszkrimináció témakörében hangzottak el előadások, majd civil szervezetek szakemberei osztották meg az óvodai és iskolai neveléssel kapcsolatos tapasztalataikat a diákokkal különféle szekciókban.  

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság budapesti székhelyén kezdte meg a működését 2005-ben. Az egyenlőbánásmód-referensi hálózatot, amely a hatósági szolgáltatások személyes elérését megyei és járási szinteken is lehetővé teszi, 2009 szeptemberében hozta létre az EBH. A Hálózat folyamatosan működik, a megyei referensek havi 332 órában fogadják az ügyfeleket. A helyi szolgáltatásnyújtás „előszűrése” hatékonyan tehermentesíti a hatósági jogalkalmazást, információátadással fejleszti az ügyfélkörnyezet jogtudatosságát és növeli a védett csoportok jogérvényesítő hatékonyságát a településeken.